Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek megcsalt? Hogyan...

Szerintetek megcsalt? Hogyan deríthetném ezt ki utólag? Akkor sem tudtam.

Figyelt kérdés
2éve vagyok együtt a barátnőmmel, viszont ő egy 4 éves kapcsolatból előtte 2hónappal lépett ki végleg. Előttem is ismerkedett másokkal. Az exe egy elmebeteg, sokszor bekavart elég durván, mikor együtt voltak 2év után eltörte az orrát, feljelentette, de később kibékültek. A barátnőm viszont már az elejétől fogva nagyon kötődik hozzám, megbízható kedves lánynak tűnt, sokszor én éreztem magam rosszul annyira "tapadt", bókolt. Viszont 8 hónapja együtt voltunk már mikor kiderült h az exével telefonálgat sunyiba, a szemembe hazudott, majd 2nap mulva bevallotta ami nyílvánvaló volt. Az exe sokszor mondott dolgokat, h mikor, és hol csalt meg vele barátnőm, de általában csak kavarás volt a dolog. Viszont van olyan alkalom is amit nem tudtam lenyomozni sehogy, azóta is bennem van h volt e valami köztük! Mindíg mondta barátnőm h utálja az exét, meg sírt miatta, és a telefonos dologra is azt mondta, h csak azért beszéltek, mert a gyerek valami zűrbe került és segítséget kért tőle ő meg megsajnálta de elakarta mondani... én ezek után megbocsájtottam neki,később albérletbe költöztem vele és bízom már benne valmelyest, sokat bizonyított. Viszont apróságokban még sokszor úgy érzem hazudik. De teljesen jelentéktelen dolgokban. Szeret mert komolyan tervez velem, gyereket akar. Stb viszont én nem tudom eldönteni, h milyen ember, ennyire hazudós szívtelen és kétszinű, vagy csak ennyire rosszul jönnek ki neki a dolgok, szerencsétlen? És szerintetek ha nem volt köztük semmi, akkor ha az exének volt nem is egy új csaja közben, akkor mért tepert 8 hónapig az ex, meg kavart? én ha szerelmesen kidobnak nem bírok más nőre nézni, ezért gondolom h az exe nem volt szerelmes, és elötte is csalta már. Vagy összejárhattak titokban? A semmiért én nem tepernék 8 hónapig főleg ha mindkettőnknek van más. ő állítja h nem volt semmi,még hazugságvizsgálatot is bevállalna állítólag,de abban sem vagyok biztos ha odajutnánk nem hátrálna e meg valami hülye indokkal..
2012. aug. 24. 01:11
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Nem kizárt, h néha odapattintott neki az ex, láttunk már ilyet nem egyet.
2012. aug. 24. 01:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
Nézd,mikor egy ember kapcsolatban van választhat 2 dolog között! Vagy azt választja, hogy megbízik a partnerében és, ha éppen a zaklató exével van 3 napig egy bezárt szobában, akkor is úgy gondolja, hogy nem történt semmi, mert bízik a párjában, VAGY pedig az egész kapcsolata egy sz.ar lesz, állandó nyomozgatás, kételkedés, elszémoltatás,ami az embert saját magát is tönkreteszi,meg a kapcsolatot is! Vedd úgy, hogy, aki nem szeret igazán és meg akar csalni, az úgyis megteszi, de fölösleges ebből kiindulni! Egyébként is, addig jár a korsó a kútra amíg el nem törik,minden kiderül!Inkább az a baj, hogy hazudott neked, de ennél már csak az a nagyobb , hogy egyáltalán nem bízol benne, így pedig értelmetlen a kapcsolatotok!
2012. aug. 24. 01:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
0%

Nem biztos,hogy érdemes szenvedni érte,lehet,hogy van más,aki megbecsülne téged.Meg azért mégis csak nyolc hónapig kavart be az a majom,mégis volt miért reménykednie..

Nem tudok megnyugtató választ adni,sajnos én is kételkednék így a hűségében.Kivárnám,ameddig színt vall,vagy pedig lebukik!


17/L

2012. aug. 24. 03:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:

"Viszont 8 hónapja együtt voltunk már mikor kiderült h az exével telefonálgat sunyiba, a szemembe hazudott, majd 2nap mulva bevallotta ami nyílvánvaló volt. Az exe sokszor mondott dolgokat, h mikor, és hol csalt meg vele barátnőm, de általában csak kavarás volt a dolog"


Tuti félrekúrt.Egyébként sok nő szereti ha veri őket a pasijuk,gondolom az orrtörés olyan orgazmust okozott neki hogy azóta jobban kötődik ahhoz a pasihoz.Talán verned kéne neked is és akkor erősebb lesz a kapcsolatotok

2012. aug. 24. 03:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
A leírásod alapján egyáltalán nem bízol benne, mégis azt állítod, hogy igen, mert sokat bizonyított. Te még rosszabb vagy, hiszen te saját magadnak is hazudozol. Ennek a kapcsolatnak nincs semmi értelme.
2012. aug. 24. 05:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:

az a te bajod h elképzeled a kapcsolatodat,és csak lassacskán eszmélsz fel.

persze h a csajod bújós,hiszen ő is szereti ha kényeztetik+nincs kizárva h ő tényleg szeret téged,csak éppen más férfiakat is szeret.nekem már az is furcsa h 2 év után az exe eltörte az orrát,majd még újabb 2 évet töltött vele.egy normális jól szituált nő nem viselné el ha bántalmazza az élettársa.


szerintem keres 1 kevésbé zűrös nőt,akiben teljesen meg tudsz bízni.

2012. aug. 24. 07:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:

Létezik ilyen embertípus (nőknél szembetűnő leginkább), aki nem tudja megkülönböztetni az agressziót a dominanciától. Ugye domináns úgy is lehet egy férfi, hogy következetes, határozott véleménye van. Meg úgy is, hogy eltöri az orrát a hölgyeménynek.


Plussz az ilyen orrbetörős macskajancsik általában kiszámíthatatlanul is viselkednek. Ez a bizonytalanságban tartás téves izgalom-képzetet okoz a hölgynél, ettől még jobban kapar utána, hiszen nem biztos pont, küzdeni kell a megtartásáért. Ez többnyire tudatalatt működik, nem végiggondolva.


Több ilyen nőt is ismertem, a sorminta mindegyiknél ugyanaz - pont, mint a barátnődnél. Eltörik valamilyüket, a pasi rongyként bánik velük, mégis ők futnak utána. Időlegesen megharagszanak rá, aztán ismét visszalépnek a mókuskerékbe, önszántukból.

2012. aug. 24. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
"ő állítja h nem volt semmi,még hazugságvizsgálatot is bevállalna állítólag,de abban sem vagyok biztos ha odajutnánk nem hátrálna e meg valami hülye indokkal.." - Kérdező, amúgy jól vagy? Mert már bocsi, de amit itten leírtál, azt kóros féltékenységnek hívják - és ebben a tekintetben tök mindegy, hogy a barátnőd mit csinál, vagy mit nem. Már nem azért, de ha nekem valaki egy párkapcsolatban hazugságvizsgálót emlegetne, az úgy repülne, mint a győzelmi zászló...
2012. aug. 24. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:
Az is hozzátartokzik a dologhoz,h mikor megismertem egyáltalán nem voltam féltékeny,büszke voltam rá,de féltékennyé akart csak tenni állítólag. viszont sokszor átláttam rajta de egyre durvább dolgok jöttek...egyre pontosabb infók az extől,de mindíg határozottan ki tudta magyarázni,én meg észrevettem magamon h igen sokszor becsavarodtam már a féltékenységtől a végén. pedig nem vagyok az a típus. viszont nagyon nőies,házias...ezért mindíg neki hittem,a dolgok után próbáltam menni...én az exéhez képest a tenyeremen hordtam... és az a baj h már az exe mivel nincs egyáltalán képbe,így soha nem fogom megtudni a dolgot....Ismertem olyan lányt akit évek alatt sem tudtam kiismerni,nem jártunk csak haver volt,viszont pont ettől a típustól tartottam mindíg a legjobban... utólag h tudnám színt valllatatni?
2012. aug. 24. 12:04
 10/13 anonim ***** válasza:

"utólag h tudnám színt valllatatni?"

Kérdező, SZVSZ törvényes eszközökkel sehogy, max, ha a végletekig felbosszantod, kockáztatva a kapcsolatot...

Csak azt nem értem továbbra se, hogy ha az ex már amúgy sincs képben, mi érteléme van UTÓLAG??? Szerinted nem az a lényeg, hogy mi van MOST, hanem attól van benned az ideg, hogy mi VOLT a MÚLTBAN? Ha most egyébként jó LENNE a kapcsolatotok, muszáj szerinted a múltba merengéssel önsorsrontani?

2012. aug. 24. 13:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!