Mit tehetnék, hogy ez elmúljon?
Az lenne a gond, hogy elég alacsony az önbizalmam egyébként is, de részben konkrét okok miatt.
Gimis koromban főleg csak 1-2 tantárgy érdekelt és ilyen irányban mentem továbbtanulni, ott tudtam teljesíteni, de nagyon értéktelennek érzem magam.
Szóval mindig is humán beállítottságú voltam és 17-18 évesen ez nem zavart de már megváltoztam és 5 elteltével nem így érzek.
Sajnos jogsim sincs, azt is bánom, hogy nem csináltam hamarabb, de az még csak egy dolog.
Amiatt érzem magam értéktelennek, mert csak az idegen nyelvekhez meg a magyarhoz és a törihez értettem. Tudom, hogy valakinek azok se mennek, de ez engem nem annyira vigasztal, mert a hétköznapi életben nem azokra van szükség, kivéve a nyelvet.
Az informatikához sokkal jobban kellene értenem de már eleve általános iskolában nem ment és semmit se tanultunk azokon az órákon, gimnáziumban szintén nehezen ment, nem is csoda.
A kémiával, fizikával és matekkal sem boldogultam a gimiben és ez gimis koromban nem zavart de most felnőttként már igen mert most látom így egyetem után, hogy mennyivel több lehetőségem lenne ha ezek jól mentek volna, könnyen találnék munkát, biztos jó fizetésem lenne és őszintén megmondom, hogy azóta sokkal jobban érdekelnek engem ezek a témák és nagyon hasznosnak tartom ezeket. Főleg a bioszt és a kémiát.
Utólag visszagondolva bosszant és elszomorít, hogy a gimiben semmihez nem értettem ami nehezebb volt, hogy kegyelemből kaptam jó jegyet, hogy úgy éreztem, az osztályfőnököm lenéz egy kicsit emiatt. Valóban régen volt már, de mégis ez egy tüske lett bennem, ami ott van.
Aztán az is rossz, hogy az orvosokhoz képest különösen alsóbbrendűnek érzem magam, hozzájuk képest hülyének és elszomorít ez amikor volt osztálytársakra gondolok, akik orvosok lettek vagy látom, hogy felraknak egy képet a közösségi oldalakra ahol orvosi köpeny van rajtuk meg amikor orvoshoz megyek, akkor is rossz érzés van bennem, hogy őt annyira értékelik és ő büszke lehet magára és én nem.
Hozzátartozik ehhez biztos az is, hogy apukám orvos (volt, sajnos meghalt már) és az orvos ismerőseim egy részének orvos vagy fogorvos az anyja/apja és ilyenkor az jut eszembe, hogy kár, hogy én az orvos apám mellett nem lettem az és amúgy eleinte anyukám is azt akarta, hogy az legyek. Pont apukám mondta, hogy nem baj, hogy nem lettem orvos, de hiába mondta, nem érzem magam elég értékesnek mert nem lettem orvos.
Azért azt se lehet rám mondani, hogy teljesen buta lennék, mert egyébként elvégeztem az egyetemen 5 évet egy piacképes btk-s szakon (fordító-tolmács) és most PhD-ra járok egy másik területen, közben a fordításban is próbálok még több tapasztalatot szerezni. Mégis úgy érzem, engem nem értékelnek annyira mint egy orvost és már bánom is, hogy nem fektettem több energiát a kémiába és a biológiába mert ki tudja hol lennék most ha nem adtam volna fel olyan könnyen.
Mit tegyek hogy ne érezzem magam értéktelennek csak azért mert nem vagyok orvos és nem értek a bioszhoz, kémiához?
Szerintem van rá esély, hogy ha mai fejemmel állnék neki, akkor jobban menne, mert már nézegettem ilyen anyagokat és most valahogy könnyebbnek tűnik mint akkor a gimiben. De akkor sajnos nem ment. Lehet most se menne, gőzöm sincs.
Úgy gondolom, hogy aki elvégez egy orvosi egyetemet vagy esetleg egy fogorvosit, azt már akkor rögtön értékelik és ő is olyan büszke magára de ha valami más szakmája van valakinek meg nincs a szakmájában munkaerő-hiány, akkor vért kell izzadjon, hogy elismerjék.
Tudom, hogy nem lehet mindenki olyan mint Karikó Katalin, aki világhírű lett, de jó érzés lenne nekem ha pótolhatatlan lennék.
Fordítói munkákra viszont sokan jelentkeznek, ha nem én kapom meg, akkor lesz más. Sok fordítót képeznek. Pedig nemcsak angolul tudok.
A céges munkákra (SSC és mások) szintén ez jellemző, ha nem én, akkor lesz majd más és oda is már szinte akárkit felvesznek, már az is mindegy milyen diplomája van. Mindegy, hogy nyelvszakot vagy filozófiát végeztem.
Már egy éve érzem így magam szóval nem tudom mikor fog elmúlni.
Nem néznek le az emberek de mégse érzem, hogy elég értékes lennék.
Pont azok mondják nekem, hogy okos vagyok és hogy jó képzettségem van, akiknek szerintem sokkal jobb dolguk van nálam (népegészségügyi ellenőr, endokrinológus, háziorvos, informatikus)
Szia
Mások negatív véleményével ne foglalkozz, ha szeretnél pozitív magabiztos, céltudatos lenni.
Senki nem értékesebb vagy értéktelenebb a másiknál. Egyenlőek vagyunk.
válasza: válasza:Hadd reagáljak a válaszokra.
A PhD után is lesz Dr. a nevem előtt meg mindenkinek aki elvégzi, de inkább arról van itt szó, hogy az orvosokat eleve mindenki már azért értékeli mert elvégezte azt a szakot. Vagyis sokan már ezért nagyon értékelik őket. Sok orvost ismerek, idősebbeket is és nagyon fiatalokat is és ezt tapasztalom. Én úgy látom, hogy ha valaki orvos, akkor ő már zseni és már onnantól kezdve értékelve vannak, hogy elvégzik a szakot. Vagy talán csak az én környezetem ilyen, én nem tudom. Érdekes módon én pont azt látom, hogy az orvosok többsége nem beképzelt hanem emberséges és szerény és inkább a környezetük sztárolja őket.
Abban is eléggé mások az orvosok és amúgy minden eü-s, hogy szerintem hiányszakma és sokkal könnyebben találnak munkát mint egy másik szakot végző személy. Én ismerek több orvost akik 2-3 éve szerezték meg a diplomájukat és azonnal találtak munkát. Szerintem így van ez más eü-dolgozókkal is. Más szakmában meg hónapokig kell munkát keresni. Ez is elárul valamit.
Részben azért is keseredtem bele abba, amit eddig csináltam és azért is érzem, hogy én nem vagyok értékes mert az a benyomásom, hogy Magyarországon ha valaki nem orvos vagy informatikus, akkor sokkal nehezebb dolga van és háromszor annyi munkát kell letennie az asztalra ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, értékeljék, jó fizetése legyen, legyen egy stabil munkahelye.
Mondom ezt úgy, hogy az én szakomról is azt hiszik sokan, hogy könnyen el lehet vele helyezkedni, pedig nem. És nem azért mert én hülye lennék hanem mert ez a helyzet, a szak volt hallgatóinak nagy része is ugyanezt mondhatná. Szóval látom, hogy mit kell egy orvosnak teljesíteni az elinduláshoz és mit kell nekem meg másoknak mert van pár szak, amiről azt hiszik, hogy könnyű vele elhelyezkedni és mégsem. De az orvosokon azt látom, hogy ők tényleg azonnal elhelyezkednek, illetve ők már rezidensként kapnak akkora megbecsülést mint mások 5 vagy 10 év tapasztalattal. Nem az orvos kollégáiktól hanem a társadalom egyéb tagjaitól.
Ha esetleg valakit megbántottam ezzel, akkor elnézést, én csak azt írtam le, hogy én mit látok és mit tapasztaltam.
Az az igazság, hogy mikor egyetemre jártam, akkor még nem gondoltam volna, hogy ezt fogom majd mondani. Hogy nem fogok elég stabil jövőt és lehetőséget látni magam előtt a tanulmányaimmal.
Azt sem gondoltam volna, hogy meg fog változni az érdeklődési köröm.
Amikor jelentkeztem egyetemre, akkor még meg voltam róla győződve, hogy az lesz a jó választás és hogy majd lesz valami. Meg azért az pár évvel ezelőtt volt. Már 3-5 év alatt is változik a világ.
Én magam is változtam és teljesen más dolgokat tartok értékesnek mint 5-9 évvel ezelőtt, illetve mások a körülmények.
Például 5-10 évvel ezelőtt szerintem számított, hogy egy bölcsésznek konkrétan milyen diplomája volt, a nyelvszakos diploma ért a legtöbbet (a tanári és pszicho mellett) és a különböző cégek, SSC-k főleg olyanokat preferáltak, akiknek ilyen diplomája volt, egy filozófia/magyar/töri/néprajz szakosnak nem biztos, hogy megvoltak ezek a lehetőségek. Ehhez képest ma már egy SSC-nél vagy valami cégnél mindegy, hogy filozófia vagy nyelvszakos diplomám van. Ismerek olyat, aki magyar és filozófia szakra járt és mégis felvették IT területre és most szoftvertesztelő, igaz, elvégzett valami kurzust cégen belül. Egy másik filozófia szakost is ismerek, aki IT témában dolgozik és még sokan vannak. Van, aki a National Instruments-nél de nem tudom mi a munkája.
Csak azt akarom ezzel mondani, hogy ami 5 vagy 10 évvel ezelőtt előny volt, az már nem számít. Ma már minden btk-s diploma egyenértékű.
A fordítás kapcsán persze vannak lehetőségek, de azt látom, hogy a fordítóirodákban nincs szükség új emberekre, talán egy évben egyszer , állásajánlatok nagyon ritkán vannak és még úgy sem könnyű bekerülni, hogy ha én tolakodok munkáért. Van munka annak a pár állandó embernek, akik régen ott dolgoznak és annyi. A szabadúszó fordítás könnyebb dió, de az meg instabil mert valamikor sok munka van, valamikor semmi és 10 év kell hozzá mire abból biztos megélhetés lesz és állandó ügyfelek. Ezen kívül az is nehezíti a dolgot, hogy amúgy szabadúszóként nem csak az dolgozik, akinek van ilyen végzettsége hanem sokan mások is így nyilván nagyobb a fordítók száma, többen tesznek ajánlatot szövegekre. Szóval egy olyan pálya ahol azok is beszűrődnek akiknek semmilyen ilyen végzettségük nincs de külföldön élnek, perfektek egy nyelvből és akkor ők is jelentkeznek. Vagy gimnazisták vagy Magyarországon élő külföldiek, akik foglalkozásukat tekintve nem fordítók.
Szerintem természetes dolog ha az ember szeretné azt érezni, hogy értékelik és nem helyettesíthető be akárkivel.
Ezzel csak reagálni szerettem volna a válaszokra, el szerettem volna mondani, hogy miért látom így a helyzetet.
Az egy másik kérdés, hogy a családban látott betegségek és otthoni betegápolás meg gyakori kórházba járás miatt már a betegségekhez és az egészséghez és általában az emberi kapcsolatokhoz máshogy viszonyulok mint gimnazista koromban.
Azt nem tagadom, hogy az ilyen tapasztalataim is hatással voltak rám, viszont szerintem ez természetes dolog.
Tulajdonképpen én csak annyit szeretnék, hogy értékes legyek, hogy mások is jobban értékeljenek és hogy tényleg hasznosnak tudjam magam érezni. Hogy ne az legyen, hogy ha nem lennék a munkahelyemen, akkor is kapnának száz másik dolgozót helyettem. Hogy számítson a végzettségem. Hogy sok embernek legyen hasznos és fontos a munkám.
Tudom én, hogy valakinek ez nem fontos, de én nem tehetek róla ha én ilyen vagyok. Azért is voltam OTDK-n is kétszer, hogy ne csak átlagos hallgató legyek hanem legyen valami plusz értelme a tanulmányaimnak, hozzon valami új eredményt.
Egyébként a szüleimmel is ez volt, hogy az ő munkájukat sem értékelték eléggé, még apukámét jobban mint anyukámét, ott is látszott, hogy aki orvos, azt ezerszer jobban megbecsülték. De amúgy még őt sem eléggé.
Kicsi koromban anyukám is azt akarta, hogy orvos legyek, de aztán elfogadta, hogy nem leszek, hogy nem érdekel. Utólag meg bánom, hogy nem lettem az.
Elnézést a hosszú szövegért és részletezésért. Én örülnék a legjobban ha jól érezném magam a bőrömben de tele vagyok bizonytalansággal és csalódottsággal és hiába erőszakolom rá magamra, hogy boldog legyek, nem megy csak úgy.
válasza:Az a baj, hogy Te nem AZÉRT akarsz orvos lenni, mert hiszel az orvostudományban, szeretnél segíteni az embereken, izgat az elesett vagy beteg emberek sorsa, szeretnél hasznára lenni az emberiségnek. Te azért akarsz orvos lenni, hogy az egódat simogassa. Ez - bár sajnos sokan vannak így az orvosok között - elég gáz. Ha az életedet bíznád valakire, ki lenne az, egy szakember, aki tényleg hisz a szakmájában és segíteni akar rajtad, vagy egy szakember, aki azért végezte el az iskolát, hogy elismerjék?
"de én nem tehetek róla ha én ilyen vagyok" - csakhogy ez sajnos nem igaz. Egyrészt Te nem lennél "ilyen", ha más gyerekkori hatások érnek. Másrészt most már felnőtt emberként a kezedben van az életed, megteheted hogy dolgozz magadon és kigyere a gyerekkori minták kényszerítő ereje alól.
Nyilván még most se lenne késő elkezdeni az orvosi egyetemet, csak valószínűleg sok pénzedbe kerülne. Sokkal olcsóbb befektetés a pszichoterápia, ami idővel ki fogja oldani azt a kényszerképzetet, hogy az orvosi szakma hozná meg neked azt a megbecsülést, amire egy gyermekkori hiányállapot miatt éhezel.
Van egy ismerősöm, aki nem tudta feldolgozni az anyja halálát, de nem hajlandó terápiára menni, mert szerinte drága, meg ő köszöni, jól van. Évek óta azzal foglalkozik, hogy olyan dolgokat csinál, amiről úgy gondolja, hogy az anyjának tetszene. Olyan csajokat szed össze, akiket az anyja csípne. Az anyja ócska bútorait újíttatja fel milliókért és tárolja a lakásában. Miközben ez az egész őrülete megoldható lenne egy jó pszichológus segítségével, a töredékéért.
Sajnálom ha ez jött le az egészből. Ha csak arról lenne szó, hogy az egómat simogassam, akkor ahhoz nem kellene orvosi egyetem.
Az egómat tudnám mással is simogatni, erre nagyon sok lehetőség van manapság amennyire én látom. Egyébként volt is már benne részem, sokan dicsértek már azért, amit eddig elértem mert azt mondják ők nem tudtak volna idáig eljutni. Én amúgy nem érzem magam egy zseninek egyáltalán, más is képes arra, amire én, csak ezt kívülállók máshogy látják.
Na és erről van szó. Én a saját szakomon sok mindent elértem már és még sok lehetőség van, amit kihasználhatnék, bennem mégis azért van hiányérzet mert a mai fejemmel már inkább az tenne boldoggá, hogy embereket gyógyítsak és nem a szövegek olvasása, fordítása, magolása meg a cégen az ügyfelekkel telefonálás. És akkor tudnám úgy érezni, hogy tényleg értéke van a munkámnak és bemenni a munkahelyemre ha mások számára tényleg sokat jelentene. Van 2 ember, az egyik nem tud angolul és lefordítok neki egy szöveget, a másik lebénult de egy kezelésnek köszönhetően, amit tőlem kapott, ismét tud járni és folytatni addigi életét. Az én szememben az utóbbi munka többet ér mert az egészség és az életben maradás fontosabb mindennél. Én erre nem jöttem rá időben, de most már úgy látom, hogy ezek a legfontosabb dolgok. Ha tegyük fel egy cégnél vagyok ügyfélszolgálati munkatárs vagy informatikus vagy cégvezető akkor a cég érdekei, a pénz, a haszon a fontos és ezért dolgozok, olyan dolgokért amik valójában annyira nem is fontosak mert a pénz nem minden. Ha azért megyek be a munkahelyemre naponta, hogy ott valaki meg tudjon gyógyulni, hogy egy gyerek ne veszítse el a beteg szüleit, hogy a rákos beteg több időt tölthessen a családjával és jobb legyen az életminősége, hogy a lebénult ember újra tudjon járni, akkor sokkal inkább érzem hasznosnak a munkámat. Szerintem ez az a munka amiért megéri korán kelni, későn hazamenni, beáldozni ünnepeket, erőn felül dolgozni.
Ez csak az én személyes véleményem. És ezért van bennem egy hiányérzet mindig mert teljesen más dolgokat látok fontosnak most mint évekkel ezelőtt.
És ha orvos lennék akkor nem azért lennék orvos, hogy nagy fizetésem legyen mert az máshogy is lehet, azért nem kell orvosira menni. És különben is az emberélet olyan értékes szerintem, hogy annak nincs ára. Pénzben nem mérhető. Ugyanúgy kell segíteni egy szegény és egy gazdag páciensen.
Persze belőlem már nem lehet orvos de el akartam oszlatni azt a tévhitet, hogy az egóm miatt tettem fel a kérdést.
A kérdésben tényleg nagyon ezt hangsúlyoztam, hogy mennyire odáig van mindenki az orvosokért de remélem ez a komment kicsit árnyalja a képet.
Ha csak a pénz és a megbecsülés lenne nekem fontos, akkor elvégezhetném a jogot levelezőn vagy az informatikát valami tanfolyamon, lehetnék programozó, hajthatnék arra, hogy cégvezető legyek de hiába a sok pénz, az nem minden. Sőt, még a megbecsülés sem minden. Bár az nagyon jó ha van, de az sem minden. Inkább lennék orvos, akit nem becsülnek eléggé mint informatikus vagy cégvezető aki meg van becsülve.
Én már erről lekéstem de én így gondolom.
válasza:Jobb lenne valahogy egyedül kimászni ebből.
Szerinted mi változna ha elmennék terapeutához?
Ez komoly kérdés, nem kötekedés.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!