Csak én nem tudok azonosulni a fiatalok bulizásával?

Messze áll tőlem az a világ, évente egyszer elmegyek a barátnőimmel (például szalagavatót követő after party-ként), és az nekem bőven elég.

Mindenkinek más vonzó, nincs ezzel semmi baj. Én nem ilyen helyeken élem ki magam, de akinek ez kell, csak tessék.

20/L

16-20 évesen én is ilyen voltam. Már majdnem 30 lettem, mire rájöttem, hogy a szorongás amit éreztem onnan jött, hogy apám kiskoromban seggrészegen "bulizott" itthon, bömböltette a zenét, és bántalmazta anyámat, meg néha engem is. Amióta sikerült ezt feldolgoznom én is tudok felszabadultan szórakozni, táncolni hangos zenére...

Nem azt mondom hogy veled pontosan ugyan ez történt, csak mint érdekesség mesélem.

Nem vagyok bulizós én se, az alkoholt se szeretem. Nincs is jobb program annál, mint péntek este otthon nyugiban sorozatot nézni :D

De egyébként kinek ez, kinek az. Mindenkinek mást jelent a szórakozás, kikapcsolódás.

19/L

Hasonlóan gondolkodom, pont tegnap ecseteltem a barátomnak a szokásos esti sétánk után, hogy én nem látom értelmét ennek az állandó bulizgatásnak. Az egyetemi évek alatt párszor elmentem, mert a csoporttársak, akikkel egy szobában laktam, mindig sürgettek, hogy menjek velük, de bevallom, sosem élveztem igazán, és mindig csak vártam a lehetőség, mikor jöhessek el. Számomra nem szórkaoztató a hangos zene meg a tömeg. Inkább kedvelem beülni egy csendesebb helyre, meginni valamit, és beszélgetni közben. És azon akadok ki, amikor a munkatársak kérdezgetik, na, voltam-e partyzni, miért nem, van, aki még be is szól, hogy gyerekes vagyok meg koravén meg túl komoly. Szerintem meg ez a viselkedés nem igazán felnőtthöz méltó.

Amúgy középiskolás koromban sosem jártam bulizni, otthonülő típus voltam, de nyaranta néha toltuk a LAN-partíkat, ez mondjuk gondolom, nem fér bele a buli kategóriába némelyeknek.