Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Miért csinálják ezt velem a...

Miért csinálják ezt velem a szüleim és mit tehetnék ez ellen?

Figyelt kérdés
30 éves felnőtt nő vagyok, szüleim egyetlen lánya. Amikor feltűnt nálunk a férjem - mint az 1. komoly barátom, ők támadást indítottak mindkettőnk ellen. Először csak szép szóval próbáltak meggyőzni arról, hogy szerintük nem hozzám való, majd később mindenbe belekötöttek, amit tettem és mondtam. Pokollá tették az életem, minden nap sírva indultam munkába és hazaérve is sírva aludtam el. Más lehetőségem nem maradván elmenekültem otthonról a barátomhoz és 1 évig nem is beszéltem anyámékkal, de ők se kerestek! Az esküvőm előtt felvettem velük a kapcsolatot és meghívtam őket, de úgy viselkedtek, mint a távoli ismerősök. Az azóta eltelt 2 évben a férjemmel, aki az akkori barátom és egy áldott jó ember (dolgos, becsületes, szerető és megbízható) mindent megtettünk, hogy normális legyen a viszony. Kívülről úgy tűnik, hogy minden ok (küldenek kaját hétközbenre, a hétvégi ebédeken nem piszkálnak szemtől szembe), de rendszeresen előfordul, hogy ha pl. a férjem kiugrik egyedül anyámékhoz segíteni vmit, akkor hétfőn de. az anyám azzal hív fel, hogy a férjem így meg úgy beszélt velük és ezt meg azt mondta rólam a hátam mögött. De ezt soha nem a férjem szemébe mondva, hanem utólag nekem sugdosva a telefonba!!! A legutóbbi ilyen eset nemrég esett meg, amikor anyám újra elkezdett áskálódni a férjem ellen a telefonban. Ez a legutóbbi tette be a kaput, mert 1. lombikbeültetésem után vagyok itthon és 1 hét választ el attól, hogy kiderüljön, összejött-e a baba(mostanában ágyazódik be kb, ha sikerült). Ezt anyám is tudja, és mégis ezt csinálja! Miért jó az egy szülőnek, ha így viselkedik?
2011. jan. 4. 15:20
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Szakítsd meg velük a kapcsolatot, aztán rájönnek, hogy meddig mehetnek el. Amíg mindig meghallgatod őket és hagyod hogy ezt tegyék, addig nem fognak leállni, nekem elhiheted.

Addig áskálódnak, míg el nem romlik a házasságotok. Előzd ezt meg. Ne keresd őket, legyél elutasító, aztán majd magukba szállnak. Neked most maximálisan a férjedre és a családalapításra kell koncentrálnod.


Sok sikert a babához!

2011. jan. 4. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
Szerintem ha nem muszály ne menjetek.föleg a férjed,elvégre ne segitsen ha ennyire rosszindulatúak,nem érdemlik meg.A másik h neked nyugalomra van szükséged amint a szüleid elkezdenék mondani a magukét,szépen megkéred öket h ne mondják mert nem érdekel,elöször szépen aztán ha az nem jó akkor erélyesebben.Rájuk kell szólni,nem kell h keverjék a kakit.Lehet megsértödik majd ha erősebben rászolsz,de te szoltál szépen is szóval még ne te érezd magad kellemetlenül.Amúgy m,ég mondhatod is nekik h ha nem változtatnak a viselkedésükön akkor nem jöttök annyit.Ne hagyd őket szóhoz jutni,majd észbe kapnak.Ezen kivül nem sokat tehetsz.Sok sikert.
2011. jan. 4. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Én biztos rákérdeznék egyszer, miért fáj nekik ennyire, hogy szeretitek egymást.

Anyám is ilyen, és mást nem lehetett tenni, mint megszakítani vele a kapcsolatot. Azóta sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok.


Most csak a férjeddel törődj, pár napra húzd ki a telefont, meg kapcsold ki, és pihenj sokat. Később is "ráérsz" idegeskedni, nem fog elszaladni a probléma.



Legyen szerencsétek a babával! Sok sikert!

2011. jan. 4. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

én már egy éve nem beszélek az apámmal. Hidd el, az, ha megszakítod a kapcsolatot velük szintén nem lenne jó.

Én azt tenném a helyedben, ennyi ésszel, hogy csak ünnepekkor vagy hétvégente, de nem mindegyiken mennék el hozzájuk. Nem kell elmenni segítgetni meg hasonlóak, ha egyszer úgy sem értékelik.

Én a helyedben nem a kapcsolatot szüntetném meg, csak megváltoztatnám, távolságtartóbb lennék és nem hallgatnám meg, ha áskálódik a párom ellen, elhajtanám és kész.

Aztán rájönne, hogy kár is mondania.

Szóval szerintem a viszony szorosságán kéne lazítani.

Ne szakítsd meg a kapcsolatot, mert nagyon fájdalmas lenne, de ezt már te is tudod, hiszen újra megkerested a szüleid. Ami nem volt véletlen, ők neveltek fel. szeresd és tiszteld őket, de tisztes távolból. Lehet nem olyan jó mint, ha nem kéne ezen okoskodni, de még mindig jobb ez "ilyen" szülőkkel, mint ha nem találkoznátok soha!


Neked már van családod, velük foglalkozz, kevesebbet a szüleiddel. Amihez nincs már közük, ne hagyd, hogy mégis legyen.


A kicsihez pedig mérhetetlenül sok szerencsét kívánok!!!

2011. jan. 4. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:

Ismerős a szitu. Annó apám házaságát pont egy hasonló helyzet tette tönkre és több rokonom is csinál ilyesmit.

Szerintem élni és élni hagyni!

Tudnod kell, a szüleid által nyújtott segítség NEM a jóindulatú segítséről szól. Hanem a feletted gyakorolt hatalom megtartásáról.

Ha szereted az ilyesmit, érdemes megfigyelni a szüleid testbeszédét.

"küldenek kaját hétközbenre"!? Bocsi de szerinted ez így ok? Tulajdonképpen hol élsz? Az otthonodban vagy az ő általuk vezetett második háztartásban? Minden egészséges önnálló felnőtt ember kézzel lábbal tiltakozna ellene. Inkább megveszik a kaját vagy összehúzzák a derékszíjat, semhogy így elfogadják. Ennek a kicsit dúrvább változata amikor a szülők még mosnak is a gyerekre. Meg amikor a fiatal pár RENDSZERESEN "véletlenűl" anyagi csődbe kerűl vagy túlköltekezik és a szülők mindig kisegítik. Ismerek ilyen párt, már az X-edik házat kapják. Önnállóság, függetlenség nuku csak látszólagos.

Az a gáz az ilyen helyzet nagyon kényelmes. Már mint ha valakit kiszolgálnak a szülei. Csak éppen egy lassan ölő méreg. Ami nem csak a kapcsolatot, hanem az ember felnőt mivoltát is aláássa.

Milyen dolog amikor beültetés után felidegesít? Szemét de amúgy semmilyen. Abszolúlt hatalmat érez feletted. Amit bármikor demostrál.

Egy megoldás van, rájuk zárni az ajtót, megszakítani MINDEN kapcsolatot akár elköltözni messzire. Meg lehet nekik indokolni miért, de falrahányt borsó. Nem foglalkozni azzal amit mondanak s nem látogatni őket. Túlélik ne aggódj. Ők tudják hogyan kell, csak nektek nem engedik megvalósítani. Pár év múlva meg lehet nézni hogy vannak, addig is legfeljebb AJÁNLOTT képeslap a születésnapokon és karácsonykor. Az ajánlószelvényeket jogi okokból meg kell őrizni.

Szakember segíthet. Ha más nem Susan Forward - Mérgező szülők című könyvét melegen ajánlom. Több mint valószínű végig "ahha ez is ismerős" érzéssel fogod olvasni.

Gondolom nem véletlen amiért 30 éves korodra lett egy komoly kapcsolatod. (Némileg én is hasonlóan vagyok vele, szóval most nem cikizni akarlak.)

Tudom erősre sikeredett amit írtam, de tényleg az életedről van szó. Ebben a szövegben benne vannak a saját tapasztalataim is.

Sok szerencsét!

2011. jan. 4. 16:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Mindenkinek köszönöm a reális hozzászólásokat és a kedves drukkolást!
2011. jan. 4. 21:57

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!