Mi a teendő, ha meghalt a macskám?

#2

Gondoltam illik neki szólni, hogy meghalt az állat, ha eddig rendszeren ő vizsgálta, nem hagyni, aztán ha egy év múlva véletlenül összefutok vele az utcán, akkor megkérdezi, hogy mi van vele. Meg a könyvébe beleírni, hogy mikor halt meg és miben. De azért köszi a tanácsot a temetéssel.

#3

Nem szeretném boncoltat, de ha elvinném a dokihoz, talán meg tudná mondani, hogy pontosan mi okozta a vesztét, én is könnyebben túl tenném magam rajta. Pláne, hogy tegnap beszéltem meg vele, hogy jövő héten csinál egy ultrahangos vizsgálatot. Nekem ő már olyan volt, mintha a gyerekem lett volna.

#4

Ennél is öregebb volt valamivel, pontosan nem tudom, mikor született, mert még régen fogadtuk be, mikor az előző lakó csak úgy kidobta költözésnél.

Köszönöm a válaszokat és az együttérzést, a tanulás talán elvonja majd a figyelmem róla, bár nagyon hiányzik, mintha csak kitéptek volna egy darabot a szívemből.

#7 Köszönöm, ezzel megsirattál kicsit. Jó tanácsokat adtál, köszönöm. Levágok emlékbe egy tincsnyi csőrt a bundájából. A hajamat nagyon imádta, bár szerintem csak a csalánsampon illata tetszett neki, de akkor én is adok neki egy kis darabot a frissen mosott hajamból (bárcsak még érezné...). :(

Sajnos képem nincs róla túl sok, csak pár darab, mert félt az ilyen kütyüktől, és nehéz volt megörökíteni. De szerencsére van egy képem, ahol összebújunk, ezt sose fogom letörölni. :)

Kertünk az nem igazán van, mert a belváros környékén lakunk egy kétemeletes házban, ahol lakik még 5 család rajtunk kívül, és csak a ház mögött, a garázsoknál van egy kis füves terület, de nem biztos, hogy szomszédok megengedik, hogy odatemessem. Meg szóban van, hogy elköltözünk, akkor meg szeretném elvinni magammal, hogy a közelemben maradjon, mert ki tudja, mikor túrják fel a földet, főleg az a szomszéd, aki mindig is gyűlölte a macskámat. Nem egyszer kaptam rajta, mikor kint ültem vele az erkélyen, ő fentről dobálta a macskát kavicsokkal. A doki szerint lehet, hogy megmérgezték, azért lett hirtelen ilyen rossz állapotban, és én se tartom kizártnak, hogy ez a szomszédom kirakott neki valami mérgezett kaját az udvarra.

Szóval úgy tervezzük, hogy levisszük a mamámhoz falura, mert náluk nyugodtan eltemethetjük a kertben vagy a ház mellett, ott senki sem bántaná, és nem lenne túl messze se tőlem.

Lehet, hogy az én lelkem túl érzékeny, de nekem ez most olyan, mintha az anyám halt volna meg, annyira hozzám volt nőve.

Régebben volt egy kis ugróegerem, az valahogy elszökött a lakásból, míg suliban voltam, sikerült leszednie a ketrec fedelét és az ablakon vagy valahol kimászott. Soha többé nem láttam őt. 2 évig neveltem, de 3 év kellett hozzá, mire kihevertem, kemény depresszióval kezeltek, majd anorexiás is lettem utána.

Valószínű, hogy ez most megismétlődik. Mindez nem érdekelne most sem, csak kapnám vissza őt. Nekem ő volt a legjobb barátom, a lelki társam, ha szomorú voltam, ő mindig megvigasztalt. Ismerte a napi rendszeremet, minden reggel fél hétkor jött oda mellém az ágyhoz ébreszteni éveken keresztül, ez most nagyon fog hiányozni. Ha látta, hogy szomorú vagyok vagy sírok, már ugrott oda mellém, és dorombolva dörgölőzni kezdett.

Mindig tudtam, hogy egyszer úgyis meg fog halni, mert ez az élet rendje, de nem gondoltam, hogy pont most. Ez a betegsége is olyan hirtelen jött, másfél hónapja még annyira virgonc volt, a doki diétára is akarta fogni, mert úgy falta az ételt. Aztán hirtelen valami történt vele, nem akart enni, csak feküdt egész nap, alig bírt lábra állni, egyszer lázas volt, másnapra teljesen kihűlt, az ételt is úgy kellett a szájába nyomni. Mindent megpróbáltunk, hogy életben maradjon, de nem sikerült.

A legrosszabb látvány az utolsó percei voltak, ahogy szenvedett. A kezem között hunyt el. Csak feküdt szépen, betakartam, hogy melegedjen, mert nagyon ki volt hűlve. Így elvolt pár órát. Aztán hirtelen felvonyított, elkezdett kapálózni, lábra akart állni, de nem tudott. A nyaka hátrahúzódva teljesen kimerevedett, a fejét egyáltalán nem tudta megmozdítani, mintha a padlóhoz lett volna ragasztva. Szerintem nem kapott levegőt. Aztán sikerült lenyugtatni, hogy maradjon egy helyben, mire szörnyű hevesen elkezdett lélegezni és az egész teste remegett. Majd 2 perc múlva valami köhögésszerű hangot produkált egymás után 4-szer. Utána a szemei kidülledtek, az állkapcsa kinyílt, a nyelve kilógott a szájából, és úgy maradt minden. Többet nem lélegzett, meg se moccant, se egy nyikkanás. Szerintem itt jött el az a pillanat, amikor már nem volt köztünk. Sose felejtem el ezt, hogy milyen szenvedések közt kellett meghalni, és hogy én végig mellett voltam és láttam az egészet. Azt hiszem, ez örökké bennem marad róla, de nem szép emlékként.

3 órán keresztül sírtam miatta, de még most is elkezdem, ha csak egy macskát meglátok vagy egy ilyet elolvasok. Nem tudom őt elfelejteni.