Kezdőoldal » Egészség » Általános közérzet » A CBD Kannabisz hatása és...

A CBD Kannabisz hatása és használata?

Figyelt kérdés
Én rossz alvó vagyok. Nagyon nehezen alszom el, elalvás után viszont már nem ébredek fel reggelig. Voltam orvosnál is, aki Stilnox altatót írt fel. Bevettem egyet és rám azonnal hatott, iszonyat módon elaltatott. Másnap már konkrétabban utánanéztem ennek a gyógyszernek és a hatásmechanizmusának. Kissé megijedtem az erős hatástól de mivel az alvással kapcsolatos promlémám továbbra sem szűnt meg, bevettem hetek múlva még egy szemet a felírt gyógyszerből. A hatás ugyanaz volt. Azóta nem mertem bevenni mert félek a függőségtől és túl erősnek gondolom önmagamra nézve. Kipróbáltam már mindent. Beszélgettem szakemberekkel, gondoltam munkahelyi stresszre amiért elmentem máshova dolgozni, a párkapcsolatom rendben van de félek, hogy ennek a napi pár óra alvásnak nem lesz jó vége. Borzasztó aggódós, amolyan mindenen idegeskedő ember vagyok, pedig tanulhattam volna már az élettől eleget, hiszen negyven feletti férfi vagyok, normál családi háttérrel. Igyekszem kerülni a konfliktusokat, szeretem ha a környezetemben nem bántok meg senkit. Mivel dohányzom, gondoltam szívnék füvet de azt nem tudom beszerezni, mert nálunk illegális a 0,2%-nál nagyobb THC. A CBD kannabisz viszont nem. Két dolog érdekelne: 1- Ha vásárolok CBD kannabiszt, akkor este ha elszívok egyet az nyugtatató hatással bír-e az alavsony THC miatt, vagy csak placebo az egész? 2- Ha megveszem a CBD kannabiszt, akkor besodorhatom-e simán hüvelybe mint ahogy a dohányt szoktam a hüvelybe és elszívhatom-e úgy? Kérem ha valakinek a feltett kérdéseimmel kapcsolatban van konkrét tapasztalata, akkor írjon egy válasz nekem. Köszönöm előre is annak, aki időt szakít rám. Lehet privátban is mert beszélnék is valakivel erről mivel semmi tapasztalatom a CBD-vel kapcsolatban de elképzelhetőnek tartom, hogy rajtam kívül ez mást is érdekelhet. Köszönöm.

#THC #CBD Kannabisz
2023. júl. 28. 00:26
 1/1 anonim ***** válasza:

Erre így nem valószínű hogy hatásos lesz. Igyál inkább citromfű, macskagyökér teát (kb ugyanannyit ér). Pont azért nem adj be mert nincs benne a thc. Beletöltheted amúgy hüvelybe ugyanúgy mint a dohányt, de hatása akkor se lesz :)

Amúgy ez a cdb kender, meg csepp meg minden pár dologra jó, de ilyen insomniára nem valószínű hogy beválik.

2023. júl. 28. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!