Mi a véleményetek a szabópéterizmusról?

Tudom, hogy már volt topik hasonló témában, de itt első sorban a szabópéterizmus jelenségéről lenne szó, nem magáról a személyről (persze a kettő elválaszthatatlan). Szóval, van néhány problémám. Először is az egocentrikusság. Mint tudjuk, Szabó világlépe rendkívül egocentrikus. Csak az ént helyezi az emberi élet központjába (nem a sajátját, hanem mindenki életébe az adott emberét). Természetesen nagyon fontos, hogy mindenkinek megfelő önbizalma legyen, ez a psziché elengedhetetlen része, de nekem úgy tűnik, hogy kicsit túltolta ezt a nézetet. (pl.: "Ha mersz önmagad lenni, biztos lehetsz benne, hogy nem fogsz mindenkinek tetszeni. A jó hír az, hogy idővel nem is akarsz!" / "Hogy másoknak mi a véleménye rólam, ahhoz semmi közöm.") Az persze fontos, hogy ne hagyjuk, hogy más véleménye negatív irányba tolja el az önlépünket, de az, hogy mások véleményét teljesen elutasítjuk (magyarul leszarjuk), az igen önző tulajdonság, emellett saját kárunk is származhat belőle. Miért lenne baj, hogy ha adunk a másik ember véleményére, ha az teljesen megfontolt és jó szándékú?

Másik releváns probléma. Szabó nézeteiben egy egészséges, de alacsony önbizalommal és egzisztenciával rendelkező személy áll (mint tudjuk -elvileg- ő maga is ilyen volt, szuicid gondolatokkal). Az ő idealizált komfortzónáján (amit, annyit hangoztat, hogy ki kell lépni belőle) bőven kívül esik egy csoport, akinek valóban komoly problémájuk van, de rajtuk nem segítenek a "bölcsességek". Pl. a vmilyen mentális zavarral küzdő emberek. Pl. egy bipoláris, skizofrén stb. emberen az ilyen "magvs gondolatok" már "nm fognak". Értem én, hogy nekik nem olyan vastag a pénztárcájuk, de akkor ők már nem is emberek?

Három: Minden áron boldog. Ez egy nagy-nagy hülyeség. Ha tényleg csak a boldog állapot a legjobb, akkor a többi érzelem (leginkább a szomorúság) miért nem szelktálódott ki az evolvációnk során? Nem minden élethelyzetben kell boldognak lenni és nem kell minden nap úgy felkelni, hogy "Istenem, de jó, hogy a mai csodálatos napon is boldog és vidám lehetek" stb. Pl. ha meghal vkinek az édesanyja, miért kéne boldogan felkelni, már másnap? Nem mellesleg, úgy gondolom, hogy a boldogság folytonos hajszolása nem éppen egészséges. Ha beültetem ezt a veszélyes gondolatot a fejembe, akkor azzal egyfajta szorngást is generalizálhatok, hiszen ennek meg kell felni. Ez a megfeleési kényszer komoly nyomást helyezhet az adott illetőre, ami meggátolja a valódi (ÖNFELEDT!) boldogságot. Talán ha ezt az elvet követjük, rövid ideig valóban (felszínesen) boldogak lehetünk, de hamar beállhat az említett állapot.

Negyedik: Szabó Péter, a "filozófus". Egyszerűen az ő eszmefuttatásai dezorganizáltak. Nincs semmi az "filozófiájában", csak az adott személy énképe. Az nem valódi filozófia, amit kizárólag egy személy individualizmusának növekedése érdekli. Itt írnám le azt is, hogy mekkora kamu, hogy a halál témáját elkerüli. A színpadra természetesen felkerül egy sír (szánalmas látványelemként), de valójában elkerüli a halál kérdést. Legfontosabb: most itt vagy, legyél egoista és boldog! Nincs más feladatod! Pedig a halál gondolata előbb, vagy utóbb (majdnem) mindenkiben felmerül. Ezt vehetjük áldásnak, vagy átoknak, de TÉNY. Emellett a halál az legsúlyosabb tabu-téma! Remek lehetőség lenne , hogy nagy tömegek előtt, gátlás nélkül beszéljen a halálról. (Pl. mottó: Van élet a halál ELŐTT! - Rendben, de ebbe az is beletartozik, hogy meg kell "barátkoznunk, azzal a gondolattal, hogy halandó állatok vagyunk). Félreértés ne essék! Nem azt mondom, hogy mindenki, minden egyes nap ezen a "problémán" görcsöljön, de nem lehet figyelmen kívül hagyni! Nem értem, hogy vehet egy érző élőlényt ennyire hülyére egy fajtársa! A mi fajunk nem egy ostoba vmi, hanem igen is tág világképpel rendelkezik, amiben nem csak a saját élete van.

Ötödik: Motiváció. Ezt tényleg, csak nagyon dióhéjban. Szerintem egy egészséges embernek nincs szükség arra, hogy egy külső személy erőszakosan motiválja. Vannak ilyen személyek, ezek a család tagjai és a barátok, de nem Szabó, vagy egy hozzá hasonló ember, aki semmit sem tud az adott személy életéről. Nem lehet minden emberre egyforma " motivációs köntöst" ráhúzni, mert mindenki más, mindenkit más-más motivál. Plusz, Szabó kevés valódi, hasznos tanácsot ad, a közhelyes idézetei meg valójában nem segítenek.

Hatodik: Miért nem motivál, valóban rászoruló, szegény embereket, akiknek nem futja arra, hogy megvegyék a könyveit, vagy elmejenek a show-műsorjaira?

Hetedik: Nincs jogomban kétségbe vonni Szabó életútját, mivel azt sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudom. Neki azonban saját bevallása szerint már fiatal kora óta erős szuicid attitűdje volt (Pl. 10 éves korában már öngyilkos akart lenni, ezek alapján a szuicid gondolatok még korábban megfogalmazódtak benne). Na most, aki ilyen erősen szuicid, hogy gondolja meg magát egy általa, oly sokszor előadott élethelyzetben? Lehet, hogy van ilyen, de szerintem nagyon nem valóság szagú a dolog.

Konklúzióként. Alapvetően nincs bajom a munkásságával, ha ez vkinek tényleg segít, de nekem elég álszentnek tűnik. Amit leírtam az szubjektív vélemény volt. Pontosan ezért kíméljenek a fanatikusai, azzal a dumával, hogy "te még nem vagy boldog ember, ezért vagy irigy Péterre" stb. Várom a ti véleményeteket!