Aki átesett ezen az mesélne róla? Megváltozott utána az élete jó irányba?

Se anyám se apám nem.volt szülőnek való ezért nagyszüleim neveltek. Ők is csak szerettek, de sose magyaráztak meg semmit, ami a személyiségem egyik alapja, így mondhatni én neveltem magam. Kamasz koromban kezdtem feldolgozni a témyt, hogy anyum felé szeretethiányom volt, és apám egy csak magával törődő nárcisztikus.

Pár év önterápia után nyoma sem maradt a rossz dolgoknak. Újraprogramoztam magam.

Ez a legrövidebb verzió.

Alkoholista szülők, agresszió stb.

Én konkrétan elmenekültem otthonról amint betöltöttem a 18-at.

Évek óta távol vagyok az otthonomtól, apám azóta bele is halt az ivásba, anyám hálisten abbahagyta, de sajnos ritkán találkozok vele.

Vannak mentális gondjaim, egyszerűen pszichológusra, ilyesmire nem bírom rávenni magam. Valószínű bpd-m van, de ugye ez csak öndiagnózis, de nagyon durván illik rám.

Úgyhogy én csak magamat "gyógyítom", úgy gondolom, hogy a múltbéli dolgokon teljes mértékben soha nem tudom magam túltenni. De az évek folyamán azért enyhül.

Viszonylag egész jól megvagyok, van egy nagyon rendes barátom, normális munkahelyem stb, úgyhogy én úgy érzem magamhoz képest jól teljesítettem, és ez boldoggá tesz.

Meg az is, hogy nyugodt életem van, nem olyan rettegés minden perc mint gyerekkoromban.

Próbálok nem gondolni a múltra, de vannak sajnos képek, jelenetek amik beugranak néha és ez nagyon elszomorít. Jó lenne ezeket valahogy végleg kitörölni.

Belegondolok, hogy ilyen szülők hogy csinálhatnak gyereket és teszik ezt vele, kegyetlenség. Itt most nem önsajnálkozni akarok, bármilyen gyerekről legyen szó, undorító dolog úgy világrahozni, hogy tudod magadról hogy egy semmirekellő alkoholista vagy. Én mondjuk ezek miatt is, meg amúgy is-de nem akarok gyereket.