Idegesít apukám! Mit tegyek? (bővebben lent)

Apukámmal borzasztó nehéz egy fedél alatt élni. Rendkívül lusta, állandóan a kanapét nyomja, és bár még csak 55 éves, felvett egy csomó öregemberes szokást. Hatvanhétféle gyógyszert szed, amikre iszik (mert cseppet alkoholfüggő is, nem szokott részeg lenni minden nap, de nincs olyan nap, hogy ne inna meg minimum két doboz sört, tehát minden estére ittas lesz), emellett cukra van, és folyton megbetegszik (a legkisebb vágás is hónapokig gyógyul neki), de nem ismeri be, hogy a rossz szokásai miatt vannak, állítása szerint ő nem tehet róla, ha pedig szembesítjük, akkor annyit mond, hogy "Lesz-om, engem nem érdekel!", és magára csukja az ajtót. A végletekig idegesít, hogy nem érdekli, mások is élnek vele (anyukám meg én), és hogy ránk is kihat ez a nemtörődömség. Írtam, hogy felvett jópár öregemberes szokást. Az egyik ezek közül az, hogy állandóan szipog és hangosan köszörüli a torkát, de nagyon hangosan. Egyszer hajnalban arra keltem, és átmentem szólni, hogy fogja már magát vissza, erre lekiabált, hogy mi a francot képzelek, erről ő nem tehet. Pedig tudjuk, hogy nem beteg, egyszerűen elhagyja magát, és tojik rá, hogy mit hall a másik. Éjszaka meg azért nem tudunk tőle aludni, mert horkol, és olyan, mintha egy ütvefúró működne a hálóban. Bezzeg ha anyukám köhög éjszaka a szénanáthája miatt, amit próbál diszkréten csinálni, és erre apa felébred, akkor minden k-nak elhordja őt. Nagyon alpári, modortalan ember. Nem szeretem, de vele kell élnem, és tudom, hogy ha nem rendezem vele a kapcsolatomat, akkor ez az egész életemre ki fog hatni. Van valami ötletetek, hogy hogyan lehet elviselni egy ilyen embert? Örülnék, ha megosztanátok a saját tapasztalatotokat, történeteteket is, legalább osztozunk a fájdalomban. Illetve, "tüneti kezelésként": hogy szoktathatom le erről a torokköszörülésről, krákogásról? Annyira felidegesít, hogy néha könnyek jönnek a szememből.