Kezdőoldal » Egészség » Egészségügyi ellátások » Biztos, hogy jót tesz nekem a...

Biztos, hogy jót tesz nekem a gyógytorna?

Figyelt kérdés

36 éves hemofíliás vagyok, és ennek következtében lassan tönkrementek az izületeim. Például egyik térdem és könyököm sem tudom teljesen kinyújtani már gyerekkorom óta. Évről-évre romlik az állapotuk, de még nem vagyok teljesen rokkant, el tudom látni magam. Nemrég az ortopéd gyógytornára küldött, ami leginkább olyan volt, mint egy csontkovács. Nem önerőből csináltam a különböző gyakorlatokat, hanem egy tagbaszakadt fickó erőszakkal rángatta és hajtogatta a lábam. Elég fájdalmas volt, és mondtam, hogy a másik lábam inkább ne erőltessük, mert nagy a gyanúm, hogy az előbbi után bevérzett a térdem, és nem akarom mindkét lábam egyszerre elveszíteni napokra, vagy inkább hetekre. Igazam is lett, már onnan is nagyon nehéz volt kisétálni a parkolóba, majd hazamenni, estére pedig teljesen bedagadt a térdem, ezután pedig 4 napig csak mankóval tudtam járni. Azóta összesen 10 nap telt el, és az orvosom továbbra is azt mondja, hogy vissza kell mennem folytatni a "gyógy"-tornát.

De mi értelme az egésznek? Az izületeim pont a bevérzések hatására mentek tönkre, most meg szándékosan úgy erőltetik, hogy bevérezzen??



2023. márc. 23. 05:18
 1/3 anonim ***** válasza:
100%
Menj másik orvoshoz.
2023. márc. 23. 05:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Igen, ez biztos, hogy nem normális.

Tudsz kérni másik gyógytornászt vagy másikhoz menni?

Jobbulást!

2023. márc. 23. 07:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 Senior Séf ***** válasza:
Érdemes lenne szakorvosi vizsgálatot kérni.
2023. ápr. 2. 17:17
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!