Hifisták, audiofilek! Elektroncsöves vs Félvezetős vs Hibrid erősítő?

Egyébként félreértés ne essék, tisztában vagyok vele hogy vannak rossz minőségű erősítők is.

A lényeg szerintem az hogy mindenki hallgasson úgy és azzal zenét ami neki tetszik, ami szerinte jól szól.

Ha valakinek félmilliós oxigénmentes ezüstözött ujjnyi vastag tömör rézvezetékkel tetszik a hangja, vagy szerinte akkor szól jól ha a szobában lévő minden könyvben és újságban csak páratlan számú lap van, akkor csinálja úgy.

Addig szerintem nincs gond ezzel amíg erről nem nyit hitvitát és misztikus áltudományos érvekkel meg nem próbálja alátámasztani vagy másokat meggyőzni az igazáról.

Az, hogy erősítő... ez önmagában is tágabb fogalom. Milyen erősítő konkrétan? Integrált sztereó erősítő, előerősítő, végerősítő vagy phono-előerősítő? Mert nem mindegy. Mert például ha hanglemezt (LP-t) hallgatsz és teszem azt csöves phono-előerősítőd van, ami egy sztereó integrált félvezetős erősítőre van rákötve, az másképp fog szólni, mint ha egy csöves előfok + csöves végfok párosra lenne kötve. De láttam és hallgattam már olyan rendszert is, ahol az úriember egy JFET-es phono-előfokot használt úgy, hogy sztereó félvezetős előerősítőre volt kötve, az előfokra pedig két csöves monoblokk végfok, és szépen szólt a lánc. Másrészt a csöveseknek a hangját olyan 70%-ban a kimenő trafó határozza meg.

" Ha valakinek félmilliós oxigénmentes ezüstözött ujjnyi vastag tömör rézvezetékkel tetszik a hangja, vagy szerinte akkor szól jól ha a szobában lévő minden könyvben és újságban csak páratlan számú lap van, akkor csinálja úgy.

Addig szerintem nincs gond ezzel amíg erről nem nyit hitvitát és misztikus áltudományos érvekkel meg nem próbálja alátámasztani vagy másokat meggyőzni az igazáról."

Így van. Egyébként nem kell túlzásba se esni. A high-end - és pláne az ultra high-end - audio egy bizonyos árcédula felett már nem is annyira az objektív hangminőségről szól, hanem a sznobságról és a péniszméregetésről. Ez egy olyan hobby, ami mentális betegséggé tud elfajulni (és ilyenkor a pénztárca apasztás a kisebbik része!). Folyton jobbítani akar a delikvens ilyenkor, mindig elégedetlen. Közben nem hall semmi különbséget. Nem kis része a dolognak placebo és pszichoakusztika! A zenét kell hallgatni és nem a hangrendszert.

Láttam és hallgattam már én a müncheni hi-fi/high-end show-n az Audio Note Ongaku erősítőjét (nagyjából röpke 28 millió forint volt az ára akkor pár évvel ezelőtt), és nem h*gy*ztam tőle magamat össze. Aztán a poén az egészben, hogy a hifista társadalom 80%-a az 50+-os és 60+-os éveikben járó emberek. A high-end show-k közönségének a 70%-a idős bácsika, akiknek a hallása - az életkorukból kiindulva - biológiai TÉNY(!), hogy jócskán gyengébb. Mégis a hifista társadalom nagy kritikusai, "szakértői", megmondó emberkéi ők. Aztán erre még rámegy a "régen minden jobb volt" mentalitás/maradiság és a nosztalgiafaktor (főleg akkor figyelhető meg ez, ha az analóg rendszerek kerülnek a témába).

Amit a kimondottan szépen szóló lemezjátszón induló full csöves cuccról mondasz, azt aláírja mindenki szerintem, és itt tényleg a szépségen van a hangsúly. Ez nem hanghűség, ez egy nagyon-nagyon jó ízléssel, meg merem kockáztatni, felhőtlen szeretettel lehetővé vált aprócska, de nyilvánvaló hozzáadott érték minden egyes fokozatban, és itt a hozzáadott szó elég fontos. A komplett lánc, ha túlkapások nélkül kicsit megmelengeti az irigylésre méltóan művészien masterelt anyagot, ténylegesen tud olyan többletet nyújtani, hogy elolvadsz, akkor is, ha a veszett fizikus éned pontosan tudja, hogy istenverte torzítások csinálják ezt veled. :) Na meg nagyszerű emberek lelkei az egész monumentális folyamatban minden egyes részegységed elkészültekor, és persze hasonlóképpen az agyeldobó zeneszerzés, hangszerelés, előadások, felvétel, mix, master összességében. Szkeptikusként nekem is az a hétköznapi észlelésem, hogy ezek a becsülettel összerakott felvételek hasonló szellemben készült, tényleges művészetszámba menő felszerelésen, aminek az egyes darabjai is valaki életműveinek komoly mérföldkövei, sokkal élőbb, lélegzőbb végeredményt adnak, ha különösebben nincs mi elrontsa. Elrontani egy rossz kedv is el tudja, tehát kínai porcelánnál hatványozottan gyengédebb hozzáállást igénylő megfigyelnivalók ezek. Kábelt mondjuk nem említettem, asszem annyi van, hogy különösebben gány ne legyen, inkább legyen benne anyag, és nem árt egyáltalán, ha tanúsítottan valami nem szar összetételű, és ha van valami kettős sodrat vagy hasonló, józan ésszel még simán védhető dolog, akkor jók vagyunk, legalábbis rövid kábelekkel, ha nem szimmetrikus jel van... A táp, az ő túlméretezettsége, és szükség esetén az egyes részegységek teljesen külön tápellátásra rakása szintén dimenzióugrás a legtöbb "éppcsak" tápellátáshoz képest, ami ráadásul közös a kisjelű fokozatokkal, sokkal durvábban megkuszálja az egyébként valószínűleg simán elég jó áramkörök működéseit. Hőmérsékletérzékenységek kiküszöbölése, különösen a teljesítményfokozatok gyorsan változó hőmérsékletű alkatrészein, itt is megfelelő túlméretezések, és persze minőségi alkatrészek, kis tűréssel, rettentő élettartammal, szintén csupa olyasmi, amit harapni lehet egy-egy komolyabb cuccnál, még ha viszonylag konzumer is.

Ha úgy tetszik, kb lefedtünk mindent, ami igaz ebből a vallásból, kivéve a szoba akusztikáját, arról nem merek beszélni.

Hallottam én már MONO(!) rendszert is, ami gyönyörűen szólt. A tagnak rengeteg mono vinyl lemeze volt. Összerakott magának egy mono hifi rendszert. Semmi extra nem volt benne igazából. Integrált tranyós Sansui erősítő, egy darab szélessávú (egy-utas) Goodmans hangfal, egy Onkyo CP-1260F lemezjátszó egy Grado MC+ mono hangszedővel. Japán kiadású mono lemezei (is) voltak. A jó minőségű zenehallgatáshoz még csak sztereó sem feltétlenül kell.

(Megjegyzés: A high fidelity fogalma előbb volt, mint a sztereo hangzás. Az 50-es években már döbbenetesen jól szóló MONO mikrobarázdás lemezeket adtak ki - főleg Amerikában. A sztereo 1960 után vált egyeduralkodóvá, az átmeneti időszakban még ráírták a lemezre, hogy mivel játszható le. Ami többnyire így hangzott: Mono és szereo hangszedővel egyaránt lejátszható. Kicsit persze különbözött a hallható eredmény.

Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a mono korszak végén készült High Fidelity jelölésű mono lemezek is döbbenetesen jól szólnak, teljesen más volt akkoriban a dinamikai hatása ezeknek a felvételeknek és magának a lemezkészítésnek, lemezvágásnak is. A sztereo korszak elején aztán "duplán" is csúcsrajárattak mindent a lemezstúdiókban.)

Pesten a hifi show-n hallgattam már a csilliárdokba kerülő überfrankó láncokat, ahhoz képest amennyibe kerülnek, nem adják meg azt a mindent felülíró hangminőséget. Sőt, hallgattam olyan rendszert, ahol a kis polchangfal egy kb. 30X20Xakárhány centi méretű került 3 millióba, és úgy szólt, mint egy kommersz Telefunken mini hifi szett hangfala.

Nem mondom, hogy nem hallottam ott jó hangzású cuccokat, más standon. Meg azt sem, hogy mind értelmetlen pénzkidobás (bár a nagy részük az).

De hogy egy böszme nagy lehúzás az egész vájtfül világ, azt viszont állítom. Nyilván nem úgy szól egy B&W Nautilus, mint a Tesla lemezjátszóhoz adott pozdorja doboz. De, hogy az emberek 95% alatti része nem hall semmi különbséget az 500ezer forintos és az 5 millió forintos cucc között, az biztos. Az igazi valódi random vakteszteken a szétgyúrt fülű audio-pápák 10-ből 12-szer csúnyán beégnek (tapasztalat). Ez tény, nem vélemény. Aztán ők hallják azt is, amit az oszcilloszkóp sem mutat ki. :)

Na igen, meg beleállnak a legnevesebb hangmérnökbe is, mert igazuk van :D

Tisztelet természetesen a kivételnek (szerintem rengetegen vannak), akik tényleg csak a szépet keresik, és mint roppant nevet szerzett hangszerhez, úgy nyúlnak a cuccukhoz.

"teljesen más volt akkoriban a dinamikai hatása ezeknek a felvételeknek és magának a lemezkészítésnek"

Masteringnél jellemzően túladagolják a dinamika kompresszort.

Van egy WEB oldal amin egy adatbázisban benne van rengeteg lemez dinamika tartomány. Még azonos albumok is más-más kiadótól.

Ott látszik is, nem csak hallatszik melyiket nyomják agyon. :(

Egy előerősítő esetében az összehasonlítás igen megtévesztő. Az elektroncső például 250 V-ról működik, a leadott feszültség néhány V. A tranzisztoros erősítő mondjuk 30 V-ről működik, a leadott feszültsége szintén néhány V. Ebből az látszik, hogy az elektroncső relatíve kisebb mértékben van kivezérelve, mint a tranzisztor. Emiatt a torzítása önmagában, negatív visszacsatolás nélkül, kisebb. Minél kisebb mértékű a kivezérlés a tápfeszültséghez képest a jelleggörbe annál kisebb szakaszát vesszük igénybe, az erősítő eszköz annál lineárisabb szakaszon üzemel. Az összehasonlítás úgy lenne jogos, ha a tranzisztoros erősítőt csak néhány tized V leadásánál vizsgálnánk, így lenne nagyjából relatív azonos a kivezérlés. Így már nem lennének nagy eltérések a torzításban, legfeljebb annak harmonikus összetételében.

Végerősítőknél mindkét eszköz nagymértékben ki van vezérelve. Az összehasonlítás itt is kérdéses. A legtöbb elektroncsöves végerősítő végcsövei földelt katódú üzemmódban, kimenőtranszformátorral üzemelnek. A tranzisztorosak végtranzisztorai általában emitterkövető üzemmódban kimenőtranszformátor nélkül. Ezenkívül az elektroncsöves végerősítőkben nem túl nagy mértékű negatív visszacsatolást alkalmaznak, sok „audiofil” erősítőben pedig egyáltalán nem alkalmaznak negatív visszacsatolást. A tranzisztoros erősítőkben szinte mindig alkalmaznak nagyobb mértékű negatív visszacsatolást. Akkor ezt a két teljesen eltérő üzemmódot hasonlítjuk össze? Aztán még bonyolítható azzal is, hogy A, AB, B, vagy D osztályú legyen az erősítő? A végén pedig ott van a leggyengébb láncszem, a hangszóró, ami lényeges befolyással lesz a végső hangminőségre. Ráadásul mindezt pocsék akusztikájú lakószobákban? Az összehasonlítás eredménye eléggé megkérdőjelezhető. Ez a vita talán soha nem dől el, mindig lesznek elektroncső és félvezető hívők. Javaslom elolvasni a Rádiótechnika Évkönyveiben Sipos Gyula e témáról írt cikkeit.

"A végén pedig ott van a leggyengébb láncszem, a hangszóró"

A világ legnagyobb és egyben legfélrevezetőbb baromsága, hogy a hangfal a leggyengébb láncszem. Egy ostoba elterjedt sztereotípia, amit a hifista társadalom nagyrésze (tisztelet a kivételnek) dogmatikusan böfög.

Soha nem volt ez igaz, ráadásul ez az állítás ezer sebből vérzik. NEM a hangfal a legfontosabb! Fontos a hangfal, DE nem a legfontosabb!

Fontossági sorrend:

- 1. Forrásanyag minősége (ez a stúdióban dől el javarészt. Viszont fontos, hogy az adott fájl vagy műsorhordozó pl.: LP, magnószalag, CD...stb. mennyire minőségi kiadás!)

- 2. A forrást lejátszó eszköz képessége

- 3. A szoba akusztikája

- 4. A hangfal

- 5. Az erősítő

Visszakanyarodva a sorrendhez. Azért nem a hangfal a legfontosabb része a dolognak mert, a világ legeslegjobb hangfala is úgy szólal meg, amilyen jelet kap. Tehát a forrásanyag szólal meg. Ha a forrás rossz, akkor a 20 millió forintos hangfalon is rosszul fog szólni.

Egy ratyi-gagyi bóvli kerámiatűs lemezjátszón egy karcos bulgár nyomású LP akkor is borzalmasan rosszul fog szólni, ha egy 20ezer eurós ultra high-end hangfalon hallgatod a zenét. Ellenben egy jó középkategóriás lemezjátszón, amin egy jó középkategóriás hangszedő van, egy japán nyomású LP akkor is szépen fog szólni, ha a hangfal is csak középkategóriás. Rossz akusztikájú szobában lehet félmilliós csodab***ó kábeled, 5 milliós erősítővel, 6 milliós hangfallal, 3 milliós tápszűrővel. Sz@rul fog szólni minden. De egy akusztikailag megfelelő helyen egy közepes szintű retro hifi szett, egy sima ferro-chrome kazetta is szólhat tisztességesen jól.

Ugyanakkor még az akusztika sem lehet a legfontosabb a fontossági sorrendben. Miért? Mert a legeslegjobb akusztikával rendelkező helységben, a legjobb hangfalakon keresztül, a legjobb erősítővel megtámogatva is rosszul szól a zene, ha rossz a forrásanyag vagy a forrásanyagot lejátszó készülék képessége gyenge. MINDIG a forrás(anyag) a legfontosabb.

(Igazából mindennek mindennel egyensúlyban kell lennie, ha a teljes szinergiára törekszünk. Már csak ebből kiindulva sem lehet a legfontosabb a hangfal)

18

Csakhogy itt nem arról volt szó, hogy mi a sorrend, hanem arról, hogy azonos forrásanyag, azonos hangszóró, azonos lehallgatási tér esetén az erősítők között észlelhető-e különbség. A hangszóró egy elektromechanikus átalakító, lényegesen gyengébb jellemzőkkel, mint egy erősítő. Nézd már meg egy hangszóró frekvencia- és fázismenetét, torzításait, impulzus átvitelét, lényegesen elmarad egy erősítő jellemzőitől. Egyébként meg olvasd el Sipos Gyula cikkeit erről a témáról, ő egy „kicsit” jobban ért hozzá, mint te, vagy itt bárki.