Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsavart tehén?

Az úgy volt, hogy Tehénfalva lakói nagyon pedáns emberek voltak, az ázott teheneket mindig kiakasztották száradni és egyszer a király legkisebb leánya éppen egy ilyen tehén mellett sétált el. Neki is hatalmas bociszemei voltak és amikor egymás szemébe néztek, a tehén barátságosan elbődül, hogy: - Bőőőő! -

Erre a királykisasszony zavartan meghuzigálta kicsit a szoknyáját és elhatározta, hogy az udvari szabóval bevetet a derekából a ruhának, majd széles mosollyal, amit még békakirálylány korában szokott meg, fesztelenül megkérdezte, hogy jólesik e neki a ruhaszárító kötélen a lógás?

A tehén ekkor elgondolkodott és mert sem bőbeszédű nem volt, sem panaszkodni nem szokott, cseppet sem sietett a válasszal és a királylány, bár egy darabig várakozott, végül türelmetlenül odébb sétált, mert már várták a legények a fonóba', ahol csókolózni tanították a kisasszonyt és jól megmarkolászták imitt, amott, amit a királylány nagyon szeretett. Pár óra múlva azonban visszatért a palotába és miután kissé rendbeszedte zilált külsejét, ahogyan azt egy király lányától el is lehet várni, felséges atyjaura elé járult és beszámolt a tehenek sanyarú sorsáról, amiért is a jóságos király rögtön törvényben tiltotta meg az ázott tehenek kiakasztását és megparancsolta, hogy azután ki kell őket csavarni, hogy kellemesen szárazak legyenek és ne vizesedjen az átázottság miatt a finom tejecske.

Itt a vége, fuss el véle és ha jó sebesen, meg messzire rohantál, akkor boldogan élhetsz, amíg meg nem halsz, különben ásó, kapa választhat el téged!