Hogy élj együtt másokkal, hosszabb-rövidebb ideig?

Bár nem tipikusan anyós-após a kérdés, azért ebbe a kategóriába raktam be, mert azt gondolom, hogy talán itt fordulhat elő hasonló helyzet elég gyakran.

Mi külföldre költöztünk egy évre, és mivel hiányoznak a rokonok és a barátok, így három hónap után felajánlottuk mindenkinek, hogy nyugodtan jöjjenek látogassanak meg.

Nagyon örülök is, hogy jönnek, de egyszerűen a férjem családját és barátait nagyon nehezen viselem. Már a második rokon lakik velünk néhány napra és egyszerűen teljesen kikészültem az előző után is, és most is. Azt érzem, hogy a hangulatom zuhanórepülésben van. Mivel ő szeret másokat hallgatni, így olyan rokonai és barátai vannak, akik szeretnek sokat beszélni, nekem meg lassan idegösszeroppanásom van attól, hogy egy perc szabadidőm nincs, mert mindig vagy beszélnek hozzám (a férjem dolgozna home-office-ban, ha nem hozzám beszélnek, akkor őt zavarják), vagy valamit nézünk, hallgatunk.

A mostani rokon konkrétan akkor is beszél, ha egyedül van egy szobában (a férjem is beszél a fürdőben, az is zavar, de ez többszörösen), de ha átmegyek egy másik szobába, akkor is folyamatosan hallom, hogy beszél - általában olyan dolgokról, amik annyira nem érdekesek számomra.

Ne értsetek félre, nagyon kedves, aranyos, rendes mindenki, elpakolnak maguk után, segítenek főzni. Teljesen minta vendégként viselkednek, én viselem őket kicsit nehezen. Persze kicsi a lakás ahhoz, hogy érdemben elvonuljak és ne halljam őket folyton. Ne arra koncentráljak, hogy kinek mire van szüksége, ki mit akar tőlem stb.

Vannak valakinek tippjei, hogy hogyan lehet ezt elviselni hosszabb távon, mert még van néhány rokon, aki megvette a repjegyet?