Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A lányomnak (17 éves) idióta...

A lányomnak (17 éves) idióta ötletei vannak és nem tudok mit tenni ellene, mert az apja támogatja benne. Hogyan vethetnék véget ennek az egésznek?

Figyelt kérdés

Azzal kezdeném hogy 1,5 éve elváltunk a férjemmel mert én beleszerettem másba és ő most bosszúhadjáratot indít ellenem és mindent megtesz azért, hogy magához édesgesse a lányunkat.


Szóval: sosem volt a lányom duci, 165 centi és a max kiló amit nyomott az is 57 volt. Az utóbbi időben viszont fejébe vette hogy ő kövér és eszeveszett fogyókúrába kezdett. Olyan példaképeket és célokat tűzött ki maga elé mint pl Victoria Beckham aki köztudottan csontsovány és még egyéb ilyen csont-és-bőr sztárocskákat, akiknek most nem tudom a nevét, de borzasztó vékonyak.

Én ezt nagyon ellenzem, de hát egy 17 éves lányt már nem etethetek meg.. Minden nap megy a vita. Észrevettem hogy a suliba csomagolt tízóraiját is kidobja és hogy ebédre is szinte semmit nem eszik. Állandóan feszült a légkör, ilyenkor mindig az apjához menekül aki persze adja alá a lovat, hogy az ő élete és ne hagyja hogy beleszóljak és költözzön hozzá mert tőle diétázhat ameddig akar..


Beszéltem már mindkettőjükkel, de süket fülekre találtam.. Mit tehetnék? Nem akarom hogy anorexiás legyen a lányom de azt sem akarom hogy a mindennapos vitáink után fogja magát és odaköltözzön az apjához.


2013. márc. 23. 21:03
1 2 3
 1/23 anonim ***** válasza:
91%
Pedig lehet, hogy hagynod kellene, hogy odaköltözzön az apjához. Teljesen más, ha valaki folyamatosan biztatja a lányodat, hogy tegyen úgy, ahogyan ő szeretné, hiszen már felnőtt és teljesen más, ha együtt élnek. Ez vonatkozik a lányodra is. Előbb-utóbb rájönne, hogy talán apuka nem is annyira jó fej, mint ahogyan az első pillanatra úgy tűnik. És apuka is tapasztalná, mennyire nem egyszerű egy kamasz lánnyal a mindennapokban.
2013. márc. 23. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/23 anonim ***** válasza:
32%

Ne viccelj! :)

Beckhamné már korántsem az a deszka típus, a negyedik gyereke születése után nagyon szép alakja lett, szedett magára pár kilót.

Tehát ne így képzeld el: [link] és ne is így: [link] mert ezek 2007-es képek.

Most így néz ki: [link] és így: [link] nagyon szép alakja van, ilyeneken tényleg ne vitázzatok!


Figyelj arra hogy egészségesen táplálkozzon a lányod, kapja meg az elegendő fehérjét és vitaminokat, nyomelemeket és akkor semmi baj nem lesz. Nem fog belehalni ha nem eszik naponta zsírt és szénhidrátot, mellesleg még mindig jobb mint ha a mekis kaját meg a csipszet tömné két pofára.

Ne add a férjed alá a lovat!

2013. márc. 23. 21:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/23 anonim ***** válasza:
42%
vidd orvoshoz, pszichológushoz
2013. márc. 23. 21:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/23 A kérdező kommentje:
Nincsen semmilyen mentális problémája, egyszerűen csak dackorszakát éli.. Elég durván! :(
2013. márc. 23. 21:13
 5/23 anonim ***** válasza:
93%

Hát nézd, tiniként nekem is volt ilyen korszakom, hamar rájöttem, hogy hülyeség, szerintem ő sem gondolja véresen komolyan.


Este csináld a kedvencét, hagyd, hogy az illata ellepje a lakást, nem fogja bírni, hogy ne egyen belőle :)


Ha meg jó színben akarsz feltűnni, diétázz vele, üljetek le közösen, és beszéljétek meg, mit esztek, és kikor, csináljatok együtt egészséges kajákat, és tessék, máris egy közös pont!

2013. márc. 23. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/23 anonim ***** válasza:
8%

Nem dackorszak, hanem anorexias lett, mert megviselte az, hogy szetszakadt a családja. Es ezert pszichikai beteg lett.

Ez az ár, a boldogságodert, de hat a lényeg, hogy jól érzed magad, l'oreal generació cimszava ez nem? Mert megérdemlem. Semmi nem számit csak a szörcsomó a lábunk közt.

Hagyd hogy költözzön az apjához, te most úgyis foglalt vagy , nem?

2013. márc. 23. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/23 anonim ***** válasza:
9%

Egy önzö nö vagy, akinek útban van mar a gyereke, es ezt ö is erzi.

Azert nem eszik, mert megakad a torkán.

Látja, hogy elvesztett téged

2013. márc. 23. 21:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/23 anonim ***** válasza:
95%

Mint anya az anyának:


Kedves Kérdező!

Én is szülő vagyok, ráadásul egy oroszlán csillagjegyű lányt neveltem fel (utána egy engedelmesebb bak jegyűt).


13 évesen züllött, és lázadt. Mindent maga indított, maga döntött a továbbtanulásról és már mindenről, amibe nekünk ebben a korban még jogunk volt beleszólni. Próbáltam megakadályozni hogy rossz körbe keveredjen rossz emberek legyen a barátai de semmi sem segített. Mentem utána, nem egyszer hazarángattam, tiltottam mindentől, és csak rosszabb lett. Megszökött, drogozni kezdett, lógott a suliból stb. Hozzátenném, hogy 13 éves volt, mikor elváltunk a férjemmel és ekkor kezdődtek vele is a problémák (előtte angyal volt). Már az idegösszeroppanás szélén álltam, mikor beszéltem egy pszcihológussal. Ő elmondta, hogy a lányom lázad és hogy ezzel akar úgymond "tüntetni" hogy maradjon együtt a család. javasolta, hogy ne akaszkodjak rá, ne mondjam meg mit csináljon és hogy kezeljem lazábban a helyzetet.

Így is tettem.


Egy nap hazajött totál betépve és hozott magával egy roppant csúnya kinézetű csapzott fiatalembert. Gondolta, hogy kiverem a hisztit, de nem tettem. köszöntem nekik és csináltam tovább a dolgomat. (de belül tomboltam) Tudtam, hogy én már mindent megtettem és hogy nem hozott semmi megoldást, csak ez amit ajánlott a pszichológus. Mit veszítek vele? semmit...már feladtam.


A lányom észrevette, hogy hogy reagáltam. (ekkor már 15 éves volt)A fiúval a nappaliba bömböltettek zenét, de ezt is lazán kezeltem. bevonultam a szobába és olvastam. Egy óra múlva feltűnt hogy lehalkult a zene és csapódott a bejárati ajtó. Elment a csapzott fickó. Ekkor bekopogott a lányom és bocsánatot kért a viselkedése miatt és egy teljes estét végigbeszélgettünk. Ekkor mondtam el neki először a válásunk valódi okát és hogy ezt meg kell értenie. Megértette. Sokat sírtunk együtt, de másnap mintha kicseréltek volna mindkettőnket. az este folyamán elmesélte, hogy még szűz és hogyha dühöngve reagáltam volna a csapzott fickó jelenlétére, akkor lázadásból biztos lefeküdt volna vele aznap. (Hálálkozo azóta is istennek) Már utána se szóltam bele a dolgaiba, ugyanis neki kell megtapasztalnia azt, mi a jó neki és mi a rossz. Sose szóltam bele hogy mit csináljon, de ha kért tanácsot akkor segítettem. Azóta van egy szakmája. Most érettségizik és kitűnő tanuló, szóval az egyetem lesz a következő célja! :) Most 19 éves. Írtó büszke vagyok rá és hogy rájött, és hogy adtam neki esélyt hogy rájöjjön hogy nem nekem tanul, hanem magának. :) Életem legjobb döntése volt akkor úgy reagálni!


sok sikert!

2013. márc. 23. 21:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/23 anonim ***** válasza:
73%

A mai lányok zömének testképzavara van. A reklámok is azt súlykolják, hogy fogyj, fogyj, legyél karcsú és gyönyörű. A lányok pedig bedőlnek ezeknek a reklámoknak. Éppen tegnap olvastam, hogy már a kismamák 40 %-a se mer enni tehesség alatt. Ez szörnyű, tragikus. Nem lesz könnyű

meggyőzni lányodat. Saját magának kellene rájönnie, hogy ez így nem mehet. Ha anorexiáis lesz, évekig fog tőle szenvedni, kórházról-kórházra jár, pszichiátriára, stb. Orvos jelenlétében kellene beszélned vele. Ha az apjához menne, végleg kicsúszna a kezedből, mert ő /az apa/ valószínű majomszeretettel venné körül, a valós gondjait észre sem venné.

2013. márc. 23. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/23 anonim ***** válasza:
85%
Semmit nem tudsz tenni , legyél majd ott neki mikor szüksége lesz rád
2013. márc. 23. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!