Vannak közöttetek ilyen emberek?

Az egész eddigi életemet így éltem le... Közel 4 évtized után meg nagyon nehéz változtatni ezen.

Ha fiatal vagy (és érintett), változtass mielőbb, mert ez a fajta lelki beállítódás is megszokás kérdése és egyre erősebben "fogva tart"...

99%-ban a barátnőm leírása. Semmivel sem tudok segíteni neki.

Neki is mindig javasolom, hogy kérjen segítséget pszichológustól, hogy stratégiákkal legyőzze önmagát, mert különben az egész életét elpazarolja.

Ez a kis 70-80 év nagyon-nagyon gyorsan telik el, kár elpazarolni.

-Ha megdicsérnek akkor sem hiszitek el magatokról, hogy jók vagytok.

-A sötét gondolatok folyamatosan akadályoznak titeket a kapcsolati/karrieri előrelépésben.

-Nem tudjátok igazán mit csináltok az életben vagy hogy mit szeretnétek

Rám ez a három igaz, de az utolsó csak a magánéletemre igaz. Karrier szempontjából tudom mit szeretnék.

Én próbálok jelen lenni, és nem rágódni miattuk annyit. Így észrevettem, hogy csökken a stressz.

-Folyamatosan mások véleményét figyelitek, hogy ki mit gondolhat és emiatt szorongtok egy összejövetelen.

Régen igaz volt rám, azonban mióta tudatosan terelem el ilyenekről a gondolataim, sokkal felszabadultabbnak érzem magam, és már a szorongásom is elég minimálisra csökkent ilyesfajta helyeken. Olyan rossz volt a helyzet, hogy konkrétan tiszta görcs voltam, annyira ráfüggtem erre, annyira tartottam attól, hogy valaki rossz véleménnyel lesz rólam, vagy szégyenbe hozok valamivel valakit.

Meg tudatosítottam magamban, hogy csinálhatok én bármit is, úgysem leszek/lehetek mindenkinek szimpatikus. Az élet része, hogy olyan emberekbe botlom, akik majd valamilyen okból nem szimpatizálnak velem - ettől mégsem dől össze a világ. (pedig eleinte azt hittem, hogy de)

-Nem tudjátok igazán mit csináltok az életben vagy hogy mit szeretnétek.

Van egy nem túl kicsi kapunyitási pánikom, részben emiatt sokszor elveszettnek érzem magam a világban. Valahogy úgy, ijesztően gyorsan elröppent ez a pár év érettségi óta, és most csak pislogok, hogy már itt tartok. Az segít kicsit, hogy apróbb célokat tűzök ki, és igyekszem őket a lehető legjobban teljesíteni, de nem mindig elég.

-Emiatt a hozzáállás miatt negatívan hattok a környezetetekre és introvertáltak vagyok, nincsenek is igazából barátaitok.

Az introvertáltságban nem vagyok biztos, azonban barátaim nincsenek. Felületes ismeretségből akad bőven, de az igazi barátoknak hitt emberek az évek alatt kikoptak az életemből, javarészt akkor, mikor komolyra fordult a párkapcsolatuk. Azóta pedig hiába ismertem meg sok embert, olyan kapocs, mint a régiekkel, nem alakult ki.

Nyitottabb vagyok, sokkal közvetlenebb lettem, mint rég, illetve többet mosolygok is, igyekeztem dolgozni a kisugárzásomon is, és bár barátok nem jöttek össze, pozitív változás határozottan lett. Valahogy az emberek jobban keresik a társaságom, ha valahová becsöppenek, vagy akár boltban vagyok, valahogy mindig kialakul egy kisebb párbeszéd velem, és tök rendesek általában.

-Nem vagytok jók az ismerősökkel való kapcsolattartásban.

Szégyenszemre, ez az utóbbi 2 évben alakult ki nálam. Sajnos sokakkal az egyetemek okozta táv miatt csakis netes kommunikációnk van, amihez a tiniénemhez képest, nincs semmi energiám, néha már lusta is vagyok hozzá, főleg, amikor annyi mindent ír a másik fél.. Személytelen is, néha fáraszt is, szóval ide nincsen tippem:/

A többi, amiről nem írtam, pedig úgy gimi végéig többé-kevésbé igaz volt rám. Csak aztán sorra jöttek olyan szituációk, emberek, amik/akik segítettek szembesülni azzal, hogy több vagyok, mint azt magamról gondoltam volna. Olyan helyeken, helyzetekben sikerült helytállnom, amikről nem is gondoltam volna, bár azért kellett hozzájuk némi bíztatás másoktól. Viszont azok mind, azok a sikerélmények segítettek abban, hogy elfogadjam és jobban megismerjem magam. Nehéz volt, de tényleg megérte ebből kitörni.

"-Folyamatosan mások véleményét figyelitek, hogy ki mit gondolhat és emiatt szorongtok egy összejövetelen." - Ha nem is egy összejövetelen (mert az ilyen helyzeteket kerültem vagy nem adattak elém...ahol mégis voltam, az más jellegű összejövetel volt és ott ismertem az emberek többségét, ott ez az érzés nem nagyon volt jelen), de igen, ez a fajta üldözési mánia jelen volt és van nálam még mobilon keresztül is, hogy figyelnek (aminek van némi alapja). Dolgozok rajta. Az ember viszont folyamatosan ki van téve mások hatásainak és azokból táplálkozik. Ha egy szűk réteg veszi őt körbe, akkor annak a szűk rétegnek a jellemei hatással vannak rá. Az ember tehát attól lehet erős, hogy más Emberektől kap pozitív visszajelzéseket és nem pedig onnan, ahonnan a legtöbben gondolják, hogy "saját magamtól". A saját magamtól már egy olyan állapot, hogy másoktól kapott és folyamatosan kap is pozitív véleményt, amit a legtöbben nem vesznek észre és ezáltal tévesen gondolják azt, hogy ez mind belőlem származik. Vakság elsősorban, azután pedig büszkeség. Elképedek az ilyen embereken hogyan képesek erre, de hát ez van, ilyennek kell lenniük. Ez egy JEL!, hogy kerüld ell. [ Így 2 l-lel. Ugye milyen jó rím? :) ]

"-Ha megdicsérnek akkor sem hiszitek el magatokról, hogy jók vagytok." - Ez attól függ. Nem mindnekinek a dicsérete számít számomra. Van, akiről tudom, hogy azért dícsér – annyira ki lehet érezni –, mert gyereknek néz. (Egyik szülőmről van szó.) Ez pedig ugye lealacsonyítás, ami finoman szólva nem szimpatikus vagy másképp: nagyon, de nagyon útálatos. Aztán ki tudja, lehet, hogy a saját magáról alkotott képet (is?) vetiti ki rám. Ez egy érdekes téma..., de már nagyon, de nagyon nem szeretek negatív természetű emberekkel foglalkozni.

Erre a témára – mármint a dicséretre – még visszatérek.

"-A sötét gondolatok folyamatosan akadályoznak titeket a kapcsolati/karrieri előrelépésben." - Nálam az volt, hogy gimnáziumban olyan gondolataim voltak, hogy erkölcstelenül jutok pénzhez az életemben, emiatt nem is tanultam tovább. Végül nem lett belőle semmi, aminek így utólag örülök is. Az erkölcsöm már a gimnázium elvégzésének az évében markánsan megváltozott, azonban gyávaságom miatt nem tudtam előrehaladni az életben és folyamatosan ki voltam – és jelenleg is vagyok – szolgáltatva nemkívánatos és értetlen embereknek. Sose gondoltam azt, hogy el tudok valami (értelmes) munkát végezni, mivel ugye az évek alatt nem tanultam sehol, nem szereztem papírt (mármint végzettséget), nem kaptam visszajelzéseket stb., noha elég sok mindent tudok már, de mivel sehonnan sem érkezett pozitív visszajelzés, így nem is alakulhatott ki az, hogy jó vagyok valamiben, és, hogy az évek alatt innen meg onnan szereztem annyi tudást, hogy az felér egy végzettséggel. Igaz, tudásom nem minden esetben a legeslegmélyebb (biztos nagyok is a képzelt elvárások, de rám a minőség jellemző), de sok mindent mélyebben látok, mint nálam sokkal idősebbek, illetve inkább szerteágazó, minthogy specifikus és igazán mély lenne a tudásom egy-egy területen. Ez is tehát az oka ennek.

"-Nem tudjátok igazán mit csináltok az életben vagy hogy mit szeretnétek" - Nekem nem voltak lehetőségeim. A fizikai és emberi (hogy nevezzem?) körülmények rendszerint akadályoztak. Volt idő, amikor tehettem volna azért, hogy előre haladhassak, de akkor játékfüggő voltam és amiatt vak voltam és cselekvési hajlamot alig éreztem, mert a függőségi vonzalom igen erős volt, erősebb az előre haladási gondolatnál.

Meg ismerettségem sem volt, ami elsősorban a gyávaságomból adódott. Most már más akadályok vannak jelen, amik nem jellembeli hiányosságok.

Így utólag látom, hogy az akkori gyávasagom és az elém rakott lehetőségek, vagy a lehetséges lehetőségek megtalálásának a hiánya miatt kerültem és szorultam bele ebbe a reménytelen helyzetbe.

"-Emiatt a hozzáállás miatt negatívan hattok a környezetetekre és introvertáltak vagyok, nincsenek is igazából barátaitok." - A környezetemre nem hatok negatívan, mert nem nyilvánul meg kifelé, mármint emberek felé, legfeljebb az online térben, de itt is nagyon ritkán. Csak 1-2 ember volt, akivel mély kapcsolatom volt (természetesen azonos nemű kapcsolatokra kell itt gondolni). A barát szó számomra az évek alatt erősen megváltozott, mivel részemről jogosan nőttek meg a követelmények. Én nem szimpatizálok a haveri "barát" kapcsolatokkal, tehát nem is keresem a lagymatag baráti (azaz haveri) kapcsolatokat. Ilyen emberekből pedig kevés van.

A múltamból fakadóan kialakult helyzet miatt, meg a tapasztalások és az új jellemeim miatt nem is próbálkozok azon, hogy barátokra tegyek szert. A legtöbben nem gondolkoznak vagy a szememben erkölcsileg vagy szóhasználatilag (nálam igen nagy a mérce (de én ezt reális mércének nevezem) e tekintetben) nem felelnek meg, ezért nem is próbálkozok. Nem csupán a közvetlen környezetem pecsételt meg ennyire, de az online térben sem nagyon – nem nem találtam, mert ugye nem is nagyon kerestem, hanem nem – láttam olyat, aki megfelelne. Jó...itt az online térben nem feltétlenül az értelmiségi réteg van jelen akár csak ezen az oldalon is....., de már nem adok esélyt, mert az elvárásaim legtöbb ember szemében hatalmasak, noha részemről csak relevánsak. Sánta és egy lábú emberek között nem fogok világbajnok futót találni. A legtöbben (kapásból 80% fölöttire teszem számukat) pedig ilyenek. Ezekből tehát nem kérek.

"-Nem vagytok jók az ismerősökkel való kapcsolattartásban." - Nem szeretem a fanyalgást, a bájcsevejt és társait. Komoly és őszinte kapcsolatokra vágyok (vagy inkább vágytam, mert ugye már nem vágyok kapcsolatokra). Az ilyen kapcsolatokban pedig nem akadály a kapcsolattartás.

Volt egy rokoni kapcsolat, amit én rontottam el, de talán jobb is volt, hogy megszakadt, így talán előbbre tudtam lenni, de nem tudom..... mindegy is, megtörtént, nem lehet és nem is akarom visszacsinálni. Sok mindenben előre lendített (mert tapasztaltabb, idősebb, érettebb volt akkoriban), de voltak meg nem értései, amik hátráltattak.

"-Folyamatosannazt hangoztatjátok,hogy nem vagytok elég jók." - Ez a kettővel ezelőttivel azonos, tehát duplán szerepel.

Talán most jutottam el ismét oda, hogy tisztábban látok "magamtól", ami azt jelenti, hogy nem befolyásolnak az értelem-hiányos (mármint amikor nincsen ismeretük és nincsen igazuk, noha mind a kettőt egyszerre feltételezik magukról, hogy megvan bennük) hozzászólások, mert tiszán látom azokat. Visszaemlékszem, hogy anno mikor ide az Emberek kategóriába válaszolgattam ilyen hosszúságokat, és meggyőződésem szerint értelmesen, mélyen, tartalmasan, akkor szintén erős voltam, de mióta elhagytam a válaszolgatást és mivel az életben nem tudok előrelépni a fizikailag akadályozó tényezők sóóókasága, a megmászhatatlan falak tőőőmkelege miatt, ezért sokáig érzékennyé váltam a 0 tudással rendelkező, mindentjobbantudó emberekkel szemben olyannyira, hogy teljesen hatalmuk alá kerítettek a "100%, hogy nem álll meg véleményeik". Nyilván tudás és tapasztalat bővülése is az oka, de nem kizárólagosan ezek az okai, mert vannak, amiket már az akkori tudásommal is le lehetett volna pergetni magamról, mégis hatalmuk alá kerítettek. (Még ezeken kívül más okot is látok, de azt nem említem.)