El tudná valaki magyarázni ezt a történetet? Ebben mi a pláne? Vagyis felfogtam, de ez most mi, vagy mi a lényege? Gyűlölködő hozzászólásokat nem kérek. Köszönöm. (Többi lent. )

Na, szóval a történet,ezt egy Gyakorikérdéses kérdésben láttam. Szóval:

Én Alföldön egy tanyán lakom a szüleimmel és a nővéremmel. Én 14 éves vagyok a nővérem 19. Nem túl modern házban élünk, de nekünk pont jó a maga régi hagyományos módján. Nálunk nincsen erdő és a város is messze van..., a nagy üres pusztán a messzi füves mező a végtelenségig elnyúl. Ott van a mi tanyánk..

Egy fehér,kopott tornácos ház padlással, előtte egy kút áll. Az istállónk messzebb van a háztól, fentebb a dombon. A szüleim gazdálkodásból élnek, ezért lovak mellett számos állataink is vannak. Ők nagyon sokat dolgoznak a tanya körül, éppen ezért nem sokszor mennek el otthonról... mi persze iskolába biciklivel járunk, de mi is kivesszük a részünket a munkában.

Mint ahogy írtam a szüleim nem sokszor mennek el otthonról ha csak éppen nem kell bevásárolni vagy szállítani valamit.....de akkor egyszer egy novemberi estén az egyik marhánk elleni készült és kellett az orvos segítsége is. Sajnos nem mindig működött a telefonunk, így persze pont azon az estén sem működött. Már már kezdett sötétedni és gyenge szél áramlásának egyre dühösebb fúvása jelezte, hogy bizony vihar közeleg. Nem volt más lehetőség, anyámék befogtak két lovat a szekérre és úgy indultak a város felé, hogy elhozzák az orvost. Még nem sötétedett be, a szürkületben láttuk ahogy egyre csak távolodnak, majd a lovak dübörgése is elhalkult.....már messze jártak. A szél egyre csak erősödött és a ház előtt a nagy fűzfák egyre erősebben suhogtatták ágaikat. Hideg is volt, begyújtottunk azonnal, a nővérem teát főzött, hogy jobban melegedjünk. A kandalló előtt pokrócban melegedve sokáig beszélgettünk és csak beszélgettünk, az idő is eltelt és eszembe jutott, hogy anyáék milyen rég elmentek és már lassan vissza kell érniük. Aztán a nővérem gondolta ideje lenne megnéznie a marhát, bár nem szívesen sétált volna át az istállóba ilyen hidegben. De muszáj volt..."nemsokára jövök te maradj itt" mondta és kiment az ajtón. Az ablakból láttam, ahogy a szélben halad a domb felé. A szél újból egyre csak erősödött és a hold fénye teljes pompájában világított. Megnéztem a telefont, de még mindig nem volt vonal. Néha néha kinéztem az ablakon hátha látom mikor a szüleim közelednek hazafelé.....de az idő múlásával sem történt még semmi.... a nővérem sem jött még vissza. "Talán gond adódott a marhával?..." gondoltam. Egyre jobban suhogott a szél és hirtelen vízcseppek kezdték ellepni az ablakokat.... csipp-csepp....csipp-csepp, majd erős kopogásra váltva zuhogni kezdett. Ki akartam menni én is , de a nagy vihar és a zuhogó eső visszatartott.....később úgy hallottam,mint ha fájdalmas mély búgással elment volna az egyik tehenünk a ház előtt. Felvettem a nagy zöld esőkabátomat és a gumicsizmámat, erőt gyűjtve kiléptem a verandára. De már nem láttam semmit mindenütt csak a zúduló esőt és a fák lombjainak mozgását lehetett látni. Visszamentem a zseblámpáért, mikor a fiókból kivettem pont láttam az ablakból valami kis szikrázó fényt az istálló felől..... "talán végre a nővérem jön visszafelé" gondoltam....

A verandára kilépve már nem láttam semmi fényt így hát elindultam a domb felé. Nagyon hideg volt és nagyon sötét...az istálló ajtaja nem akart közeledni...még messze voltam. Örökkévalóságnak tűnt mire végre odaértem láttam hogy a pislákoló fény belülről jön. A pajta egyik ajtaja tárva volt és a szél erősen csapkodta . Mikor bementem a vihar ellenére szokatlanul nyugodtak voltak az állatok....és semelyik sem adott ki egy hangot sem. A nővéremet hívtam hogy itt vagyok de nem válaszolt, elmentem hátra és ott sem találtam. A vemhes marhát sem találtam meg a fekhelyén nagy körben sötét vértócsa állt.....már kezdett alvadni is. Nem igazán értettem mind ezt, de nem kezdtem még félni. Egyszer csak kintről mintha lovak nyerítését kezdtem volna hallani...kifutottam gyorsan hátha a szüleim jöttek végre. Nem láttam semmit de a lovak hangja egyre csak erősödött és egyre csak közelebbinek hallottam dobogásukat. Hallottam, hallottam de semmit se láttam. Sietve mentem vissza nagy nehezen a házba de ott sem volt senki. A hangokat már nem hallottam....minden csendes volt. A kandallóból kialudt a tűz éppen be akartam gyújtani, mikor megcsörrent a telefon. Sietve futottam át a konyhából a folyosóig, hogy minél hamarabb felvehessem. Mikor már pont felé nyúltam abbamaradt a csörgés....felemeltem a kagylót de nem volt vonal....mikor visszatettem szinte egyből elkezdett csörögni nem is akartam elhinni aztán óvatos mozdulattal felé nyúltam és fülemhez vettem a kagylót. A vonal üres volt semmi hang nem jött ki aztán halk recsegésben kiélesedett egy hang : "Fent a padláson nézted már?"

Szinte villámcsapásként a fejem tetejétől egészen a talpamig kirázott a hideg, mintha a tarkómra mértek volna egy nagy ütést, teljesen ledermedtem. Kivert a víz és nem tudtam megmozdulni se. A telefonba már nem szólt senki letettem. De még mindig nem hittem el, hogy mi is történt.....aztán elfogott egy érzés hogy fel kell mennem. Balra fordultam és elindultam a folyosó vége felé, magabiztos de halk, óvatos léptekkel. Mintha a lábam nem akart volna engedelmeskedni, mint ha nem akart volna arra indulni, de tudtam, mennem kell. A folyosó végére éve benyitottam a kamrába ahol ott állt a létra és fent az ajtó, a padlás ajtaja mit már oly régen nem nyitott ki senki. Remegve de elkezdtem felmászni fokról fokra...az ajtóhoz érve gondoltam bár még tovább tartana a létra.....de itt vagyok úgy hogy ki kell nyitnom! Az ütött kopott kis ajtó remegett a rései közt fújkáló széltől......felé nyúltam és lassan elkezdtem felemelni lassan és éles nyikorgó hangon egyre csak felnyílt. A szél fútta faágak nyekergő hangján kívül, ahogy a háztető oldalát súrolja csak az egyre gyorsabb és gyorsabb szívdobbanásomat hallottam. Elővettem a lámpát a zsebemből, már csak gyenge fénye volt de annyi elég, hogy körülnézzek. Ahogy felmásztam a létrán és teljesen felértem a padlásra mindenütt csak a vastag pókhálók és a régi kopott lepellel letakart bútorok és dobozok sokaságát lehetett látni. Egyre jobban hallottam a szívverésem és egyre gyorsabban vettem a levegőt....nem mertem lépni előre csak álltam dermedten és vártam. Nehezen, de kimondtam a nővérem nevét halkan vékony hangon. "Itt vagy?" kérdeztem még. Semmi válasz nem jött egy hang se csak a nagy csendet lehetett hallani. Óvatosan előre léptem még egyet és még egyet, a megviselt fapadló éles nyikorgással válaszolt minden kis lépésemre. Nem hallottam és nem láttam semmit a lámpám fénye is csak egyre halványodott. Ahogy óvatosan haladtam egyre hátrébb a ponyvák és pókhálók között...meghallottam a nővérem halk hangját, ahogy a nevemet suttogja. Minden egyes porcikám hátra akart fordulni és csak gyorsan a létra felé futni, de a lábam szintén nem engedelmeskedett. Mintha odaszögelték volna a padlóhoz. Nem akartam szólni semmit, nem akartam előrébb menni. De még is a lábam elindult oda ahonnan a hang jött......

Aztán észrevettem, hogy csend lett....már nem volt kint vihar és nem is zuhogott az eső a faágak sem kaparják a háztetőt. Egyre csak előre és előre mentem egészen a falig , de semmit sem láttam....."akkor ki szólt nekem??" "és hol van a nővérem?" ezek a kérdések cikáztak a fejemben miközben még mindig nem hittem el mi történik.

Aztán olyan érzés fogott el, mintha mögöttem állna valami, valaki. Mintha már egészen a hátam mögött valaki venné erősen a levegőt....már a tarkómon éreztem ahogy a meleg levegő érinti a bőrömet.

Lassan megfordultam, de nem volt ott senki. Előttem egy nagy lepedő volt felterítve egy madzagra kötve.....

A lámpámmal rávilágítottam és egyszer csak mögüle halk lépteket hallottam felém közeledni. Egyre csak közeledett és közeledett, egyre jobban gyorsított és léptei alatt a padló csak dübörgött és repedezett.

Hirtelen megállt, mikor elért a lepedőig. Egy árnyékot láttam, de nem tudom kié lehetett..... ahogy a levegőt vette beleremegett a lábam is a félelembe és csak a félelmetes fújást hallottam és az ijesztő árnyékát láttam magam előtt.

Aztán abbahagyta....

Nagy csend lett és csak ott állt, láttam, hogy lassan az egyik karját megemeli széttárja hatalmas kezét és felém nyújtja......

Én Alföldön egy tanyán lakom a szüleimmel és a nővéremmel. Én 14 éves vagyok a nővérem 19. Nem túl modern házban élünk, de nekünk pont jó a maga régi hagyományos módján. Nálunk nincsen erdő és a város is messze van..., a nagy üres pusztán a messzi füves mező a végtelenségig elnyúl. Ott van a mi tanyánk..

a szüleim nem sokszor mennek el otthonról ha csak éppen nem kell bevásárolni vagy szállítani valamit.....de akkor egyszer 1974 novemberében......,