Kezdőoldal » Állatok » Lovak » Mit csináljak, ha rúg?

Mit csináljak, ha rúg?

Figyelt kérdés

Üdv!


Az lenne a kérdésem, hogy mit lehet kezdeni egy rúgós lóval, azon kívül, hogy piros szalagot teszek a farkába, és igyekszem viszonylagos távolságban lenni mindenkitől? Emberre soha nem rúg, sőt, kimondottan kedves, aranyos bárkivel, azonban minden más lóra sunyít, mint a veszedelem, tegnap rá is rúgott a négyszögben egy lóra, ami elhaladt mellettünk (szembe jött velünk, ő külső, mi belső patanyomon). Eddig is sunyítgatott, de ilyen még nem volt... Lassan 2 éve van nálam a kérdéses kanca. Nyáron legelőn volt két kancával, két csikóval és egy herélttel, velük nem volt gond, illetve sokat volt karámban is, de már egy ideje bokszban van.

A bokszában is rúgja a boksz oldalát etetésnél mindig (főleg, ha új ló költözik mellé, egyébként mintha leszokóban lenne, illetve sokat volt karámban, ott is ezt csinálta, csak ott a levegőt találta el. Egyébként én be tudok menni hozzá akkor is, ha eszik, engem nem fenyeget, de más lovakra nézve nem egy életbiztosítás ilyenkor...), gyanítom, ez nála valami csikókori trauma lehet... Na de lehet valahogyan orvosolni a kérdést? Időm és türelmem van, illetve azt már mondták, hogy a boksz falát gumírozni kéne, mert néha a csánkjával találja el... Ehhez milyen gumi kéne, tehát milyen vastagságú, például, és mivel rögzítsem, hogy jó legyen? Vagy ezt lehet kérni a lovardától?

Elnézést, lehet, hogy "hülye" kérdés...



2013. márc. 1. 21:17
 1/10 anonim ***** válasza:
Nem tudom, hogy ilyen készülék beszerezhető e Magyarországon, de ez elég hatásos módszernek tűnik a boxban való rúgdosódás ellen: https://www.youtube.com/watch?v=DHyDWFI5fpw
2013. márc. 1. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 A kérdező kommentje:

Ez elég durvának hat... Bár gondolom, a villanypásztor elvén működik (azt ismeri), de szerintem ha van más módszer, előbb azokat próbálnám ki. :)

Lovardában azt mondták, hogy simán várjak, de szerintem ennyi idő alatt már változnia kellett volna.

2013. márc. 1. 21:59
 3/10 Valletta ***** válasza:

Lovagláskor a lovason múlik, hogy a rúgáshoz készülődő lovat mennyire tudja kontroll alatt tartani. Az is lehet, hogy semmit nem tudtok vele kezdeni, csak annyit, hogy rúgástávolságon kívül lovagolni, ennyiből ezt nem lehet megmondani.


A boxban meg lehet próbálni másik lovat rakni mellé, vagy átköltöztetni az istálló másik oldalára, vagy a mellette lévő boxot üresen hagyni. Ha semmi nem válik be nála, akkor extrém esetben érdemes lenne fontolóra venni, hogy állásba költözzön a ló. A boxra addig is feltétlenül kellene egy vastagabb fajta gumipadlót felszerelni, legalább a rúgásfelületre. Bőven elég az, ha a patájával rúgja, azzal is épp elég kárt tesz a lábában. Szerintem csavarozni lenne érdemes, beszéld meg a lovardával, illetve azért nézz utána, hogy miből van a box oldalfala, mert nem egy olyan sztorit hallottam már, hogy szilánkosan törő anyagból készítették és komoly probléma származott belőle. Persze ehhez nagyon amatőrnek kell lenni, de sosem tudhatja az ember.

2013. márc. 1. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
Mi villanypasztort szereltunk azokra a helyekre amiket folyton rugdosott.Nem ilyen durvan de hatott.Ha feltitek a csankjat faslizzatok be.
2013. márc. 1. 22:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

ilyent rakjatok a boxába [link]


állásba ne rakják,mert ha esetleg mögötte vezetnek el egy lovat nehogy az embert rúgja meg...

2013. márc. 1. 22:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:

Azt írod, karámban nem volt vele gond. Az is lehet, hogy vissza kellene tenni oda, ahol nem rúgott.

Egyébként sajnos az olyan lóval nehéz mit kezdeni, amelyik rúgós - karámban lovagláskor neked kell figyelned a többi lovasra, terepen csoportos lovagláskor maradj leghátul - nagyjából ennyit tehetsz.

A boxban való rugdosódásra az a legjobb, ha megkeresitek azt a lovat, aki mellett legszívesebben van, akire nem rúg.

2013. márc. 2. 08:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
0%
Egyszerű! Ha lovagolsz rajta és rúgni akar rögtön szállj le róla és szidd meg. Ne engedd hogy közbe más felé nézzen, nézz a szemébe lássa rajtad hogy haragszol rá! 1-2 hét múlva le fog állni
2013. márc. 2. 08:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 Valletta ***** válasza:
Utolsó: az egy kellemes inger, megerősítés a lónak ha leszállsz, szóval pont hogy a rúgást megelőző viselkedésre erősítenél rá erre! Arról nem is beszélve, hogy a másodperc törtrésze alatt kell korrigálni a lovat, nem is lenne idő leugrálni és értelme sincsen, sőt.
2013. márc. 2. 09:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
100%
Elképzeltem a szituációt, rúg a ló, a lovas leszáll róla, megáll vele szemben és csúnyán néz rá pár másodpercig, aztán visszaül. Bocs, de nagyon röhögök :D
2013. márc. 2. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 A kérdező kommentje:

Próbáltuk, hogy betettük a legszélső bokszba, egyik oldalon ugye már boksz sincs mellette, a másikon meg kettő is üres volt, ugyanúgy rúgta a falát, és ugyanúgy csak etetésnél...

Karámos tartásra itt sajna nincs lehetőség, csak ott, ahol nyáron tartom, nagyon máshova nem tudom innen vinni addig (illetve akkor a kijárás oda nem megoldott, az meg megint nem jó).

Lovagláskor eddig nem volt vele gond, sunyítgatott, de mindig kontrollálható határokon belül volt... Leszállni és leszidni én se hiszem, hogy abszolút hatásos megoldás lenne.

Terepen eddig is igyekeztem hátul lenni vele (pályáról jött ügetőről van szó, úgyhogy nem egy egyszerű menet a dolog), de ott nem szokott - ilyen típusú - gond lenni.

2013. márc. 2. 12:23

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!