Aki úgy döntött, hogy nem szeretne gyereket az miért nem? Mi az, ami a legjobban idegesít bennük?

30 éves vagyok és még mindig nem jött elő bennem az anyai ösztön, kétlem, hogy ez változna, mert igen magas az önismeretem amúgy is. Egyszerűen úgy érzem, hogy az életem így teljes, ahogy van, ráadásul sok olyan célom van az életben, amivel nem fér össze a gyerekvállalás (vagy legalábbis komolyan hátráltatja). Nem hiszek abban, hogy az élet értelme a gyerek lenne, legalábbis az én életemé biztosan nem.

Alapjáraton nincs sok türelmem a gyerekekhez, de nem is kifejezetten idegesítenek. Elvagyok néha a barátaim gyerkőceivel, szoktam is néha vigyázni rájuk, de még soha, egyszer sem volt olyan az életemben, hogy vágyat érezzek egy saját csemete iránt.

Szerintem nincs ezzel semmi baj, nem kötelező mindenkinek gyereket vállalni. A férjem sem akar, ezt már az elején tisztáztuk, azóta sem változott egyikünk álláspontja sem.

Én sem szeretnék, mert szeretem a hobbimat, amit gyerek mellett egyáltalán nem lehetne csinálni, ezért le kellene mondanom róla.

Imádok utazni is, csak kettesben a párommal, vagy barátokkal együtt, nos ilyet egy üvöltő gyerek mellett vagy nem lehet, vagy egyáltalán nem élvezetes, se számomra, se a többieknek, akik körülvesznek.

Nincs olyan jó keresetem, hogy még legalább +1 személyt kényelmesen eltartsak.

Betegesen félek a tűktől, amit egy terhes nő sokszor fog majd látni.

Végül pedig látom a sok embert gyerekekkel, semmi energiájuk, a gyerek üvölt, de túl fáradt a szülő, hogy fegyelmezze, aztán eljön a tinikor, amit ugyebár mindenki ismer, lényegtelen, hogy kinyaltad a gyereked seggét, akkor is utálni fog. Köszönöm, de nem kérek belőle.

Kérdező:

Ugy tünik neked inkább csak a kezdeti idöszakkal van gondod. Ebben az esetben nem gondolkodtál egy idösebb árva gyerek örökbefogadásán? Igy kimaradsz az éjjeli sirásbol, a szülésböl, szoptatásbol.. Szerintem a hobbit nem kell feladni egy gyerek miatt. Van annak apja, jobb esetben 4 nagyszülöje akik ugyanugy tudnak a gyerekre vigyázni egy kicsit, ha neked más programjaid vannak.

Nem itélem el ezt a gondolkodásmodot sem. Igaz még csak 22 vagyok, de egyszerüen én sem tudom elhinni, hogy valaha lesz egy gyerekem, hisz még én is az vagyok. És az a baj, hogy mostanában ugy tünik, abban a korban vagyok, amikor már lassan el kellene gondolkodnom ezen és cselekednem. Viszont aki vállalja az anyaságot, annak aztán minimum 18 évig nem lesz nyugta.

Ugyanezek az indokaim, mint neked, kedves kérdező.

Emellett még tudom magamról, hogy önző vagyok, felelőtlen, meggondolatlan, és ahhoz, hogy anya legyek, meglehetősen komolytalan is. Néha magam is elcsodálkozom, hogy sikerült 31 évig életben tartanom magamat. Egy gyerekért képtelen lennék felelősséget vállalni.

Arról nem beszélve, hogy a párom is hasonló mentalitású, átbeszéltük már párszor ezt a dolgot, és mindig oda jutottunk, hogy a

Bocsi, valamiért elküldte a válaszomat félbe hagyva. :D

Na szóval, mindig oda jutottunk, hogy a szülőnek lenni nagyon nem a mi utunk. Jól elvagyunk ketten, építjük a vállalkozásunkat, az életünket, és utazgatunk.

Nincs különösebb bajom a gyerekekkel (ha nem túl zajosak), de az ilyenfajta kötöttséget nem bírnám. Van két tesóm, majd ha nekik lesznek gyerekeik, akkor jó leszek dilis nagynéni szerepben, de anyának biztos, hogy pocsék lennék.

Én úgy fogalmaznék, hogy nem biztos, hogy mindig így fogom gondolni, de most még nem akarok gyereket, az tuti, és sosem éreztem rá semmilyen indíttatást. 28 éves vagyok most, és nő.

Ami miatt én nem akarok, az leginkább az, hogy én lennék rossz szülő, nem azért, mert "idegesít a sok kis hülye" :D. Bővebben:

- iszonyatosan türelmetlen vagyok,

- ritka rossz példát láttam gyereknevelésre szüleimtől, és észrevettem már magamon, hogy bizonyos helyzetekben visszaköszönnek ezek tőlem: pl. nálunk sosem kedvesen, rendesen, normálisan magyaráztak el nekem semmit, hanem azonnal pofon a legapróbb baromságra is... ilyen szinten nem, de érzem, hogy néha, ha nagyon idegesít vmi, akkor pofonra áll a kezem, és csapkodnék beszéd helyett

- baromi nehezen találom meg a hangot bárkivel, aki velem nem egy szellemi szinten van (hanem lejjebb), és energiát kell abba belefektetnem, hogy ugyanazt az ő szintjén mondjam el... "gyerekekkel" kb. 8-10 éves kor után tudom megtalálni a hangot egyáltalán, de akkor sem minddel... gügyörészni meg pláne nem tudok

- így is, viszonylag tűrhető fizukkal, alig tudunk kijönni a pénzből, ha tartalmas életet akarunk magunknak párommal, na ha egy gyerek is jönne, akkor nem jutna semmi sem magamra, abba meg beleőrülnék, hogy úgy kell kisakkozni a pénzt, hogy egy színházba el tudjak menni

- a mai világba kicsit félnék is gyereket szülni, mert nem tudom, hogy lehetnék elég engedékeny és elég óvatos egyszerre... annyi perverz ember mászkál kinn, akik ötletet kapnak az Internetről... mikor kezdjem el a felvilágosítást, elengedjem-e XY évesen a gyerekemet a párjához aludni, meddig engedhetem el, kikkel, hogyan, milyen társaságba kerül... arról nem is beszélve, hogy nem biztos, hogy el tudnám indítani rendesen az életben, és akkor mehet 80+-ért albérletbe, a munkáját ugye meg nem fizetik meg rendesen...