Hogyan bírjátok a munka mellett az otthoni munkálkodást ?

Nem leszek túl pozitív, úgyhogy remélem, kapsz ennél motiválóbb válaszokat is. Azért leírom.

Engem a végén már csak az életben maradás motivált.

8 óra stresszes munka, otthon a gyerek, házimunka, főzés, hogy a gyerek jó minőségű ételt is kapjon (az óvoda nem erről híres), közben tornázni jártam heti 2-3szor, hogy azért valamennyire jó nö is maradjak, a férjemnek is nö akartam maradni, meg házisárkány se akartam lenni pedig gyakran sikerült a kialvatlanság és stressz miatt, ettől aztán szörnyen éreztem magam.

Folyamatosan arra gondoltam, hogy nem vagyok elég jó anya, a munkám az anyaságom rovására megy, az anyaságom a házaséletem rovására megy, az anyaságom és a házaséletem meg a karrierem rovására megy, egyre rosszabbnak éreztem magam mindhárom fronton. A munkában egyre gyengébbnek gondoltam magam, emiatt többet vállaltam és nem kértem segítséget. Hiába próbáltam prioritálni, 1.anyaság 2.férjem 3.munka, nem sikerült, nem tudtam rendesen elengedni a gondolatokat és három lovat akartam megülni egy seggel.

Nem tudtam már aludni napi 4 óránál többet, azt is felületesen. Gyakran sírtam, már társaságban is simán elsírtam magam szinte a semmin.

A gondolataimról nem beszéltem senkinek mert féltem, hogy mindenki hülyének néz, gyengének néz, arról nem is beszélve, hogy én magamat minek tartottam. Mivel nem akartam gyengének látszani, nem is kerestem már a barátaim társaságát, kerültem mindenkit, ha mégis nagy ritkán találkoztam a legjobb barátnőmmel (évi 3-4 alkalom) akkor lelkiismeretfurdalásom volt, hogy az időt a gyerekektől veszem el.

Egyre többet gondoltam arra, hogy a családomnak jobb lenne nélkülem, a férjem talán még tudna találni egy normális nőt aki a gyerekemnek is jobb anyja lenne. Felkerestem egy pszichológust, neki el mertem mondani, arra gondoltam, hogy neki titoktartási kötelezettsége van.

Most itthon vagyok (középsúlyos depresszió és kiégés a diagnózis), próbálom újratervezni az életem úgy, hogy ne szakadjak bele.

Biztos sokaknak működik, én is ismerek olyant aki gond nélkül veszi az akadályokat, de mások vagyunk más türöképességgel és más múlttal, más adottságokkal, legalábbis a pszichológusom szerint.

Nem mindegy, mit dolgozol, mikor kelsz, milyen messze kell járnod.

Mikor helyben volt ülő munkám, nem fáradtam el.

Most vezetek, fizikai meló, csak azt csinálom itthon, ami az életben maradáshoz kell. Torna nem kell, fitt vagyok és vékony, mosógép kimos, szabadnapon főzök, takarítok, gyerekek kamaszok. Hát így.

Jókedvű és vicces kollégáim vannak. Az sokat segít. És bár maximalista vagyok, tudatosan szánok időt (még ha keveset is) a hétvégén a feltöltődésre. Kell az én idő, amiért nem szabad lelkiismeretfurdalásnak lennie, hiszen ezzel nem csak magadnak, hanem a környezetedben élőkkel is jót teszel (hogy elviselhető leszel;)

Ezen kívül a sport nem csak a fittség miatt fontos, hanem nagyon jól ki lehet ereszteni vele a gőzt és hasznos hormonokat szabadít fel. Én így :)