Van olyan család ahol nem ordibálnak?

Nalunk pl nem nagyon volt ordibalas. Persze neha elofordult, amikor anyukank szolt elore, hogy rakjunk rendet mire hazaer este, aztan meg nagyobb volt a rendetlenseg, mint amikor reggel elment otthonrol... De ennyi, neha volt ordibalas, de alapvetoen nem volt gyakori.

Mi nem ordibálunk. Ettől még van konfliktus, a férjem olyankor struccpolitikát folytat és elvonul. Illetve ez régen volt, mert már nem nagyon van köztünk konfliktus, de ez nem jó, igazából érdektelenek vagyunk egymás felé. A gyerekkel se szoktunk ordibálni, nincs is rá szükség. A hangomat van, hogy felemelem, de ordibálni nagyon ritkán szoktam, mert egyáltalán nem így lehet egy gyereket motiválni. Így is volt, amikor félt tőlem, mert ideges voltam és káromkodtam, de ez azért is van, mert ritkán van ilyen és nincs hozzászokva. Nem is gondoltam, hogy olyankor fél tőlem, mert ráadásul nem is miatta voltam ideges. Azóta erre is jobban odafigyelek, mióta bevallotta, hogy félt akkor. A férjemmel amúgy sose lehetett igazán veszekedni, mert nagyon konfliktuskerülő és nem is megy bele a konfliktusokba. Ez se jó, de emiatt aztán tényleg nem mondható, hogy ordibálós család lennénk.

Nagyon ritka volt az ilyesmi az én családomban, talán én ordibáltam a legtöbbet gyerekként. A saját mostanimban meg aztán pláne nincs ilyen, nem így rendezzük a konfliktusainkat egymással.

Nem létezik. Van ahol többet, van ahol keveset, de mindenhol vannak súrlódások, ahol emberek élnek együtt huzamosabb ideig.

Nincs

Nyilván nem jó az ordibálás, de ha probléma van, annak az elfojtása sem vezet semmi jóra, tapasztalat. Nálunk nem volt soha ordibálás, csak csendes sértődés, de olyan sérelmek kerültek felszínre sok idő elteltével, amelyeket lehet, hogy ha a szüleim "kiordibáltak" volna, kevesebb kárt okoztak volna.

Csak az apám szokott ordibalni, mintha nem ertunk amit akar mondani...