Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Legrosszabb hely, esemény...

Legrosszabb hely, esemény ahol rád jött a hasmenés?

Figyelt kérdés

Egyszer esküvő volt a munkahelyemen. Nekem nem kellett sokmindent csinálni, azon kívül, hogy bezárkózok az irodámba, ami jónak is tűnt. Amíg rám nem jöttek életem addigi legrosszabb hasi görcsei. Gondoltam, hogy ezt a 3-4 órát valahogy kibírom, és utána hazarohanok. De 3 óra után olyan borzalmas volt a hasfájás, hogy már kiegyenesedni sem tudtam. Izzadtam is, mint valami ló, a hasam meg olyan hangokat adott ki, hogy egy bálna megirigyelhette volna.

Az esküvői program a vége felé járt, én meg már tényleg nem bírtam, akkora fájdalmaim voltak, szóval lefoglaltam az épület egyetlen wc-jét. Életemben nem volt még olyan szörnyű hasmenésem, mint akkor. Szerintem fél óráig bent voltam. Aztán mikor kinyitottam volna az ablakot, az nem nyílt. Még azt vagy negyedórán keresztül rángattam, tekergettem a kilincset, húztam, akármi csak hogy kinyíljon, de nem adta meg magát. Baromi ciki volt mikor aztán kiléptem a mosdóból, és a fél vendégsereg már ott állt sorban. Annyira égőnek éreztem, hogy legszívesebben sosem mentem volna vissza dolgozni.



2022. aug. 26. 13:29
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
94%

Külföldi nyaraláson, a repülős hazaút előtti éjszakán. :D

Rosszat ettünk, egymást váltottuk a budin egész éjszaka, durva hányás-hasmenés. A repülőn zöld fejjel ültem, induláskor elhaló hangon kértem egy hányós zacskót a stewardesstől, és imádkoztam. 😂


A te sztorid is szép.

2022. aug. 26. 13:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
98%
Egyszer a Balatonban sikerült összerottyantani a fürdőruhám, még gyerek voltam. Először fel sem tűnt, csak a wc-n. Nagyon kínos volt.
2022. aug. 26. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
98%
Továbbképző tanfolyamon. Amikor már vagy 3-4 alkalommal voltam a wc-n, akkor úgy éreztem, haza kell mennem, mert nem bírom ki a napot. A buszról azonban le kellett szállnom, mert úgy éreztem, ott fosom össze magam. Gyalog mentem tovább, de a gázokat sem mertem kiengedni, mert féltem, hogy sógorostól jön, csurgott rólam a verejték. Amikor már a kapuban voltam, téptem le magamról a gombokat, hogy azzal se kelljen bajlódni. Aznap vagy 12-szer voltam. Valami vírusfertőzés transzformálta a bélbaktériumokat gázképző törzzsé.
2022. aug. 26. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
98%

Babgulyás parti vidéken,jó chilisen,mert az úgy a jó.Rá inhaláltunk egy gazat is,hát eltelt egy óra és jöttek a hatások.Mindenki nézegette a Wc-t merre van,de már ahogy elindult a csávó prüszkölt a valaga.

Közben beütött a csalánleveles cigi is,futkostunk,kiabáltunk,szerintem a fél társaság azt sem tudta hol van.Én egy diófára másztam fel,ez az utolsó emlékem,majd hajnalban tértem magamhoz a fa tetején.Megpróbáltam lemászni de akkor láttam az egész fa törzse fenntről lefelé összefoxva volt,de mivel le kellett vahogy jönnöm a xaros fatörzsön lecsúsztam valahogy.Szépen néztem ki,anyám jött értem kocsival,de a xsomagtartóban vitt haza,fóliára kellett feküdnöm.

Délután haverom szülei magasnyomású mosóval mosták le a fát hogy tiszta legyen.De sajnos még itt nincs vége a fostos víz a mellette lévő garázs falát is összefröcskölte,azt is le kellett mosni.

Ezután haverom 20 évesen 2 hét stobafogságot kapott és soha 5öbbet nem csinálhat otthon ilyen bulit

2022. aug. 26. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
97%
Szájsebészetre kellett mennem vidékről megyeszékhelyre. Azt búszon jött rám hasmars. Azta érzést senkinek se kívánom nagyon kínos volt. Alíg vártam hazaérjek.
2022. aug. 26. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
98%

Általánosba suliból hazafelé vitt a busz, és rámjött a cifrafosás. Ahogy leszálltam, elkezdtem futni hazafelé, de egy közelben lévő fa mellett jól kisz@rtam magam. Felszabadultam, megtisztultam a gonosztól😌


Ja, meg egyszer az iskola ebédlőjében kajálás közben jött rám a foshatnék.

Az étteremben kb. 100 másik gyerek, vagy 20 tanár volt. Gyorsan felugrottam a székből, összehúzott farpofákkal szaladtam az 1 személyes fiú wc-re.

Zárva volt, így gyorsan bementem a lány wc-re. Nem lehetett bezárni belülről az ajtaját, így kulázás, tocsogós fingorászás, izzadás és erőlködés közben nyitott rám a legszebb lány osztálytársam.

Hát, el tudjátok képzelni, hogy mennyire meglepődött. Életem egyik legnagyobb égése volt🙂

2022. aug. 26. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
87%

Kocsmában tört rám az a fajta fosásinger, amikor nettó 2-3 perced van dönteni. A hely egy felkapott diákklub volt, roskadásig emberekkel. A budiban az angol wc-n viszont nem volt ajtó, csak egy kis függönyke, ami a térdemig ért, és fele olyan széles volt, mint a fülke. Ráadásul szemben ültem az ajtóval, így amikor benyitottak, kintről mindenki azt látta, hogy ott ülök az ölemben szorongatva a függönyt, hogy legalább az arcomat ne lássák.


Aztán meg persze jött a nincs wc papír felismerés, szóval a zsebemben található három papírzsebkendővel - amiből kettő használt volt - kellett kitörölnöm a seggem, miközben próbáltam legalább a fejemet eltakarni a kis függönnyel. Nem volt jó.

2022. aug. 26. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
97%

Aluljáros kisuzletben voltam egyszemélyben elado uzletvezeto.

A wc az aluljároban.

Joghurttol kaptam mérgezést. Hol hánytam hol a hasam ment hol egyszerre, 2 hanyashasmenes kozt meg visszaszaladni, vevőkiszolgálás.(senkinek nem tűnt fel amúgy, hogy falfehér félájult vagyok) Aztan vissza wc, megint vevők, megint wc.

En ugyan szóltam a főnöknek hogy lennének e szivesek talán leváltani, hát este 6 ra be is értek. Egész napot végigdolgoztam így.


Honapokkal kesobb derult ki hogy az epegyulladás ettol még nem mult el,(vagy ez lett a szövődménye)igy honapok mulva kezdtem az antibiotikumot csak es addig is végigdolgozva ami napi 12 ora volt (H-P 7-19)


Akkor jottem rá arra hogy félhullán is profin lehet dolgozni.

2022. aug. 26. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
97%

Annyira röhögök ezeken a sztorikon 😂😂😂

Kevésbé vicces amikor átéli az ember.. :D

2022. aug. 26. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
92%

Osztálykirándulás során, a Balatonon. Nagyon szerettem volna elmenni koraeste a vécére, de a barátok karon fogtak, hogy kezdődik az esti "csoportos foglalkozás", ma játékest lesz. Mondram, hogy mindjárt megyek, de nem, az nem jó, mert mit fog szólni a ***** néni...


Elvittek. Ülünk az aulában, Activity lesz. Nekem meg már lilul a fejem és ájuldozok. De nem nyöghetem be a huszonöt ember előtt, hogy csókolom, én most ellibbennék sz*rni, mert az 14 éves gyerekek között még olyan ciki.


Úgyhogy összeszorított fogakkal -és farpofákkal küzdök azért, hogy minél több pontja legyen a csapatnak, miközben majdnem megszülöm majd akaratlanul a tegnapi buli fogyasztásának végtermékét.


Na eljött az a pont, hogy már nem bírtam. Kibújt a vége. Ott ülök gélig besz*rva.


Erre rám mosolyog a ***** néni, hogy most én jövök. Mondom, hogy én nem megyek, erre mindenki tapsol és buzdít. Kivonaglok hát, gondosan vigyázva, nehogy a már kint lévő fele lepottyanjon, és húzok egy kártyát: Mutogatás. Nab*szdmeg.


Sikerült olyan gyorsan elmutogatnom a feladványként húzott szót, hogy fél perc múlva visszaülhettem. Fel meg onnantól már nem álltam, a játékest befejezéséig. A foglalkozás végén saroklendítéssel rohantam be a hozzánk tartozó szobánkba, megkértem mindenkit hogy egy kicsit hagyjon magamra, és a vécéhez érve a sugárban lefosott szoknyát fejem fölött átlendítve ereszkedtem végre a megváltás trónjára.

2022. aug. 26. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!