Kezdőoldal » Egészség » Egészségügyi ellátások » Miért az asszisztensnek...

Miért az asszisztensnek kellett elmondani, hogy mi a bajom?

Figyelt kérdés
Költözés miatt háziorvost váltottam. A héten belázasodtam, fájt a torkom, gondoltam, felkeresem az új háziorvost. Az asszisztens kijött a váróba, azzal kezdte, hogy kértem-e időpontot, mert már 3 éve időpontot kell kérni (milyen jogszabály van erre)? Mondtam neki, hogy nem, hiszen nem tudtam előre, hogy beteg leszek. Mondta, nem baj, így is megvizsgálnak. Hosszú várakozás után végre behívott az asszisztens és ő kezdett el részletesen kikérdezni arról, hogy milyen tüneteim vannak. Én ezen nagyon csodálkoztam, mert az előző orvosomnál az orvos kérdezett meg és egyébként is adatvédelem van. Ennek ellenére elmondtam a tüneteimet, mert örültem, hogy több órás várakozás után végre bejutok. A tünetek felsorolása után az asszisztens elmondta, hogy milyen gyógyszereket szedek stb. Utána szólt az orvosnak, aki addig egy másik szobában üldögélt egyedül. Az orvos megnézte a torkom, meghallgatta a tüdőm, aláírta a táppénzes papírt. Nem is igazán kérdezett semmit. Rendben van ez így? Csak nekem szokatlan ez az eljárás?

dec. 2. 08:32
1 2 3 4
 1/38 anonim ***** válasza:
85%
Az asszisztensnek le kell írnia a rendszerbe hogy mik a tüneteid szóval cseszheted az adatvédelmet. Nem mintha akkora titok lenne hogy taknyos vagy. És nem is akkora horderejű dolog, az orvosnak itt kB annyi dolga volt hogy megnézze a torkos biztos nem kamuzol e.
dec. 2. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/38 anonim ***** válasza:
100%

Rengeteg háziorvosnál van időpontkérés, főleg városokban. Így tudják biztosítani, h ne kelljen várni órákat és ne ülj a váróban 10 másik hullabeteggel együtt.

Ami a vizsgálatot illeti, az attól függ. Ha az orvos is hallotta, ahogy elmondod a tüneteket, akkor rendben van. Simán lehet, h nem csak üldögélt, hanem közben csinált is valamit. Utána ahogy mondod meg is vizsgált.

A titoktartás, amire adatvédelemként hivatkoztál ugyanúgy vonatkozik az asszisztensre is.

Így elmondottak alapján nagy gond nem volt ezzel a vizsgálattal. Időpontot pedig aznap is kérhetsz, amikor leesel a lábadról, tehát nem kell előre tudni, h beteg leszel.

dec. 2. 08:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/38 anonim ***** válasza:
68%
Nekem az a jobban megszokott, hogy az orvos és az asszisztens egy helyiségben vannak, én betegként az orvoshoz megyek és vele beszélgetek, nem az asszisztenssel. Ha igazolás, táppénzes papír kell, régebben papír alapú recept, azt oké, hogy az asszisztens adja oda, a naptárat, előjegyzéseket kezelje, adatokat vigyen fel a gépbe, de ez a módi, hogy ő vizsgál, kvázi kapuőr a háziorvoshoz, kifejezetten ijesztő.
dec. 2. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/38 anonim ***** válasza:
68%
Nálunk is hasonló a helyzet, mióta néhány éve lett asszisztense a háziorvosnak. Tudtommal a 4 órás rendelés első órájában időpont nélkül is lehet menni. Kétlem, hogy a tömeg miatt kellett ez, mert régen is csak lézengtek a betegek a váróban.
dec. 2. 09:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/38 anonim ***** válasza:
100%
Az asszisztensek amennyi lázas, fáj a torka esetet láttak a rendelőben már rég elsajátították, hogy mit kell ilyenkor kérdezni meg mondani. Némelyik már meg is tudna vizsgálni amennyi tapasztalatot szerzett az orvos mellett.
dec. 2. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/38 anonim ***** válasza:
100%

Az asszisztens beírhatta a gépbe, ezt az orvos megnézte.

Sok helyen már orvos nélküli rendelési idő is van, ekkor például az asszisztens felírja a folyamatosan szedett gyógyszerid, táppénzes papírt ad, eredményt rögzít, sok mindenhez nem kell orvos.

A gyakori tünetekre akár az asszisztens is tudja, mit kell tenni, szóval az orvos kb. csak aláírja, hogy igen, azt javasoljuk az akut hasmenős betegnek, amit az asszisztens elmondott és leírt.

dec. 2. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/38 A kérdező kommentje:
Nekem akkor is furcsa volt így. Van arra jogszabály, hogy időpontot kell kérni?
dec. 2. 11:58
 8/38 anonim ***** válasza:
100%
#4 te nagyon szerencsés helyen laksz, ha csak lézengenek a betegek. Nálunk 8-10 nyugdíjas a fix induló betegszám a háziorvosnál, akik szinte minden nap, vagy váltott műszakban ott vannak és kb 10-15 percet töltenek el az orvossal beszélgetve és ehhez jönnek hozzá azok, akik tényleg betegség miatt mennek.
dec. 2. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/38 anonim ***** válasza:
100%
8 mostanában nem megyek hozzá. Sokszor volt, hogy az elmúlt években kellett valami, akkor telefonon diagnosztizált. Amikor még jártam hozzá a Covid előtt és előtte is sok éven át, a legrosszabb esetben két ember volt előttem. De elég sokszor volt olyan is, hogy az orvos kitárt ajtó mögött latszólag csak üldögélt a rendelőjében.
dec. 2. 14:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/38 anonim ***** válasza:

Az én háziorvosomnál semmiféle idöpontos buli nincs, odamész és kész, postaláda van, telefonon nem adnak időpontot. A nyugdíjba vonulónál tömeg volt, az újat nem szeretik, általában 2-3 ember van előttem.

Anyumnál Erodium van, ott lehet mindent kérni, időpontot orvoshoz, asszisztenshez, receptet, kiskutyafülét, de lehet menni időpont nélkül, nem küldenek el.

A gyerekorvoshoz most kellett telepíteni a netdoktort, itt is lehet mindent, nála eddig emailen, telefonon kellett időpontot egyeztetni, mindenhol ki van rakva neki a szent időpont. Nem tudom, enélkül megnéz-e, mondjuk gyerekeknél érthető, hogy járvány idején ne tömörüljön be oda 20 köhögő gyerek, mint amikor még én voltam kicsi. Pontosan emlékszem milyen sorrendben mik voltak a falon, milyen hirdetések voltak.

dec. 2. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!