A világháborús katonák?

Nemhogy bűntudatuk nem volt, legtöbb esetben még épen maradt elméjük sem sajnos. A sok kegyetlenkedés meg halál amit láttak sokaknak elvette az eszét. A háború után még az amerikaiaknál is csak részben volt szervezett hazaszállítás, mindenki ment ahogy tudott, teherautóra, tehervagonokra felkapaszkodva, volt aki autóstoppal vagy gyalog indult el. Volt olyan katona nem is egy aki egy–két évvel később ért haza. A kiskatonák sorsával csak nagyon keveset törődtek, kapott egy menlevelet (hogy szabadon van bocsátva), egy vasúti szabadjegyet vagy egy adott összeget útravalónak aztán mehetett amivel tudott és amerre látott szegény. Szervezett hazaszállítás elsősorban a hős katonáknak, a tiszteknek meg a távolkeleten elkallódottaknak volt, azoknak sem feltétlenül repülővel ahogy a filmekben sokszor mutatják. Iszonyú nagy káosz volt mindenhol, a telfonzsinórok leszaggatva, a vasúti sínek és hidak lebombázva, az utak elaknásítva, az emberek éheztek és örültek ha egyáltalán fedél volt a fejük felett. A szovjet katonák kérdés nélkül bezsuppoltak mindenkit a szibériai transzportokba akinek csak egy kicsit is német hangzású neve volt. Volt olyan ember aki hazafelé tartott a haláltáborból mint túlélő, de útközben elkapták és a német neve miatt tévedésből elvitték a kényszermunkatáborok valamelyikébe. Egy nőismerősöm gyalog jött haza Bergen–Belsenből és útközben háromszor megerőszakolták. Szóval ne úgy képzeld el, hogy minden ment mint a karikacsapás, rettentő nagy rumli és felfordulás volt mindenhol. Nézz utána, egy csomó könyv van erről az időszakról, mindegyikbe le van írva...