Miből tudtátok pár hónap után, hogy nem illetek össze, el kell engedni a kapcsolatot?

31-32 az volt, hogy eldöntötte, hogy jobban jár ha a pénzét (meg apáét) belefektetik egy lakásba amiben lakhatok albi helyett. De azt nem beszélték meg velem, hogy onnantól en felelek az anyagi életemért, nem fognak tovább támogatni, ezert dolgoznom kell, lakótársakat keresni. Pokol volt azzal a 2 lánnyal lakni, és 2 hónapig kérdéses volt lesz-e egyáltalán munkám. Lett, szerettem is azt a munkát, de semmi időm nem maradt magamra vagy kapcsolatokra egyetem mellett mert dolgoztam. Az egyetem is részben teljes állás ha valaki komolyan veszi. Nekem fontos volt.

Túl éles volt a váltás, nem a munka a világvége, meg a saját lakás, hanem mert érthetetlen okokból bele lettem dobva a mély vízbe. Semmi beleszólásom nem volt abba, hogy ez a lakás jó ötlet, vagy sem. Mentálisan nekem rosszat tett akkor.

A lakás nincs a nevemen,nem is lesz, amíg él, és mindig a fejemhez vágja hogy én ezt nem érdemlem meg, mert ők dolgoztak érte én nem. 5 éve mindig a fejemhez vágja ezt. Ahogy gyerekkoromban is mindig a fejemhez vágta, hogy elviselhetetlen vagyok, és igen, hisztisebb az átlagnál. Szeretnék másmilyen lenni, szeretnék nem nyafogós lenni, mert tudom hogy ez a legrosszabb tulajdonságom, de mintha zsigerből ez jönne belőlem csak. Ezért nem szeretem magam, ezèrt nem tudok megbékélni magammal, mert "hisztis vagy". Valahányszor komolyabb konfliktusba kerültem valakivel, mindig ez lett a konklúzió velem kapcsolatban. És mély haraggal vagyok ezen részem iránt, mert tagadthatatlanul ott van és másnak sem tetszik. És fogalmam sincs hogyan űzzem ki magamból. Talán asszertív kommunikációt kéne tanulni és a saját lábamra állni. Nem tudom.

Nehezíti a dolgot, hogy a szüleim válnak, de ez a lakás közös tulajdonuk, de benne lakom, anyát meg ez is idegesíti, hogy ez is közös tulajdon. Na talán ez lenne az a pont, hogy jó adják el, a részükkel meg végre azt kezdhetnek amit szeretnének és anya sem tenné többé szóvá, hogy az ő lakásában lakom.