Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Válás » Mennyi esélyem van megnyerni...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mennyi esélyem van megnyerni a vagyonmegosztási pert?

Figyelt kérdés

15 évig voltunk házasok, van egy közös gyermekünk aki 15 éves. Nem működött a dolog, elváltunk.

Most lesz az első tárgyalásunk (a vagsonmegosztási pert én indítottam el) nemsokára, persze az azt megelőző levelezési procedúrában sem volt nagy egyetértés, mert nem egyeznek a nézeteink. Én őszintén elmondtam mindent az ügyvédnek, de a volt feleségem inkább hazudozik, csak ne kelljen fizetnie semmit, mondván, hogy nekem ebből a házból nem jàr semmi!

A házat úgy kapta ajándékozásba a szüleitől 2015 ben. De 2008 óta mi laktunk benne, mi újítottuk fel, mi költöttünk rá. Neki az a terve, hogy azt mondja majd a bíróságon, hogy minden beruházást az apja finanszírozott aki amúgy erősen italozós életmódot folytatott, tehát az egész fizetését elitta. Az apja időközben meg is halt, tehát halott nevében azt mond amit akar. Feleség nem dolgozott míg a feleségem volt. Nekem nem volt bejelentett munkám, de biztosítottam az anyagi biztonságot s nem éltünk rosszul. Ő most konkrétan a 15 évig tartó jóvilágát akarja letagadni, és bebizonyítani, hogy nekem nem jár semmi sem! A földhivataltól jött már levél, hogy per van az ingatlan fölött.

Tanúként a családtagjait akarja behivatni, hogy majd ők megmondják, hogy az apja fizetett mindent.

Nekem csak “idegen” tanúim vannak, akik ott dolgoztak a háznál, barátok akikkel összejártunk annak idején. Nem tudom mennyi esélyem van, hogy nekem legyen igazam, s ne neki a hazudozásaival!

Köszönöm



2022. dec. 30. 12:38
1 2 3 4 5 6 7 8
 31/79 anonim ***** válasza:
87%
Elég kamu szagú sztori. Bár ha igaz, akkor nem nehéz elképzelni, hogy talált ügyvédet, aki felismerte a lehetőséget a birka kérdező lehúzásában.
2022. dec. 30. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/79 anonim ***** válasza:
38%
Igazi hulladék "család" vagytok. Teljesen megérdemled, amit kapsz.
2022. dec. 30. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/79 anonim ***** válasza:
100%
Nekem bűzlik ez az egész. A leglényegesebb dolgot meglepő módon nem akarja elárulni a kérdező, hogy ha mindketten munkanélküliek voltak, akkor mégis miből tartották fent magukat 15 éven át és miből költöttek 10 millát a házra. Kár szépíteni, adócsaló vagy és ha sokáig vered az asztalt a pénz miatt, akkor egy kettőre meg fognak oldódni a lakhatási problémáid…
2022. dec. 30. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/79 anonim ***** válasza:
95%
Gondolom "üzletember". 😂
2022. dec. 30. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/79 anonim ***** válasza:
85%
Ezt engedd el kérdező, a ház a feleségedé, 15 éve adót csalsz, semmivel nem tudod bizonyítani, hogy volt bevételed, nemhogy még azt, hogy 10 millát költöttél rá! Ráadásul ha azt vesszük te meg 15 évig éltél “ingyen” egy házban, amihez nincs közöd, hisz lakbért nyilván nem kellett fizetned…
2022. dec. 30. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/79 anonim ***** válasza:
66%
Mondjuk ez az "örüljön, hogy ingyen lakott ott" dolog f_szság. Házasok voltak, ez természetes. Nem is csak erkölcsileg, hanem mert vagyonközösségben éltek. És ha tisztességesen éltek volna, akkor járna is neki pénz a felújítások után. Hogy az ügyeskedést választotta az az ő baja és most szépen meg is issza a levét.
2022. dec. 30. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/79 anonim ***** válasza:
28%

Nem akarok senki felett pálcát törni, de ha perre viszik az ügyet, akkor a feleséget senki nem kéri számon? Mert az asszony se dolgozott 15 évig és csak egy gyerek van!

A nő miből élt? Ő nem volt adócsaló? Az asszonykát majd megdicséri a NAV? Oké hogy övé a ház, de ő se különb a Deákné vásznánál!

Jobb lenne egymás közt kiegyezni, mielőtt még mindketten megütik a bokájukat.

2022. dec. 30. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/79 anonim ***** válasza:
8%
remélem éhen halsz
2022. dec. 30. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/79 anonim ***** válasza:
100%

37 Alapvetoen az nem bun, ha valaki munkanelkuli, mar nem abban az idoben elunk.


Mindenesetre ezt igy nem tudom, hogy lehet perre vinni, hogy gyakorlatilag SEMMIROL nincs egy darab papir se, mi alapjan dont majd a birosag, ki hazudik hihetobben?🤣

2022. dec. 30. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/79 anonim ***** válasza:
88%

37


A nő nem is áll elő azzal, hogy ő újította fel a házat, hanem hogy az apja. Ő sima htb. Simán letagadhatja, sőt, lehet nem is tudta konkrétan, hogy a párja feketén dolgozik és hogy mit. Hazudhatott is neki.

2022. dec. 30. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!