Szoktál dolgokat megbánni, mikor valakid meghal/súlyos beteg lesz?

Kezdem én:

Nekem egy rokonom lélegeztetőgépen van és nem tudom, túléli e. Annyit kell tudni, hogy a családunk szétesőben van és emiatt senki sincs túl jó állapotban. Én meg jól funkcionáló autista/aspergeres vagyok, így, bár kívülről tök normálisnak tűnök, belül kb megfulladok a saját érzéseimben, mert nem tudom kifejezni őket. Nagyon feszültnek és lobbanékonynak érzem magam, de nem lehetek bunkó, mert már így is sokat veszekednek az emberek és vigasztalni se tudok rendesen. Sose voltunk ez az ölelkezős család, a szavak meg nem az erősségeim, csak itt a neten tudok ilyen szép hosszan beszélni erről az egészről+2 közeli barátommal.

Szóval ez a rokonom nagyon kedves, jószándékú, rendkívül közel állt hozzám mindig is, de sose fejeztem ki testi jelekkel (puszi, ölelés) a szeretetem, csak, ha megkért rá, néha magamtól is, mert összekötöttem mondjuk az "eljön értem az oviba" eseményt a 2 arcra puszival, de sosem éreztem rá belső késztetést. Legutóbb 17 évesen öleltem meg és, hónapokkal ezelőtt mondtam neki, hogy szeretem, de kb ki kellett kényszerítenie belőlem.

Úgy érzem nem fer, hogy ennyire hideg vagyok vele, de a családban mindig beszóltak, ha megöleltem valakit, mert "béna vagyok" és mindig kínos élmény volt puszoszkodni kötelességből, valahogy sose jöttek ezek spontán.

A baráti kapcsolataimat próbálom ennél egészségesebbre csinálni, több lelkizés, nagyobb közvetlenség, több őszinteség meg ölelés (mert rájöttem, jó az, csak nem mindegy mikor, hol és kivel), de szarul érzem magam, hogy otthon ez ennyire nem megy.

Szóval ezt bánom, hogy, ha most meghal, úgy kell távoznia, hogy lehet azt hiszi, nem szeretem (pedig de, tegnap is percekig sírtam miatta, órákat gondoltam rá és ma is elpityeredtem, mikor eszembe jutott (kb ő áll hozzám a legközelebb a rokonaim közül)) és mások se szerették őt, pedig ő a szívét is kitette értünk, nagyon sokat tett azért, hogy szebbek legyenek a napjaink, rengeteget beszélgetett mindenkivel és mindig kedves és önzetlen volt, ilyen tipikus "aranyból van a szíve" ember, aki nagyon nem ilyen családot érdemelt volna maga köré, mint a miénk.