Akik megtapasztalták már a mindent elsöprő érzéseket, beéritek kevesebbel?

Ki lövi magát negyvenen túl ilyenekkel? Az a naaaaaagy érzés kettő, maximum három év múlva úgyis lecsillapodik, akkor háromévente rúgod fel a kapcsolatot, a családot, csak nehogy a szeretettel kelljen "beérni" a lángolás helyett? De közben széthasználódsz teljesen...

Igen. Nekem 21 évesen volt egy kapcsolatom, érdekes hogy a srác fiatalabb is volt nálam,full szegényes családból származott,érettségije se volt,kétkezi munkából élt,de én úgy még Sosem szerettem senkit. Beérem kevesebbel.

Nehéz, főleg fiatalon lemondani az érzésről. Én 18 évesen tapasztaltam meg ezt, de kiderült, hogy a srác nem gondolta ugyanolyan komolyan a dolgot, mint én és részéről inkább csak erős fellángolás volt. Később, évekkel rá derült ki, hogy már bánja, hogy elveszített engem. Azóta nekem stabil párkapcsolatom lett, akivel hosszú távra lehet tervezni, nem link, nem szórakozik, nem játszmázik. Így nyugodtabb az életem, jobban tudok másra is koncentrálni. Az a heves szerelmi érzés, az az erős vonzalom csak elterelte a figyelmemet az életem többi részéről pont egy olyan korszakban, amikor jobban oda kellett volna figyelnem pl az alakuló karrieremre. Mivel fiatal vagyok, még néha mindig hiányzik az az érzés, amit vele megéltem, néha bárcsak a jelenlegi párommal is azt éreznénk, de sajnos nem sikerül. A mostani párommal inkább megmarad a békés együttélés szeretetben, kötődésben, és azt hiszem, ez jobban kibírja az idő próbáját, mint az erős vonzalom. Úgyhogy de, gondolok néha arra, amit írtál, hiányzik is néha, de nem dobnám el a békés, szeretteljes együttélést még egyszer egy ilyen érzésért.

Nem tudom beérni kevesebbel, mert az engem nem inspirál és az úgyis meglátszana, tehát azt hiszem észrevenné a másik is, hogy csak ímmel-ámmal vagyok vele.Persze nem szeretnék végleg magányos maradni.De nem tudom, mi lesz így velem, mert azóta sem sikerül olyat találni, aki kicsit is megmozgatna bennem valamit.