Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Én már 34 éve feltaláltam a...

Én már 34 éve feltaláltam a mobiltelefont és 16 éve az ASMR-t, hogy lehet ez?

Figyelt kérdés

Nem zakkantam meg, nyugi. Csak mesélek egy érdekességet.


34 évvel ezelőtt 5 éves voltam, és anyukám dolgozni járt, amíg a nagyszüleim vigyáztak rám. Nagyon sokat sírtam anyu után, mindig néztem után a kerítésre felállva, amíg csak el nem tűnt az utcában.

Volt egy vezetékes telefonunk, azon felhívhattam a munkahelyén pár percre, amikor beért. Így nyugodtam meg.

És egyszer, amikor szokásosan a kerítésen állva néztem utána, eszembe jutott, hogy de jó lenne, ha egy ilyen vezetékes telefont be tudna tenni a táskájába, akkor hamarabb is fel tudnám hívni, nemcsak akkor, amikor beért.


Elhihetitek, hogy 1990-ben még sehol nem hallottam azt a szót, hogy mobiltelefon, még tévénk se volt, nemhogy retro mobil.

A családnak KÖZÖSEN 1 db 1999-ben lett először egy tipikus téglafon, amit az vitt el, akinek a legjobban kellett, és a vezetékesünket hívta vele.


Másik, az ASMR:


2008-ban egyetemre jártam, még a fogalomról se hallottam, gőzöm se volt, hogy ilyen létezik. Viszonylag későn, 2020-ban találkoztam vele először. Kipróbáltam, és rám hatott az ASMR.

Akkor ugrott be, hogy mi is történt velem 2008-ban.

Már volt egy kezdetleges, videólejátszásra és netezésre képes mobilom, és a kollégiumban minden este egy bizonyos masszírozós videóra aludtam el, mert annyira átéreztem a masszázs adta bizsergést, mintha személyesen ott lennék, és ez elaltatott engem.

Véletlenül jöttem rá. Ez volt az a videó, még mindig fönt van:


[link]


Amikor pedig megismerkedtem az ASMR-rel, akkor meg a fejemre csaptam, hogy... bmeg...!

Már megint hamarabb feltaláltam valamit, mint ahogy az megjelent volna.


márc. 29. 20:36
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Szuper.
márc. 29. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
84%

Az hagyján, én tisztán emlékszem, hogy a nyolcvanas évek közepén, amikor 4-5 éves lehettem, a klotyón ülve eszembe jutott, hogy milyen jó lenne, ha be tudnám oda vinni a telefont, mert amúgy a zsinór miatt nem ér el odáig, és fel tudnám venni, ha csörög, és nem kéne kiszaladni!

De valahogy sosem gondoltam, hogy valamiféle meg nem értett zseni lennék :D Hanem úgy gondolom, hogy sok más embernek is megvolt ugyanez az igénye (talán mínusz a vécé :D ) és erre az igényre reagált a technika és a piac a mobiltelefonnal.

Az ASMR baromság.

márc. 29. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
😂😂😂
márc. 29. 20:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
93%

"hogy de jó lenne, ha egy ilyen vezetékes telefont be tudna tenni a táskájába"


Ejha. Akkor most képzeld, óvodás koromban én is megkérdeztem anyukámat, hogy miért nem rakja bele a táskájába a telefont, akkor mindenhol fel lehetne hívni. Na erre mit lépsz? 😀

márc. 29. 20:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
100%

Nem feltaláltad, csak sok emberhez hasonlóan volt rá igényed.


Rákerestem, 1983-ban már piacra dobták az első mobiltelefont.

márc. 29. 21:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
4-es: Semmit. Nem versengésből mondtam. Miért kell mindjárt gúnyolódni?
márc. 29. 21:48
 7/9 A kérdező kommentje:

Az ASMR csak annak baromság, aki még nem tapasztalta meg a hatását.

Korlátolt emberek szokták azt csinálni, hogy amit nem értenek, az baromság, amit pedig nem tapasztaltak meg, az meg nincs.

Mert hát ők a világ közepe, ezt tudjuk!


A "feltaláltam" szó pedig egy aranyos poén itt, csak írásban nem jön át.

márc. 29. 21:58
 8/9 anonim ***** válasza:
69%
értjük, de inkább a többi ápolttal vicceskedj, nekik biztos sokkal jobb humoruk van, mi értelmes emberek sajnos nem értünk debilül...
márc. 29. 22:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim válasza:
44%
Nem nagyon értes mit jelent az, hogy feltalálni valamit, ugye...?
márc. 30. 07:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!