Csak én érzem magam egyre fásultabbnak?

Én is ezt érzem, de én próbálok ellene tenni, kimozdulni a szabadba, telefonon tartani a kapcsolatot ismerősökkel, akikkel nem tudok találkozni.

Nagyon sokat számít az, ha kímész az otthonodból, még ha egy keveset is.

Én is hasonlóan érzem. Mintha megfojtana a magány és a céltalanság. Próbálok ellene tenni, amennyire lehet, kimozdulni, ismerőseimnek, barátaimnak írni (ha nem válaszolnak, persze rosszul esik), örömet okozni nekik. Próbálom észrevenni és értékelni az élet - első látásra csekélynek is tűnő - örömeit. Arra is gondoltam, hogy leírom a gondolataimat, naplót vezetek, ez egyelőre még csak terv stádiumban van.

Próbáld meglátniKitartást és erőt kívánok neked!

Áh ugyanez. Bár nekem vannak jobb és rosszabb pillanataim, folyamatos hangulatingadozások, csodálatos.

:D Most sajnos ez van, látod a válaszokból is (meg van erről egy csomó cikk), mindenki ezt érzi. Hiszen volt egy megszokott életünk, suli, hasonlók, folyamatosan emberek között voltunk akarva-akaratlan. Ilyenkor látszik, hogy mennyire fontos a közösség,és a közösségi média, hiába hívják így, nem pótolja (huh nagyon nem). Ráadásul sokan szorongással küzdenek miatta, én is tapasztalom.

Nem tudsz mást tenni, ki kell bírni,talán mostmar nem sokáig. Próbáld meg erőszakosan kizökkenteni magad ebből a fásultságból. Menj el biciklizni, futni, sétálni, már a friss levegő is sokat segít. Vagy keress olyan elfoglaltságokat amikre nem lenne amúgy időd. Olvasás, zene, lomtalanítás? Én vezetek naplót is, ahogy előttem írták, és ha nagyon magam alatt vagyok, leírom, az valamennyit segít. Ennyit tudok mondani, bár ultimate megoldásom nekem sincs, különben nem lennék itt :D

Kitartást, tudom hogy nehéz, bár többen megértenék ezt.