Depresszióval küzdőként mit teszel, amikor rádereszkedik a fekete köd és legszívesebben csak menekülnél?

Egy ideig engedek, megélem a szomorúságot, kedvtelenséget. Aztán próbálok a múltamba visszanyúlni, komfortos dolgokhoz (amik feltöltöttek energiával, jó kedvvel korábban). Emlékeztetem magam, hogy mennyi mindent tettem, amikkel haladtam előre, mennyi félelmet küzdöttem le, milyen irányba tartok most.

Utóbbinál ha ezt nem tudod megtenni, akkor kezdd el, bármennyire is lehetetlennek érződik. Akár apróságokkal, de el kell kezdeni és csinálni.

A már említett napi rutinok is nagyon sokat segítenek (pl. állandó mozgás, korai kelés ha nincs, hobbik űzése, stb.).

Először csak ülök és nézek magam elé. A legrosszabb érzés a világon. Ilyenkor mindig úgy érzem, hogy semmire nem vagyok képes.

Ezért mit csinálok?

Felkelek, és nekilátok legyőzni az egészet. Elmegyek futni, sétálni, vagy zenét hallgatok. Teszek - veszek, csak ne gondolkodjak.

Elsőkörben csak vagyok, és megélem a negatívabb érzéseimet. Ha kell sírok is. Arra viszont figyelek, hogy ez ne nyúljon át fél napba, vagy akár többre.

Utána olyan tevékenységeket próbálok végezni, amik régen megnyugtattak, örömet adtak, ha erre nincsen lehetőségem, akkor vagy meghallgatom pár "komfort, kedvenc dalom", vagy fejben összeszedem azokat a nehézségeket, amiken egyszer már túllendültem sikeresen. Vagy épp arra gondolok, hogy mennyit javultam, fejlődtem az utóbbi x időben, és ebből próbálok erőt meríteni.

Az segít még nagyon, ha kitűzök kisebb célokat, vagy szimplán csak olyan dolgokra gondolok, amiket várok.