A nyomozó fél vagy nem fél az elefánttól?

Nem fél, mert egészen bátor.

Inkább az elefánt fél, mert különben vagy afrikai, vagy ázsiai elefánt lenne a teljes neve és különben sem tudja, hol fogja lelegelni az aznapi félmázsa reggelijét és azt sem szeretik az elefántok ha a nyomaikat a nyomozók bottal ütik.

Ezért az elefánt szeliden eltakarja a füleivel a nyomozó szemeit, hogy ne lássa, amint a zöldséges standról az ormányával felkap egy egész káposztát és hevesen a szájába gyömöszöli, mivel mardossa az éhség, mert már mahdnem huszonkét és fél percig semmit sem evett.

De a nyomozót sem ejtették ám a fejére, csak egészen kis korában, amikor az anyukájának választania kellett a leeső cumisüveg és a pirinyó babuka között és a későbbi nyominger lett a vesztes, de ez nem azt jelenti, hogy valamilyen kritikát táplált volna a rendfenntartó szervekkel szemben, csupán a reflexek játéka volt.

Így aztán a belógyminisztérium alkalmazottja felpattant a huncutnak is nevezhető elefánt hátára, majd Gucci utánzatú cipőjével, mivel a magyar közalkalmazotti bérezésből csak erre futja, (az igzira a bűnözőknek van lehetősÉgÜK) megsarkantyúzta az oldalán, amiből az elefánt is elég hamar megsejtette, hogy izgalmas kalandokban lesz rövidesen része, így eliramodtak a bűnözők, a szabálysértők, a rablók és a betörők, a kábszeresek, az erőszaktevők, a garázdák, a féktelenül tivornyázók, a hivatalos papírok nélkül menekülők és bevádorolni szándékozók, meg a tolvajok és egyéb csirke és más baromfifogók, valamint a nem engedélyezett politikai tüntetéseken részt vevők üldözésére.

Ezt aztán majd meg fogják írni, az Egy elefánt a rendőrség kötelékeiben című remélehetőleg bestsellerré változó könyv terjedelemben megjelenő írásműben, ami majd kimondottan szórakoztató jelleggel az én nyUgdíjam és egyéb bevételeim hatásos megnövekedéséhez is vezethet optimális esetben, feltéve ugye, hogy ez a sok marhaság felkelti a kiadók figyelmét és megrendelnek tőlem egy komplett könyvet erről a nevezetes és sok-sok viszontagsággal kecsegtető történetről, amelyből mindenki majd degeszre tömi a zsebét, én pedig remélhetően tudok majd annyi zöldséget összehazudozni, ami egy manapság izgalmas regény alapfeltétele, de emiatt senkinek nem kell aggódnia, szerintem vagyok olyan hazug disznó, az eddigi előéletemet figyelembe véve, hogy minden kritériumot kapásból teljesítsek, csak egyetlen egy dolog tehet ennek keresztbe, hogy a sok fukar, zsugori és meglehetősen aljas embertársam szabályosan kiröhögi ezt a nemes próbálkozást és egy árva kanyit sem fog fordítani ezekre a hallatlanul nemes célokra, továbbá nem törődnek sem a világbékével, sem a négerek, vagy a cigányok sajnálatosan alantas helyzetével, ráadásul még az ukrán menekülteknek közaadakozásból összeadott nevetségesen csekély segélyeit is sokan hajlamosak megdézsmálni, mivel hogy nekik soha a büdős életben nem fog senki hasonlókat felajánlani, így persze nem is lehet majd részük benne, csak legfeljebb majd abban az esetben, ha hazánkban is öldöklő haború lesz majd. Na de ez már tényleg az ormány nyúlványának az ormánya, ezért aztán fejezzük be ahogy elkezdtük, egy baromsággal, mivelhogy nem megríkatni, hanem ellenkezőleg inkább nevettetni szeretném a tisztelt olvasót, dacára annak a fél liter házibornak, amit volt szerencsém szinte egy slukkra percekkel ezelőtt felhörpinteni és azzel abba az állapotba jutni, amikor mindenféle zavaros es összeföggéstelen ostobaság ömlik ki a a számon:

Csak előre, előre, nem hátra!

Rá, rá, rá a macskákra!

(vagy legyen elefánt - felőlem!?