Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Humor » Ti benne lennétek egy ilyen...

Ti benne lennétek egy ilyen kezdeményezésben? Tejfölözés világnapja!

Figyelt kérdés

Az előbb olvastam egy kérdést, amiben egy 16 év aluli személy azt kérdezte, hogy hogyan vehetné rá a szüleit, egy cucc megvételére (valami MAC téma, nem vágom)ami csak kb. 300 000 Huf-ba kerülhet ez egyébként nem sok az apja fizetéséhez képest.


Én meg szétnézem magam körül: 5fő/60nm, leharcolt bútorok, 2-5 éves ruhák, penészes falak, egészségtelen környezet egy vidéki önkormányzat szociális tömbjének első emelete. 26 évem alatt tanultam és dolgoztam, igaz szerencsésnek mondhatom magam, mert vannak igazi barátaim, azt csinálom amit szeretek és mivel ebből egyenlőre még csak itthonról sem tudok elköltözni, ha sikerül diákmunkát vállalhatok. Ennek köszönhetően a gyári munkával is megismerkedhettem több vállalatnál is (még ha az eredeti "szakmámhoz" ennek semmi köze sincs) és már tudom, hogyha ötévnyi egyetem után nem találok munkát, egy ilyen helyre szívesen elmegyek, akár takarítani, mert szeretem a környezetet. Pénzem sosem volt semmire, mert egy ilyen környezetben az ősök víz és levegő helyett mást szeretnek fogyasztani. Amint lehetett 18 éves koromtól megtanultam mit jelentnek az olyan kifejezések, hogy hazaadni, önmagad ruházni, számláidat kifizetni, spórolni próbálni.... Normális párkapcsolatom sosem volt se pénz, se idő, se önbizalom. Azért megvagyok, és természetesen én sem vagyok egy kimondott szent...


Tudom, hogy az olyan dolog hogy igazság, meg "karma" ember alkotta fogalmak, így elméletben szeretek csak foglalkozni velük. Ám az jutott az eszembe a srác kapcsán, hogy nem lehetne csak egy kicsit "törleszteni"? Sok ember még az én körülményeimnél is rosszabbul él, sajnos a gyári munkások egyik üzemben sem fogadtak fülig érő mosollyal, és kitörő lelkesedéssel, sőt.. :/


Nem akarok nagy dolgot, csak mi lenne, ha mi kevésbé jól járt emberek szerveznénk egy "tejfölözés világnapját" Ahol bárki szabadon leönthetné egy doboz tejföllel az ilyen ficsúrokat. :D Olyan lenne mint az ölelés v.n.-ja csak több tejföllel.... na meg kevesebb öleléssel.

Tudom azt is, hogyha "A" személynek valamiért nincs semmije és éhezik hónap végén és ezért nem kedveli "B" személyt, aki annyiért kap valamit amiért "A" személy 2.5 hónapig az egész családjával el együtt elélne vígan (legalábbis vígabban, mint az eredeti állapotban) "A" személy a "B" személyek szemében egy semmirekellő és lusta személy.


A tejföl persze itt a "nem minden fenékig tejfel" szólás-mondást szimbolizálná :D :D


Ha belegondoltok ennek társadalmi feszültség feloldó hatásai lennének. A tej iparnak is jövedelmező lenne, amin keresztül a szarvasmarha tenyésztők is jól járnának. XD



#tejföl #mozgalom #világnap #szociális kritika #mire ezt leírtam már bejezhettem volna a könyvismertetésemet...
2014. jan. 19. 18:38
 1/2 anonim ***** válasza:
az ötlet jo de en drasztikusabban mutatnäm meg hogy s mint. Az egesz rendszert,felsöbb hatalmat,erdekembereket vilägot iränyito politikusokat bankokat kene megvältoztatni megszüntetni hogy ne legyenek ilyen nagy tsi elteresek
2014. júl. 18. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
hát ezen nem fogunk összeveszni :D Hasonó álmok célok...
2014. júl. 19. 10:47

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!