Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Sok embernek ennyire gondot...

Sok embernek ennyire gondot okoz a fűtés? (bővebben lent)

Figyelt kérdés

"A településen már annak is örülnek a családok, ha napközben olyan helyen tudják a gyerekeket, ahol van fűtés, otthon ugyanis ez nem mindig megoldott. Jellemzően egyetlen szobát fűtenek, oda zsúfolódik be az egész család. Cserépkályháról leginkább csak álmodnak, inkább afféle kis teatűzhelyeket állítanak be, tetejükön ugyanis meg lehet főzni a krumplilevest.


A leghátrányosabb térségekben az úgynevezett szociális tűzifa jelent némi reménysugarat arra, hogy nem fagynak meg télen az emberek. – Már beadtuk rá a pályázatot – mondta Halmi József a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Győrtelek szocialista polgármestere –, de mint mindig, most sem tudjuk, mennyi fát oszthatunk majd szét.


Ha egy nagycsaládos ember a szemedbe néz, és azt mondja, inkább lopni megy, de nem hagyja, hogy megfagyjanak a gyerekei, arra mit tudsz mondani? – tette fel a költői kérdést a polgármester.


Az ötszáz lelkes borsodi Fájban talán tíz embernek van rendesen fizető munkája, de még ők sem tudják megvenni a családnak télre szükséges összes tűzifát."


[link]



2022. aug. 18. 08:18
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%
Igen
2022. aug. 18. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
25%
"Az ötszáz lelkes borsodi Fájban talán tíz embernek van rendesen fizető munkája," Hát ezek után ez miért meglepő? Rendes munkát kell vállalni.
2022. aug. 18. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
100%

Sajnos igen. A normális minősegű szociális tüzifa egy hónapra ha elég. A szegény családoknak jellemzően szigeteletlen háza, régi nyílászárói és nem energiahatékony kályhája van. Azzal a kevéssel is az udvart fűtik magyarul mondva. Mikor elfogy a rendes tüzelő, akkor jön a nedves gally, a bútorlap, a rongy, gumicsizma stb. Ami nem csak rossz fűtőértékű de mérgező anyagok keletkeznek égéskor. A vaskályha/teatűzhely ráadásul azonnal kihűl ha kialszik a tűz benne.

Te hogyan élnél mondjuk havi 100ezer Ft-ból ha 1 m3 fa 25-30 ezer, de még enni is kell, villanyszámlát fizetni, meg esetleg téli ruhát venni a gyereknek?

2022. aug. 18. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
82%

Nekem az utotte meg a szememet, hogy 'nagycsalados'.


Nem tuzifat kene osztani, hanem felvilagosito orat tartani es ingyen adni az ovszert meg a fogamzasgatlot. Ha egyetlen kereso van a csaladban, az is segedmunkas minimalberen, talan ne vallaljanak 5-6-8 gyereket.

2022. aug. 18. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
94%

Igen.

Basszus, átlagon felül keresek és még nekem is komoly gondot fog okozni. Elképzelni se tudom, mi lesz itt télen, hányan fognak megfagyni (vagy megfulladni a hirtelen összebarkácsolt kályha-kémény konstrukció miatt) a saját otthonukban idén télen. :(

2022. aug. 18. 08:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:
78%

Azért mielőtt pálcát törnénk mások feje fölött, jegyezzük meg, hogy nem mindenről (csak) az adott illető tehet. Főleg, amikor a propaganda azt sulykolja, hogy szüljél minél többet, máskülönben egy selejtes, másodrendű állampolgár vagy.

Korántsem biztos, hogy aki ma mélyszegénységben él, az ugyanígy élt 10-20 éve. Nem egy olyan családot ismerek, akik 15-20 éve több gyereket is bevállaltak, és nem éltek rosszul. Most meg egyik ilyennek (ismerősöm) én fizettem ki a villanyszámláját. (Ami egyébként nem volt nagy összeg.) Ez nem mindig csak az egyén hibája. Ki láthatta előre, hogy 5 éven belül minden több, mint a kétszeresére fog emelkedni?

Ettől függetlenül sokan tényleg felelőtlenek. Ami szintén nem csak az egyén hibája. Sokan ösztönből csinálják azt, amit gyerekkorukban ők maguk is láttak. Ők öten voltak testvérek, akkor ő sem fog megállni 1-2 gyereknél. De statisztikailag kimutatható, hogy az iskolázottság fordítottan arányos a vállalt gyermekek számával (statisztikailag... kivételek mindig lesznek..), illetve általában minél iskolázottabb valaki, annál inkább számba veszi a jövőre vonatkozó lehetőségeket. Nem véletlen, hogy az iskolázatlanabbak körében jelent ez leginkább problémát. De ez egy ördögi kör. Ugyanis az iskolázatlan szülőknek a gyermekei kisebb valószínűséggel lesznek magas szinten iskolázottak. Ráadásul a diszkrimináció is szerepet játszik. Nem a bőrszín és a genetika miatt iskolázatlanabbak bizonyos etnikumok, hanem azért, mert eleve negatívan állnak hozzájuk az oktatási rendszerben (is). És ez így egy ördögi kör.

Említette valaki a védekezést. Nos, hadd ne mondjam, ez azért korántsem csak szegény, és etnikai körökben probléma. Nézz végig itt a szexualitás kategórián! Naponta tucatnyi "véletlenül elment bennem a pasim", "gumi nélkül szexeltünk, lehetek-e terhes?", és "nem hajlandó gumit húzni a pasim" jellegű kérdésekkel van teli. Nem csak felvilágosításra, de komoly hozzáállásbeli változásra is szükség lenne.

Meg egy olyan vezetésre, ami nem csak a látszatot szeretné kozmetikázni, hanem igyekezne megoldani a problémák forrását is.

2022. aug. 18. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
46%

"Főleg, amikor a propaganda azt sulykolja"

Mondjuk itthon azért, ha csak a rendszerváltástól nézzük, semmi igaz és semmi jó nem történt, azzal kellene kezdeni, hogy az emberek felébredjenek, hogy tök mindegy, hogy mit propagálnak azok akiknek nincs egy igaz szavuk se.

Ha régebbre is visszamegyünk akkor meg pláne.


Sőt... ha a propaganda azt sulykolja, hogy család, család, gyerek... Akkor inkább kösz nem, mert szívás lesz.


Nem tudom hányszor kell pofára esni itthon, hogy az emberek rájöjjenek, hogy semmi sem úgy van, ahogy mondják.


Rezsicsökkentés, csok, babaváró stb. tényleg ennyire odaadni mindent az államnak és megbízni?

Ha meg átvernek marad a mélyszegénység meg az utca... És hát átvernek, hisz átvertek... Mint MINDIG.

2022. aug. 18. 09:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
72%

Amúgy ilyenkor valamennyire az is segít, ha éjszakára pet palackba tesz forró vizet, és beteszi a takaró alá, jó tudom a meleg vizet is meg kell melegíteni, de az egy ideig melegen tartja az ágyat.

Vagy vannak gazdák, akik ingyen odaadják a gyapjút, bár az kezeletlen, de utána kell járni hogy lehet használhatóvá tenni, ergo ha már tiszta és kezelt azzal is lehet takarózni. Ne csak fába gondolkozzatok, alternatívákat is érdemes keresni.

2022. aug. 18. 09:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
70%
Tanulatlan, gyakorlatilag analfabéta emberektől vársz kreativitást.
2022. aug. 18. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:
68%
Férfi vagyok de gyereket akarok szülni Orbán Viktornak.
2022. aug. 18. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!