Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért vagyok ilyen szerencsétl...

Miért vagyok ilyen szerencsétlen? Semmi pozitív dolog nincs bennem

Figyelt kérdés
Most nem kell azzal jönni, hogy én semmit nem teszek és csak másokat nézek. De ha összehasonlítom magam a velem egykorúakkal, én bizony mellettük egy nagy nulla vagyok. Ezt nem csak úgy írom sajnáltatásból, mert nem kell engem sajnálni, de ez így van. Míg én depresszióval küzdöttem, és küzdök most is, munkám sincs, addig a volt osztálytársaim csodás életet tudtak maguknak teremteni. Igazából tanfolyamokra is azért nem jártam igazán, hogy emberekkel se kelljen találkoznom. Ugyanis én gyerekkorom óta félek az emberektől, mert a volt osztálytársaim is egytől egyig kiközösítettek, nem akartam újra átélni azt a kudarcot, hogy sehol nem állják a képemet. Közmunkán voltam már egy fél évig, de ott se szimpatizáltak velem, bár nem szóltak nekem semmit, de éreztem. Valahogy én az az ember vagyok, akit sehol nem állnak. Ahol élek, ha itt elmegyek bármilyen hivatalos ügyet rendezni, lenéznek, még olyan is volt, hogy nem is köszöntek nekem. Én egy rakás szerencsétlenség vagyok 29 évesen, míg másoknak ennyi évesen van egy jó munkájuk, eljegyezték őket, házasok, vagy már gyereket is nevelnek. Nekem meg nőgyógyászati gondjaim is vannak, míg mások gondtalanul élik az életüket. A népszerűséget, és az ügyességet az élethez azt nagyon tudom irigyelni másoktól. Bár azért szakmám, meg érettségim van, de egyikkel se érek semmit, pont én nem kellek sehova dolgozni sem, pedig egy pár helyre beadtam az önéletrajzom. Még a családom is azt mondja úgy is az lesz, hogy lefognak százalékolni. Van párkapcsolatom, de az sem tart sehova.
2021. okt. 21. 17:44
1 2 3 4
 1/34 anonim ***** válasza:
21%

Tudsz angolul? Ajánlom a Holistic Therapist munkáját, esetleg Pete Walker CPTSD könyvét, bár az lehet, hogy nem érint.

De magyarul Dr Máté Gábor munkásságát mindenképp!

2021. okt. 21. 17:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/34 anonim ***** válasza:
99%

Egyébként azt nem tudhatod mennyire gondtalan az életük, a nőgyógyászati problémákat például tipikusan a párjával beszéli meg az ember, vagy max a legközelebbi barátnőivel.


A depressziód miatt jársz pszihológushoz? Lehet, hogy sokat tudna segíteni. Végső soron viszont neked kell megtalálnod az okokat magadban és változtatni. Például a párkapcsolatod miért "nem tart sehová"? Ezen nem tudnál esetleg javítani?

2021. okt. 21. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/34 anonim ***** válasza:
100%
Olyan nem létezik, hogy senkiben semmi pozitív dolog nincsen. Egy kis önbizalom kéne, és ha nem is mindenben, de jó pár dologban sikeresebb lennél.
2021. okt. 21. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/34 anonim válasza:
18%
Legyél BKK jegyellenőr! 😀 Azt pont neked találták ki
2021. okt. 21. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/34 anonim ***** válasza:
99%

Az, hogy mások mit mutatnak kívülről, az még nem a valóság. Ne légy buta. Gondolom te senkit nem közösítettél ki. Milyen jó lehet az az ember, akinek az a jó érzés, ha valakit kiközösíthet? Az ilyennek lehet akármennyi pénze...

Nem találtad meg azokat az embereket, akikkel valahogy megvan a közös hang, ami nem baj, igazi barátja 1 vagy 2 adódik az embernek az életben.

Ne azzal törődj, hogy a tömeg mit csinál, hanem magaddal, hogy fejlődj, és legyél minél jobb. És akkor boldog leszel.

2021. okt. 21. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/34 A kérdező kommentje:
Köszönöm hogy eddig normális válaszokat írtatok nekem. Valahogy azoknak az embereknek mégis jobb életük van, akik engem kiközösítettek. A munkájukban is elismertek, és szép családjuk van. Nekem eddig még egyik sem adatott meg. Valahogy engem mindig jobban lenéznek eleve az emberek. A párommal pedig azért nem tart sehova a kapcsolatunk, mert még együtt sem élünk, semmi.
2021. okt. 21. 18:20
 7/34 anonim ***** válasza:
100%

Szóval kapcsolatban élsz, legalább egy ember szeret téged. Képzeld, másoknak ez nem adatik meg és családjuk sincs, nincs kivel megosztani az örömüket. Neked van, élj vele. A szorongást, depressziót lehet kezelni, nem gyógyíthatatlan betegségek. Más pl rákos lesz, ő mit szóljon?

A munka meg hát ne haragudj, de ebből a “pár helyre jelentkeztem” a szövegből nem az jön le, hogy valóban dolgozni akarsz, csak húzod az időt, tanfolyamra, iskolába se vagy hajlandó menni. Ezerrel kéne jelentkezned minden szóba jöhető helyre, napi akár 5-10 céghez is beadva az önéletrajzodat. Ha akkor se kellesz sehova, na ott van gond. Ha pedig nem akarsz pl takarítani és csak arra vennének fel, akkor tessék legalább angol nyelvet tanulni, ma már otthonról is lehet akár nulla forintból eljutni egy stabil közép-, de akár felsőfokig is. Azzal máris lehetsz pl call centeres, ügyfélszolgálatos, recepciós, amik irodai munkák, kevésbé megerőltetők fizikailag.

Az pedig semmit sem jelent, ki mit posztol ki a faszbukra. Ha hüvelygombája van vagy nem áll fel, na hidd el, azt pont nem fogja.

2021. okt. 21. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/34 anonim ***** válasza:
100%
Ne másokhoz hasonlítsd magad, nincs értelme. Neked a saját életedben kell megtalálnod a boldogságot, hasonlítsd magad ahhoz az emberhez, aki voltál és tanulj a hibáidból. Ha most rosszul is érzed magad, idővel jobbra fordul, csak indulj el kis lépésekkel.
2021. okt. 21. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/34 anonim ***** válasza:
98%

Lehetséges, hogy azok akik kiskorodban kiközösítettek, időközben felnőttek, átértékelték a dolgokat és megváltoztak. Sokszor kegyetlenek a gyerekek, ettől még lehetnek felnőttként jó emberek. Attól hogy ők milyenek voltak vagy milyenek most, és milyen az életük, a te életed nem lesz más, arra próbálj fókuszálni.


A pároddal a kommunikáción lehet esetleg még dolgozni, elmondani neki, hogy te már szeretnél együtt élni például. Egyébként attól önmagában nem értelmetlen a kapcsolat, hogy még nem éltek együtt. Én sem élek együtt a párommal, mert még kb. két év mire reálisan össze tudunk költözni, ettől még fejlődik a kapcsolatunk folyamatosan. Próbáld a jó dolgokat látni benne.

2021. okt. 21. 18:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/34 A kérdező kommentje:
Hogy lehet otthonról angolt kitanulni angol középfokig?
2021. okt. 21. 18:32
1 2 3 4

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!