Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Lehetséges, hogy minden...

Lehetséges, hogy minden iratán és a hivatalokban bejegyzett születési dátuma téves?

Figyelt kérdés
Megismertem egy srácot, akivel alapjáraton minden rendben lenne, de olyan lehetetlen történetek övezik az életét, hogy nem tudom elképzelni, hogy ne legyenek hazugságok. A legnagyobb ilyen dolog az, hogy amikor az édesanyja megszülte ôt, rögtön a nagyszüleihez került, 'mert az apja nem akarta ôt, az anyjának meg három mûszakban kellett dolgoznia, hogy tudjon pénzt küldebi a nagyszüleinek. Ez rendben is lenne, de állítása szerint pontosan egy évvel idôsebb, mint ami a papírjain van, mivel a nagypapája csak egy év után tudta elintézni az anyakönyvi kivonatát, a rossz dátumra való magyarázat pedig annyi volt, hogy "ugye a múltba nem lehet születni". Miután meghalt a nagymamája, másnap reggel azzal köszöntött, hogy már elment és egyedül megásta a sírját a nagypapája sírhelyére, mert nem akart ùjat venni. Azt tudom, hogy kisebb dolgokban hazudott, minthogy mi az anyukájának foglalkozása, ami amúgy tanár, ô pedig valami gyógyszertesztelô hiperorvosnak és feltalálónak állította be. A kérdés két részbôl áll: van-e egy szemernyi esélye annak, hogy a születési dátumos sztori igaz, illetve mit kezdjek egy ilyen kényszeres hazudozóval?

2016. dec. 24. 19:18
 1/5 anonim ***** válasza:
65%

Ha valaki megszületik, akkor a kórházban már feljegyzik ezt a tényt, és továbbítják az anyakönyvi hivatal felé.


Az, hogy egy papírt mikor állítanak ki erröl, az nem befolyásolja az anyakönyvben lévö bejegyzést.


Ebböl következöen a születési dátumos sztori egyértelmüen hazugság és a helyedben megszakítanék vele minden kapcsolatot.

2016. dec. 24. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
És ha esetleg otthon született? Nem tudom a körülményeket, az a baj.
2016. dec. 24. 19:35
 3/5 anonim válasza:
Magyarországon született? Tanyán? Hátrányos helyzetű? Hol járt iskolába? Milyen iskolába? Te hova jársz iskolába? Gimnáziumba? Melyik településen történik a sztori?
2016. dec. 24. 21:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
Kérdezd meg melyik kórházban született
2016. dec. 25. 02:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
65%

Mai világban ez már szinte elképzelhetetlen. Szerintem is csak mellébeszél. Csak abban az esetben történehetne ilyen, ha valakinek sikerült titokban tartani az egész terhességét, és titokban otthon sikeresen megszűlnie, aztán egy évig titokban tartani, hogy van egy gyereke. (Vajon így volt-e ez?) Ha kórházban szűl, vagy csak véletlenül tudomást szerez valami védőnő, gyámhivatal, állam arról, hogy valahol szülés történt, akkor rögtön ugranak rá, nincs olyan, hogy ugyan már, majd ráérünk beírni jövőre. Még azért is előveszi a törvény a családot, ha nem kapja meg a gyerek a kötelező védőoltásokat, annál meg vezetik, hogy azt hány évesen kapja, és megnézik, hogy megfelel-e a papíron lévő kor, a gyerek valójának. Nem lehet ám később se azt mondani, hogy ez a gyerek fél éves, amikor az orvos, kirendelt védőnő látja rajta, hogy másfél. Tényleg 5-6 évig sikeresen elbujdokolt a család a világ elől? Mert ha ezt nem mesélte hozzá, akkor nagyon minimálisra szükül a történet hihetősége. Bár amilyen közállapotok vannak bizonyos Csereháti falvakban, nem mondanám, hogy kizárt.


Egyébként régen, amikor az egyszerű ember számára orvos még nem volt, és otthon szűltek a "bábasszonnyal", aki kb. valamelyik nagynéni volt, valóban mindennapos szokás volt más, jobban tetsző napot bediktálni születésnek. Megtehették. Nekem is mindkét szülőm nem azon a napon született, mint ami a papírjukon áll. Anyám pl. 24-én született, és amikor elmentek rendjén bediktálni, azt mondja a jegyző, hogy ő már azt pedig nem hiszi, meg amúgy sem lehet az Úrral egy napon születni. Fogta magát, aztán beírta szépen 23-ra. (Ez még a Horthy-világ) Azóta anyám ezzel él a személyiében, de mindig hozzáteszi, hogy az nem is igaz. Valamelyik nővérének meg simán elírták a júniust júliusra, de tesz rá, nem érdekli... Apám este született, lustaságból már másnap jelentette a kórház. A szomszéd néni 10 évvel volt öregebb, mint ami a személyijében állt. A háborúban az összes irata megsemmisült, férje, rokonai meghaltak, továbbá az illetékes személynyilvántartó hivatalokat is épületestül elvitte a háború. Mikor az állam, mint a területén létező személynek újból felvetette az adatait - önbevallás alapján - szépített a dolgokon, mert félt attól, hogy nem fog újból elkelni, vénlánynak maradni nagy szégyennel jár. Mikor már 90 éves volt, és a második férje is huszonéve halott, akkor persze mindenkinek azt mesélte, hogy is volt ez. Régen elég lazán mentek ezek a dolgok. Amikor megy a vita, hogy melyik a világ legidősebb embere, az azért van, mert bizonyos ázsiai térségekben 120 éve semmiféle születési nyilvántartás nem volt.

2016. dec. 25. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!