Milyen érzésbtudni hogy megkellhalnod?

Nos, elég szomorú érzés, h meg kell halnom. Olyan 30-40-50 év múlva, esetleg később. Hacsak nem történik valami váratlanul, de én szívesen élek még ebben a testben egy jó darabig.

De maga a halál... nos, nincs különösebb gond vele, vannak megfelelő időpontok a testből kilépésre, sejteni lehet, de a jó ég tudja pontosan előre. Volt halálközeli élményem, nem félek a haláltól és tudom mi vár ott az emberre. :)

Szóval azért annyira mégse szomorú. ;) Hidd el, szenvedni rosszabb... Úgyhogy aki tényleg halálos beteg, szorítok neki gondolatban, főleg azért, hogy állni tudja a szenvedést. A halál után már másfajta... hogy úgy mondjam "előnyök és hátrányok várnak" mindenkire, de részben egyénfüggő, hogy milyenek... illetőleg karmafüggő (igen, mint a lajhár, aki a saját karán függ az ágon ;-) ).

* saját karMán függ az ágon.

Közben látom, jött újabb kérdés:

"Úgyértem azok akikbek volt ilyen "élményük" pl megakarták ölni ooket stb vagy aki tulélte"

Nekem ilyesmi is volt. Nem kívánom senkinek. Ez szintén részben egyénfüggő. Jól szoktam tudni rögtönözni vészhelyzetben, nem szoktam pánikolni, de persze az adrenalin bennem is felmegy. Inkább izgulós vagyok általában véve, de vészhelyzetben a higgadtabbak közé szoktam tartozni, és villámgyorsan jár az agyam és a reflexeim ilyenkor.

Egyszer egy banda elkapott a sötét utcán. Nem részletezem. Utólag tudtam meg, h ők szoktak késelni is, valamiért ellenem szerencsére nem alkalmazták. De így is lett maradandó károsodásom ebből. Viszont megmenekültem a szituból. Nem szeretnék részleteket közölni.

Hogy milyen érzés volt? Eléggé ijesztő az, hogy tudja az ember, hogy bármi megtörténhet, bármelyik pillanatban. Valljuk be, szenvedni senki se szeret. Ellenben nekem annyiból könnyebb, hogy már akkoriban se volt halálfélelmben. De a testi sérüléstől én is félek. És mondom, lett is maradandó testi károsodásom, bár szerencsére csak enyhe.

Egyébként a szituból lehetett sejteni, hogy cska agresszót vezetnek le, és ne mcéljuk gyilkolni, de így is megősztam. Hiszen mi lett volna, ha véletlenül úgy sérülök, hogy rövidúton belehalok...? Vagy ha súlyosan maradandó károsodás ért volna engem...?

Elég szar érzés, amikor egy banda a sötét utcán megtámadja az embert, az tuti. Főleg, hogy "vérben forogtak a szemeik", látszott, hogy nem voltak teljesen beszámíthatóak...

Vagy pl kicsi koromban hajszálon múlott, hogy nem vágott agyon az elektromos áram, olyan kicsit gyereket azonnal kivégez a kettőhúsz. Nem fogtam fel akkoriban, mert nem értettem a helyzetet. Csak a bácsi rémólt arcát láttam, aki megmentett engem az áramütéstől.

Mikor úgy tudtam meghalok, az olyan kétségbeejtő volt, mint mikor mondjuk mindent hátrahagyva azonnal menekülni az otthonodból... arra gondoltam el kellett volna még rendeznem néhány dolgot, meg hogy mit is lehetne mondani azoknak akiket itthagyok... de csak a szokásos szövegek jutottak eszembe, arra is gondoltam, annyi az életem vége mint egy elcsépelt filmrészlet. :) De nagyrészt az érzés csak olyan váratlan volt.

Máskor, mikor fizikailag közelebb voltam a halálhoz, eszembe se jutott igazán, csak úgy másodlagos lehetőségként. Az összes többi gondolatom az volt, hogy engedjenek aludni.

Az ilyen esetekből jöttem rá, hogy sokkal előbb feladom az életet, mint bármi mást amit valaha is tettem az életemben. És ez furcsa... sosem vártam a halált, de nem is igazán érdekelt meddig élek.

Aki boldog életet él, vannak céljai és betegségben szenved, annak rossz érzés szembesülni a közelgő halállal. Fájhat, hogy már nem lehet együtt vele a párja, családja, gyereke, mert tudja haldoklik.

Aki boldogtalan életet él, ugyanúgy nehéz szívvel viselheti mert esélytelen lesz számára, hogy szeretetben gazdag

életet élhessen.

Aki éhezik, háborús országban fenyegetve van az élete, annak talán megnyugvást jelent.

Akit fenyegetnek, fegyverrel annak félelmet okoz a halál gondolata.

Valahogy úgy érzem, soha nem lesz elég, amit teszek, soha nem érem el teljesen a céljaimat, nem tudok kiteljesedni, és mindig túl ideges vagyok. A halálommal kapcsolatban ezek kavarognak bennem. Hogy tulajdonképpen az életem eltelhet úgy, hogy semmi igazán jelentőségteljes nem történt benne.

A másik: akkor szeretnék meghalni, amikor az az ember, akit a legjobban szeretek.

A harmadik: nem akarok magatehetetlenné válni, de jó lenne a halálom előtt még pár nyugis nyugdíjas évet eltölteni.

Közvetlen életveszélyben még nem voltam, bár egyszer nagy viharban ültem repülőn, akkor kb. ezek jutottak eszembe:

- lenne még idő felhívni a családot?

- ha igen, mit mondanék?

- amikor körbenéztem a repülőgépre való felszállás után, olyan arcokat láttam, akikre rá volt írva az a sors, hogy ma meg fog halni?

- mit kell elkövetnie előző életében az embernek ahhoz, hogy több emberrel egyszerre, azonos módon érje a vég?

Aztán mire ezt végiggondoltam, addigra leszálltunk :D

9-ből 3 ember nem a kérdésre válaszolt, csak személyeskedett, nekik gratulálok, nem tudom, miért vannak itt...