Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Rokoni kapcsolat » Nem látogathatom a keresztgyer...

Nem látogathatom a keresztgyerekeimet, mert az édesanyjuk utálja a páromat. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Fél éve vagyunk együtt párommal, de ezelőtt egyszer már szakítottunk. A szakítás oka nem volt súlyos dolog, mindent meg tudtunk beszélni, minden rendben van köztünk. Igazán boldogok vagyunk együtt.


Viszont barátnőm (keresztlányaim anyukája) azóta nem engedi, hogy találkozzak a kislányokkal. Ez így nincs kimondva, de furcsa módon, amióta kibékültünk párommal, azóta barátnőm nem veszi fel a telefont, ha hívom. Ha napokkal később visszahív és megkérdezem, hogy x napon felmehetnék-e, az a válasz, hogy van program. Próbáltam úgy is, hogy mondjon ő egy napot, de erre azt mondja, hogy még nem tudja, mi és hogy lesz.


A párom nem agresszív, nem csalt meg, szóval semmi olyan "bűnt" nem követett el, ami megbocsájthatatlan lenne.


Úgy gondolom, hogy 26 évesen eléggé felnőtt vagyok ahhoz, hogy tudjam, kivel szeretnék lenni, kivel szeretnék élni (barátnőmnek is megmondtam - természetesen nem tetszett neki). Barátnőm mindig szeretett beleszólni az életembe. Sosem hagytam neki, de most nyíltan szembeszállok vele, és ezt nem tűri, ahogy elnézem.


Kb két hete a buszmegállóban találkoztunk velük, a kislányok a nyakamba ugrottak, hogy mikor megyek hozzájuk, mert olyan régen voltam. :(


Ja, természetesen, amikor valamelyik kislánynak volt születésnapja, akkor mehettem, mert vittem ajándékot, sőőőt, húsvétkor is szívesen látott vendég voltam. Sajnos, ajándék nélkül nem vagyok az. :(



Mit tehetnék? Köszönöm a válaszokat.



2015. jún. 15. 18:03
 1/4 anonim ***** válasza:
89%

Hm, szóval ha nem azt, és úgy csinálod a magánéletedben, amit a barátnőd diktál, akkor zsarol a lányaival?

Ez így elég érdekes, azt kellene még tudni, milyen ember pontosan a párod, mit csinál, és vajon mivel érdemeltétek ki ezt a bánásmódot?

Ha valóban semmivel, csak teszem azt, a barátnőd féltékeny a kapcsolatodra, akkor legjobb, ha megszakítasz vele minden kapcsolatot, és könnyes búcsút veszel a gyerkőceitől is.

Elvégre nem a tieid, ha Neked nincs, még lehet, és sok örömed lesz benne.

2015. jún. 15. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 acelsziv ***** válasza:
Elképzelhető, hogy a csajnak nem közömbös a párod. Nagybátyám felesége azért gyűlölte élete végéig apámat, mert anno szerelmes volt belé de apámat nem érdekelte a dolog... Mindent el is követett a némber, hogy a két család haragban legyen.
2015. jún. 15. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
45%
Szép kis keresztény szülő lehet, aki ilyen példát mutat a gyerekeinek, mint a barátnőd.
2015. jún. 15. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 acelsziv ***** válasza:
a Tízparancsolatban olyan nincs, hogy "Ne pofázz bele mások életébe"
2015. jún. 15. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!