Zárkózottként , hogy lehet, hogy mégis vannak emberek ( már az első találkozástól kezdve), hogy szinte teljesen meg tudok nyílni?

32 éves nőt vagyokAmióta az eszemet tudom mindig is zárkózott voltam, inkább szociális fóbiás, szociális szorongásos.Tudom pszichológus kellett volna,de már mindegy. Egyszerűen nem tudok az emberekkel beszélgetni,aki nagyon jó fej és közvetlen és érzem rajtuk , hogy nem néznek le emiatt,azokkal is csak egy darabig utána már nem megy,egy bizonyos szint utána képtelen vagyok közelebb engedni.Mindenhol főként nők között dolgoztam. Köztük tartósabban néhány idősebb nővel voltam jóban, és egy két sráccal. És a jóban levés így is csak annyit tett , hogy ha úgy van pár mondatot bármikor tudtam velük beszélni ha úgy volt. Viszont nagy ritkán (össz.3x) előfordult , hogy találkoztam egy új emberrel (igazából csak fiúk) és a bemutatkozástól kezdve olyan felszabadultan éreztem magam mellettük, hogy majdnem magamat tudtam adni. Nem volt vonzódás,nem amiatt. Legalábbis reszemről nem mert már férjnél vagyok (ez is egy kész csoda már, hogy összejöttem vkivel,de az már más téma)

Másnak ez hülyeségnek hangozhat de így visszagondolva fura hogy annyira rettegek emberek között mert nem megy a beszéd,de mégis vannak kivételek, és magamon is meglepődök olyankor, és bárcsak mindenkivel olyan tudnék lenni.

Ez mi miatti lehet? Bennük lenne vmi?