Milyen érzés volt befejezni a tanulmányaidat, hogy onnantól kezdve, a sok éves körmölés és iskolapadba való ülés nincs többé?

Felszabadító, fantasztikus. Én imádok önálló és felnőtt lenni.

Ugyan már másfél éve dolgozok a szakmámban, most tavasszal sikerült végre valahára befejeznem az egyetemet, igazából a vizsgám után nem is konkrét örömöt éreztem, hanem szimplán megkönnyebbülést, mintha valami súlyos betegségem múlt volna el.

Minden sikeres vizsga mentális orgazmus volt. Érettséginél még a tanáriba való dohányzást is megkockáztattuk, persze nem mindenki örült neki.

Suli után azonnal elhelyezkedtem, egyrészt vágytam egy "idegen" világra, másrészt tetszett, hogy lesz saját pénzem. Aztán hamarosan a nagybetűs életbe kerültem, és bár a sulit nem sírom vissza, a korlátozott felelősséget, a gyerekkort mindenképp.

Rövid ideig nagyon felemelő.

Műszaki egyetemet végzett programozó vagyok. Az egyetem csak visszafogott és rosszindulattal szivatott. Sosem volt céljuk a fejlődés.

Borzalmasan szánalmas és gonosz hely volt az egyetem.

Már egyetem mellett is saját projektjeim voltak. A diploma munkám, ami 4-4 millióért tudtam eladni 2 cégnek is náluk csak 3as szint :) főleg azért, mert személyes ellentétek voltak és nem tetszett nekik néhány formai dolog. A védésen konkrétan megmondták többen is, idióta volt a diploma bíráló.

Végre volt értelme és értéke a tudásnak. Persze a tudásom nagy részét nem az egyetem adta, hanem magamtól tanultam, könyvekből, gyakorlással és netről. De kellett a papír. Semmit többet nem ért az egyetem, csak adott papírt.

Utána első munkámban nagyon kreatív voltam és sok mident helyre állítottam, amit a többi "programozó" elrontott. Főnök váltás után újra egyetemen éreztem magam, úgyhogy azonnalival felmondást kezdeményeztem.

Köv helyen szintén hatalmas lendülettel indultam el. Le lettem bszva, hogy nem kéne ennyire nyomulni, mert a végén elvárás lesz.

4 év után unalmas lett, mentem tovább.

Itt most eleve úgy kezdődött, hogy kérték ne legyek hatékony, csak a többieket oktassam, emelje fel magasabb szintre, fejleszem őket és legyek jó fej.

Elején ez is jó volt, aztán nem tetszett a vezetésnek, hogy felére csökkent a futási ideje a fordításnak anélkül, hogy velük megbeszéltük volna. A manager feladata ezt kommunikálni, nem a dolgozóé - na ezt a beszólát nem viselték el.

Úgyhogy újra új helyen.

Még mindig, 2 év után is a régi kollégák tőlem kérdeznek, mert az ottani tudás megosztása rakás béka feneke alatti ló kaki.

Mostani munkahelyemen jöttem rá, sehol nem szeretik a fejlődést és caak el kell lenni a munkahelyen. Sosem szabad többet csinálni, mint, ami elvárt és a saját extra alkotói energiám saját projektbe kell fektetni. Így van, hogy egy délelőtt megcsinálom az égész hetes feladatot és utána magamnak fejlesztek :)

Elég depresszió közeli kiégés élmény, hogy felesleges volt ennyit tanulni és elég ehhez a munkához egy érettségi és egy 4 hetes tanfolyam.

Szóval az egyetemnek mégis igaza volt: nekem már ott nem erre a szakra kellett volna járni, hanem magánzóként elindulni. De akkor nagyobb volt az egyetemi ösztöndíjam, mitn, amit az IBM fizetett egy végzett MSCs-nek, ezért csináltam vefifm

Én szerettem egyetemre járni, számomra az életem legszebb időszaka volt, a gondtalanság aranykora, amikor igaz, hogy koleszban, tré körülmények között, de az ösztöndíjakból vidáman megéltem, és csak azzal foglalkoztam, amit szerettem. Mivel imádtam, amit tanultam, számomra örömet jelentett a tanulás, és imádtam abban a közegben forogni, hiszen azokat az embereket is az érdekelte, ami engem. Csak az egyetemi kötöttségeknek kellett megfelelni, amelyek számomra nem voltak kötöttségek, és ez a nagyfokú szabadság, gondtalanság élményét jelentette számomra. Azt hiszem, soha nem leszek annyira vidám, szabad, mint azokban a fiatal, boldog éveimben.

Ehhez képest a munka világa, a nagybetűs élet számomra monoton, üres, szürke, egyforma és kiábrándító.

Aztán ennek vége lett, visszakerültem a vidéki szülővárosomba és elkezdtem ott dolgozni, ami kiábrándító és sivár volt egyetem után. A munkatársaim hülyék voltak, a munka unalmas és fárasztó.