Tényleg nem volt nagy éjszakai élet Pesten a 2000-es évek elején, ahogy Tomcat leírta?

Tudom, buli negyed még nem volt, de az egyéb szórakozó helyek csak nem zártak éjfél körül. Pláne nem az egyetemisták által látogatottak.

"2004.03.15., hétfõ

tomcat

Ha az ember elindul este tíz óra felé, és úgy hajnali négyig odakint van, remekül megfigyelheti, hogy mennyire beteg és mocskos ez a város. Eleinte persze nem tûnik annak. Teljesen normális, bár az átlagosnál jóval koszosabb európai városnak látszik. Itt-ott felfedezhetõ az egykori ragyogás emléke, vagy annak nyoma, hogy megpróbálták ezt visszahozni. Kudarcra ítélt próbálkozások ezek, hiszen hiába renoválják szépre a rég elhagyott épületeket, ha hetek alatt fekete korom fedi be a homlokzatukat. Hiába épít egy naiv üzletember szép, békebeli üvegportált az üzlete elé, ha körülötte bárgyú butikok csiricsáré mûanyag táblái éktelenkednek. Este pedig nincsenek fények. A közvilágítás nem világvárosi fény. Közvilágítás az utolsó, lepattant faluban is van. Hol vannak a színes neonreklámok? Az ünnepi fények? Legfeljebb cirkuszba való, festett villanykörték ragyognak. És persze az olcsó fénycsövek. Neoncsõ a kirakatban, neon az aluljáróban, neon mindenhol. Budapest középpontja már régen nem az Opera, a Hõsök tere vagy a Vár, hanem a Nyugati aluljáró, a Blaha vagy a Moszkva tér. Ahol még nappal is térdig ér a mocsok, és sápadt neoncsövek vibrálják a napfény hazugságát.

Este tíz, tizenegy felé még elég sok az ember odakint. Késõig dolgozók sietnek haza, vagy a váltás az éjszakai mûszakba, szombaton fiatalok mennek valahová szórakozni. Még egészen normális a látvány, bár kicsit groteszk ez a sürgés-forgás a fénytelenség, a mocsok közepén. Részeg csövesek fetrengenek mindenhol, húgyszag terjeng, ócska kartondobozok, nejlonzacskók hevernek szanaszét, felkúsznak a falakra, vastagon tenyészik a villanyoszlopokon. De a mocsok most még pihen; az õ ideje csak késõbb jön el.

Néhány órával késõbb, úgy egy óra felé az emberek eltûnnek az utcáról. A fiatalok már nincsenek sehol, vége van a buliknak, hazataxiznak, hazabuszoznak. Részegek bukkannak fel. Tántorognak, okádnak, harsányan hablatyolnak egymásnak a buliról, ahonnan most jönnek, vagy az élet más dolgairól. De nem csak részegek járnak az utcán ilyenkor. Hol itt, hol ott csattan fel egy hangos szó, egy agresszív férfihang. Csapatokba verõdött suhancokat látni. Balhé? Nem, nincs semmiféle balhé, egyszerûen a pestiek ilyenek. A pesti nem beszél, hanem hõbörög. A pesti akkor is hangos, ha nem kell. A hanghordozása más. Ha nem érted mit mond, azt hinnéd, haragszik, épp most akar nekimenni valakinek, mindjárt kitör a bunyó. Ha hozzád szól, összerezzensz, mert úgy néz ki, úgy mozdul, úgy beszél, úgy is öltözködik, mintha útszéli huligán volna, aki épp most akar kizsebelni. Pest ilyen: ha csoportba verõdött fiatalokat látsz, önkéntelenül gyanakodva figyeled õket. De õk is téged. Állj meg egy kihalt aluljáróban éjszaka egy haveroddal, és figyeld meg, amikor valaki lejön a lépcsõn, és megpillant titeket, önkéntelenül megtorpan egy pillanatra. Felméri, veszélyt jelentesz-e, menekülni kell-e, vagy sem. Sok városban jártam már, de ilyet csak Budapesten láttam.

Hajnali három felé már mindenki elment. Az utcát vastagon borítja a szemét. A szórakozóhelyek bezártak, az ablakok sötétek. Sehol sincs élet. Végigmehetsz az egész városon, és nem találkozol egyetlen nyitott üzlettel, egy bárral. Csak kocsmák vannak nyitva, ahol savanyú bort mérnek a papírtálcás melegszendvicshez, borotvált fejû férfiak üldögélnek odabent, sûrû cigarettafüstben, és ki tudja, mirõl társalognak ezen a kései órán. A sarokban vidáman villog a nyerõautomata, de senki sem hisz neki. Ide tisztességes ember nem megy be szívesen. Csak a hajléktalanok térnek be néha egy kisfröccsre, nekik mindegy, õk ott vannak mindenhol, úgyse bántja õket senki, nagyobb mocskot meg úgyse igen találnak sehol, mint ami rajtuk van.

Ha ilyenkor a Nyugati aluljáró felé téved az ember, tömény rothadásszagba ütközik. Azok az emberek árasztják, akik ott fetrenegenek nap mint nap, a mocskos gránitpadlón. Nekik, ugyebár, joguk van ott lenni, azt már persze nem kérdezte meg senki, hogy nekünk, normális embereknek nincs-e jogunk anélkül lemenni a metróba, hogy TBC-t, tífuszt, kolerát kapjunk, netán egyszerûen elhányjuk magunkat a látványtól. De nem a hajléktalanok az érdekesek. Azok nappal és éjjel ugyanott vannak. Hajnali három és négy között a pesti éjszaka utolsó bugyra is megnyílik, és a felszínre támolyognak a narkósok. Üveges szemmel bámulnak maguk elé, bár legtöbbjükön nem látszik, hogy nincs magánál. Most jutottak el addig, hogy már fel tudtak állni, el tudtak indulni. Hogy hová mennek, nem tudják, de remélik, hogy a végén találnak egy újabb adag szemetet, amit a szétfolyt agyukba tolhatnak. Néha leheverednek a hajléktalanok közé. Nekik is mindegy, hogy mekkora mocsokba fekszenek bele, bár õk a mocskot nem kívül, hanem belül hordják.

Lassan eljön a reggel. Az ég kivilágosodik, megindulnak a villamosok. Feltûnnek az elsõ emberek az utcán, átlépnek az éjszaka szennyes maradványán, és mennek a dolgukra. Hat óra, hét óra felé a mocsok visszahúzódik, és elbújik estig; csak a hajléktalanok üldögélnek tovább, rezzenéstelen arccal, és várják, hogy valaki sajnálja õket. Locsolókocsi söpör végig a téren, híg sárrá dagasztva a kormos szemetet, ami lassan csordogál a kanálisba. Ezzel fel van takarítva."