Miért vagyok ennyire kishitű?

24 éves lány vagyok. Befejeztem a tanulmányaimat, most próbálok munkát találni. 4 hónap keresgélés után végre találtam egyet, igaz sajnos nem a végzettségemnek megfelelőt de ehhez nem kell végzettség, 3 hónap alatt betanítanak. Elhívtak állásinterjúra ahol rajtam kívül még vagy 25-en voltak. Ez már rosszul kezdődött, legszívesebben sarkon fordultam volna mikor megláttam, hogy "versengeni" kell. Tudom az életben mindenhol így van, csak annyira személytelen ez az egész. Na mindegy. Ruhaboltban kellene eladni, de főleg hétvégén reggeltől estig, és néha hétköznap ( ha szólnak). Félek ebből kiderülne, hogy csak hétvégén és a többi napon készenlétben kell állni. A végén a hölgy azt mondta ha érdekel ezek után is a munka írjak egy e-mailt (gondolom nem akar beégni, hogy felhív valakit aki már meggondolta magát.) Egyébként sokan várakozás közben leléptek mert meggondolták magukat. Lesz egy próbanap ahol kiderül ki mennyire alkalmas. Már ettől parázok, lehet úgy jól teljesíteni, hogy közben figyelnek? És ha a végén azt mondja: Bocs nem... Nekem egy életre elvenné a kedvem és azt a kevés önbizalmam mindentől. Még nem jeleztem vissza neki, de nem szeretném elszalasztani a lehetőséget. Mindig az jár a fejemben, hogy biztos más sokkal ügyesebb és rátermettebb mint én és tuti nem engem választanak.. Hogy feleljek úgy meg egy nap alatt az elvárásoknak, hogy semmi kereskedelmi irányú végzettségem és tapasztalatom nincs? Miből fogják megállapitani, hogy alkalmas vagyok ha úgyis csak bénáznék még egy nap után? Mit figyelnek ilyenkor? Milyen legyek? Szerintem azért félek ennyire az elutasítástól mert eddig még nem nagyon volt benne részem, pedig biztos vagyok benne, hogy nem ez lenne az utolsó. Hogy győzzem meg magam, hogy én is vagyok annyira jó mint más? Megköszönném ha ellátnátok egykét jó tanáccsal, pár biztató szóval mert jelenleg az önbizalmam nullán van. Légyszíves az "okos" beszólásoktól kíméljetek. Köszönöm :)