Nem merem elkezdeni az egyetemet, pedig felvettek államilag támogatott képzésre. Mit csináljak?

Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy meg akarom próbálni. Egyre inkább úgy érzem, hogy csak szülői, illetve tanári nyomásra jelentkeztem egy olyan szakra, ami egyébként érdekel is és ha elvégezném, utána olyan munkám lehetne, amit el tudok képzelni magamnak, de úgy érzem képtelen vagyok belevágni. Rólam tudni kell, hogy mindig is egy nagyon zárkózott, gátlásos és csendes lány voltam, ráadásul az utóbbi kb. egy évben még rosszabbodott is a helyzet. Ez a legutolsó gimis évem teljesen kikészített, rengeteg tanulás, szalagavató, érettségi vizsgák stb. Legalább 3 hónapon keresztül pánikrohamokkal küzdöttem minden egyes nap, többször is rosszul voltam a suliban, felment a vérnyomásom, szédültem, ezért hazaküldtek. Majdnem magántanuló lettem az utolsó pár hónapban, mert tartottam tőle, hogy túl sok hiányzásom lesz a rosszullétek miatt. Végül szerencsére erre nem került sor meg amúgy is jött az iskolazárás és pszichiáter segítségével, valamint nyugtatókkal többé-kevésbé sikerült kikeverednem ebből az állapotból, de tudom, hogy valami megváltozott bennem, talán már soha nem leszek a régi. Már a gondolattól görcsbe rándul a gyomrom, hogy legalább heti 4 alkalommal oda-vissza egy órát buszozzak egy másik városba, egy teljesen idegen intézménybe és közösségbe kerüljek. Hamarosan 20 éves leszek, de agyilag sokszor nem vagyok több 10-nél. Rettenetesen önállótlan vagyok, semmit nem tudok elintézni egyedül, a beiratkozásra sem akarok elmenni, rosszul vagyok az egésztől... Amikor egy-két héttel ezelőtt bejelentettem itthon, hogy visszamondom az egyetemet óriási veszekedés lett belőle és azonnal nekemestek, hogy ha ez a helyzet, akkor holnap mars munkát keresni... Nézegettem tanfolyamokat is, de annyira egyiket sem érzem magamnak valónak. Ez a szak lenne z egyetlen, amit talán el tudnék végezni, bár pillanatnyilag nulla motivációt érzek magamban. Rettegek az egésztől, képtelen lennék beilleszkedni vagy összebarátkozni bárkivel, egyszerűen gyűlölöm az ilyen kényszerbeszélgetéseket, hogy csak azért, mert szaktársak vagyunk már szóba kell állnunk egymással... Aki meg esetleg tényleg szimpatikus lenne hozzá biztos nem tudnék odamenni... Gőzöm sincs mihez kezdjek most, fogytán az időm és ha visszamondom a jelentkezést, akkor sürgősen szakma után kell néznem vagy munkát keresnem.

Segítsetek!!!