Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Mennyi esélyem van megnyerni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyi esélyem van megnyerni a vagyonmegosztási pert?

Figyelt kérdés

15 évig voltunk házasok, van egy közös gyermekünk aki 15 éves. Nem működött a dolog, elváltunk.

Most lesz az első tárgyalásunk (a vagsonmegosztási pert én indítottam el) nemsokára, persze az azt megelőző levelezési procedúrában sem volt nagy egyetértés, mert nem egyeznek a nézeteink. Én őszintén elmondtam mindent az ügyvédnek, de a volt feleségem inkább hazudozik, csak ne kelljen fizetnie semmit, mondván, hogy nekem ebből a házból nem jàr semmi!

A házat úgy kapta ajándékozásba a szüleitől 2015 ben. De 2008 óta mi laktunk benne, mi újítottuk fel, mi költöttünk rá. Neki az a terve, hogy azt mondja majd a bíróságon, hogy minden beruházást az apja finanszírozott aki amúgy erősen italozós életmódot folytatott, tehát az egész fizetését elitta. Az apja időközben meg is halt, tehát halott nevében azt mond amit akar. Feleség nem dolgozott míg a feleségem volt. Nekem nem volt bejelentett munkám, de biztosítottam az anyagi biztonságot s nem éltünk rosszul. Ő most konkrétan a 15 évig tartó jóvilágát akarja letagadni, és bebizonyítani, hogy nekem nem jár semmi sem! A földhivataltól jött már levél, hogy per van az ingatlan fölött.

Tanúként a családtagjait akarja behivatni, hogy majd ők megmondják, hogy az apja fizetett mindent.

Nekem csak “idegen” tanúim vannak, akik ott dolgoztak a háznál, barátok akikkel összejártunk annak idején. Nem tudom mennyi esélyem van, hogy nekem legyen igazam, s ne neki a hazudozásaival!

Köszönöm



2022. dec. 30. 12:38
1 2 3 4 5 6 7 8
 11/79 anonim ***** válasza:
100%

"Nekem nem volt bejelentett munkám, de biztosítottam az anyagi biztonságot s nem éltünk rosszul."


Ha nincs papírod arról, h volt bevételed, akkor gyakorlatilag a törvény szemében, nincs mit visszakérni.

Esetleg valami másra nem tudod fogni a pénzt, amit a házra koltottel? Örökség, ilyemi

2022. dec. 30. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/79 anonim ***** válasza:
100%
Kérdés, hogy a ráköltött pénzekből mennyiről van papír. Ha van is kinek a nevére szól a számla. Nem indulsz jó esélyekkel.
2022. dec. 30. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/79 A kérdező kommentje:

#11 válaszoló

Mivel kizárt a házból a feleségem, így minden hivatalos papír nála maradt, nekem semmi papír alapú bizonyítékom nincs.

2022. dec. 30. 13:33
 14/79 anonim ***** válasza:
100%

"e maximum azt a részt kérhetnéd, amit felújításra fordítottato"


És az is számít, mit takar a felújítás. Értéknövelő vagy csak lakhatóvá tettétek azt a helyet, ahol te is éltél ingyen évekig.

2022. dec. 30. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/79 A kérdező kommentje:
#13 bocsánat
2022. dec. 30. 13:34
 16/79 A kérdező kommentje:
Értéknövelő beruházások is történtek! Nem csak lakhatóvá tettük!
2022. dec. 30. 13:35
 17/79 anonim ***** válasza:
94%
Igen, nagyon is lényeges az, hogy nem volt bejelentett munkahelyed, így ugyanis SEMMID nincs, amivel bizonyítani tudnád, hogy pénzt költöttél a házra, hisz még csak a bevételed sem tudod igazolni, ami munkanélküliként ugye nem meglepő. A helyedben inkább örülnék, hogy semmilyen hatóságnak nem szúrtatok még szemet azzal, hogy egyikőtöknek sincs bejelentett munkahelye, valamilyen érdekes módon mégis jól megéltetek…
2022. dec. 30. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/79 anonim ***** válasza:
100%

De még mindig nem derült ki, mit akarsz megnyerni.

A ház egyértelműen a feleségé és az is marad.


Nem igazán kell tanú, mert zte nem tudod bizonyítani, hogy költöttél az ingatlanra, mivrel hivatalosan nem volt bevételed. AZ apának viszont volt.

2022. dec. 30. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/79 A kérdező kommentje:
Amit a 15 év házasság alatt a házra költöttünk
2022. dec. 30. 13:37
 20/79 anonim ***** válasza:
94%
Nem tudjuk milyen összegekről van szó, de ha kb egész életedben feketéztél, akkor nem biztos, hogy annyira megéri belemenned ebbe a pereskedésbe. Valószínűleg többet veszíthetsz, mint amit esetleg nyerhetsz. Hidd el, hogy nem vidám az élet a böriben.
2022. dec. 30. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!