Szerintetek érdemes lenne rátelefonálni a DIGI tvszerelőre?

Figyelt kérdés

Az a helyzet h múlt szombaton rendeltem meg neten a DIGI műholdat tv szolgáltatását.

Ezen a héten kedden fel is hívott a szerelő, h délután eljönne.

Majd lemondta. (hívott ezügyben (h lemondja) csak nem tudtam felvenni szóval sms-t kaptam tőle, h mégse jó a kedd, később keres.


Szerintetek mennyi idő lehet ez a "később"?

Tudom még csak 3 nap telt el kedd óta, csak nem tudom h rácsörögjek-e vagy nem érdemes.

Azt tudom h nagy váróslista van a DIGI-nél ezért is lepődtem meg h kedden már hívott.



Amúgy ha egyszercsak megunnám a várakozást, lemondhatnám még a megrendelést?(elméleti a kérdés)


köszi előre is


2012. jan. 27. 11:02
 1/6 A kérdező kommentje:
*műholdas
2012. jan. 27. 11:03
 2/6 A kérdező kommentje:

Amikor azt a keddet egyeztettük akkor is én hívtam őt, (nem fogadott hívásom volt előtte tőle), és érződött h sok munkája van, mert hirtelen be se tudta azonosítani h milyen dologról volna szó, aztán kérdezte h helyileg hova kéne menni, mondtam a várost, és mondta h "ó az jó délután pont arra IS dolgozik majd."


Szóval ebből gondolom hogy nyilván több településen, többféle melót csinál egy lista alapján, ezért gondoltam h nem lenne-e érdemes rácsörögni, hátha elfelejtette vagy ilyesmi...


Nyilván nem csak DIGI-vel foglalkozik meg elfoglalt, nem sürgetni akarnám:P

2012. jan. 27. 11:12
 3/6 anonim válasza:
Le is mondhatod, sőt a beszerelés után is meggondolhatod magad 3 napon belül. a digi központot is felhívhatod, hogy ez történt, és azóta sem kerestek újra. Ne hitegessenek. de a szerelőt is visszahívhatod, kérj időpont tájékoztatást tőle.
2012. jan. 27. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:

köszi!


Igazából azért lenne jó tudni, h mikorra várható, mert egyetemista vagyok, és már csak a jövő hetem az ami viszonylag szabad és ráérős, utána másik városban leszek az egyetem miatt, és nem lesz mindig alkalmam hazajönni a szerelőt várni..


Szóval lehet megfogadom a tanácsot és vagy a központot vagya szerelőt felhívom..



A lemondást mert azért kérdeztem, mert a netes redelés elvileg előszerződésnek minősül, szóval nem tudtam erre mi vonatkozik.


köszi!

2012. jan. 27. 12:45
 5/6 A kérdező kommentje:

*mert=meg

*rendelés

2012. jan. 27. 12:46
 6/6 A kérdező kommentje:

na tegnap rátelefonáltam a szerelőre

ma kijött

1.5 óra alatt megcsinálta, és már működik is a dolog:)

2012. jan. 31. 14:17

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!