Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Testvéri kapcsolat » Jogosan várnak el pénzt párom...

Jogosan várnak el pénzt párom bátyjáék?

Figyelt kérdés

Párom most kapott új munkát, elég jól keres vele ( pontos összeget nem szeretnék irni, de jóval millió felett keresünk ketten együtt)


Ezelőtt 7 évvel, mikor egyetem mellett dolgoztunk párommal, akkor állandóan felvágott mindennel, szidta az autónktól kezdve mindent. Milyen béna óra, milyen béna telefon, ebbe az autóba be sem ülnék. Ez tartott az egyetem végéig meg még azután addig, amig nem találtam olyan munkahelyet, hogy kb egálban kerestünk. Ott befejeződött, utána már felteknykedés ment, megszületett a gyerekük, vettek házat stb.


A következő a helyzet:

Jelenleg a fejemhez vágta, hogy nem segítünk nekik egy kicsit sem, milyen jó nekünk, hogy kb 5x annyi keresünk, mint ők.

Hogy épp ház felújításban vannak, de nem tudják befejezni.

Nem tud mit kezdeni a sport coupéval, mert rossz és kicsi bele pakolni.

Na szó mi szó, azt szeretné ha beszállnánk a házukba, mert elmondása alapján fél hogy a gyerekre fog omlani ha nem fejezik be tél előtt.


Én a múlt miatt nem kívánok nekik semmit sem adni, ahogy ő sem. Párom sosem mutatta ki milyen rossz is volt ez neki. Főleg hogy egész életében 2.gyerek volt csak.

De azt mondta jólvan ez így.


Na szóval meg lett mondva hogy nem adunk semmit. Oldják meg ahogy eddig.

Aztán most az egész családját is uszitjak ellene, hogy milliókon ül.

Csak ebből mi fizetjük még a diákhitelt is, kb 2 éve kezdtünk jó munkahelyeket kapni, addig mindig megnéztük mit vásárolhatunk.. egy kínai belefér e a heti költségvetésbe, vagy éppen tankoljunk-e, vagy inkább menjünk busszal..

Mielőtt apumhoz költöztünk a családi hazukból is kirakták párom, mert hogy kell hely a bátyja asszonyának.


Azt meg sem emlitem, hogy a születésnapi torták, jack daniels is kevés születésnapra.. mert nekünk jól megy


Ti ilyen helyzetben segítenétek?

Mi is házat szeretnénk, egy jobb autót, ami nem áll 2 havonta a szervizbe. Erre gyűjtünk meg egy kis nyaralásra.


Mit tennétek?

Azon is gondolkodtunk, hogy teljesen megszakítjuk a családjával a kapcsolatot, mert ez mérgező ránk nézve csak.


2022. okt. 4. 22:54
1 2 3 4
 1/40 anonim ***** válasza:
99%
Dehogy jogos! Milyen alapon? Nem is értem hogy fordul meg ilyen a másik fejében. Jó, hogy nem találja ki valamelyik, hogy osszátok szét igazságosan a bevételeiteket 😆
2022. okt. 4. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/40 anonim ***** válasza:
100%
Egy fillért nem adnék.
2022. okt. 4. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/40 anonim ***** válasza:
100%

Dehogyis.

Szakítsátok meg inkább a kapcsolatot.

2022. okt. 4. 23:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/40 anonim ***** válasza:
100%
Minek újítgatnak fel ha nincs miből? Nem más dolga fizetni a dolgaikat.
2022. okt. 4. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/40 Ellewie válasza:
100%
Ellenkező esetben, ha nektek lenne szükségetek segítségre, mennyire lennének partnerek a témában? El tudom képzelni.. Abszolút jogos, ha megszakítjátok a kapcsolatot Eleve tragikomikus, hogy ez felmerült bennük. A gyerekkel "takarózni" meg gerinctelenség.
2022. okt. 4. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/40 anonim ***** válasza:
98%
Egy fillért sem adnék, sőt teljesen megszakítanám a kapcsolatot a családdal, oldják meg egymás között.
2022. okt. 4. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/40 anonim ***** válasza:
83%
Minek írtad ki ezt a kérdést?Tiltsátok őket mindenhonnan és soha a büdös életben nem kell velük találkozni sem. Az ilyen megdöglésre való csak.
2022. okt. 4. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/40 Metionin ***** válasza:
94%
Mégis milyen jogon várják el, hogy ti pénzeljétek őket? Pofám leszakad.
2022. okt. 4. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/40 anonim ***** válasza:
90%

Nem kellett volna híresztelni milyen jól megy. Ennek sajnos ez a vége.

Én azt mondanám gyereket tervezünk(akkor is ha nem) és arra takarékoskodtok, mert majd kiesel munkából stb.

De nem is nagyon kell ezt magyarázni. Házra, tandíjra, akármire spóroltok és kész.

Ha esetleg albiban vagytok, akkor pláne.

2022. okt. 5. 00:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/40 anonim ***** válasza:
96%
Telefonszámukat is letiltanám
2022. okt. 5. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!