Van itt olyan, akit így megviselt volna valamelyik állata elvesztése?

11 éves koromban kaptam egy törpe kosorrú lógófülű bak nyuszit. Nem ivartalanítattam, ugyanis akkoriban még közel sem voltam felelősségteljes.

Viszont rengeteget foglalkoztam vele, hallgatott a nevére, szobatiszta volt, ha rászóltam valamiért egyből visszament a helyére. Felvettem, ölbe kaptam, mindent hagyott. Ő volt az első olyan állatom akit nagyon szerettem. Voltak előtte hörcsögeim, de akkor is hatalmas a különbség közöttük.

17 éves voltam amikor meghalt. Pontosan 6,5 évet élt. Akkor tudatosult bennem, hogyha ivartalaníttatom és nagyon odafigyelek az étrendjére, akkor 2-3 évvel tovább élhetett volna. A törődéssel nem volt gond, mindennap ki volt engedve, viszont az utolsó 1 évében már nem jött ki a ketrecből, hanem a ketrecben lévő búvóhelyre ugrott fel, amiből rendesen kilátott és mégis velünk volt.

Amikor meghalt, olyan szinten össze voltam törve, hogy napokig ittam és meg akartam halni. Addigra lett egy kutyám, aki a mai napig megvan és a nyuszihoz tudnám hasonlítani valamilyen szinten: ritka jó természete van.

Viszont a nyuszi nagyon mély nyomot hagyott bennem, másfél héttel a halála után ugyanahhoz a tenyésztőhöz visszamentem akitől anno vettem, és választottam egy nyuszit. A baj az volt vele, hogy már a kocsiban ellenséges volt, ami arra engedett következtetni, hogy nem szoktatták kézhez vagy nagyon rossz a természete. Mindenesetre hiába foglalkoztam vele, harapott, elbújt előlem, így tovább adtam másnak. Tudom, ocsmány dolog volt, de mit tehettem volna egy olyan állattal akivel nem tudok összeszokni? 6 hónapig próbálkoztam egyébként.

Utána még néhány nyulat megnéztem, de egyik sem volt olyan mint ő. Annyira hiányzik, hogy azt nem tudom leírni. Mit csináljak? Van cicám, hörcsögöm, kutyám, mindegyiket ellátom, fizikailag és mentálisan is lefárasztom a kutyát, cicát, de mégis hiányzik az a nyuszi aki egykor velem volt.