A katonáságnál milyen módszerekkel tanítsák rendre a fegyelmezetlen, lusta és gőgös katonákat?

Sehogy, ilyen emberek nem mennek katonának.

A sorkatonaság nagy élmény volt. Volt benne valamennyi szigor, fegyelem. Aki ezt nem bírta annak nehéz élete volt. De mindaz ami megvolt a laktanyában, megvan a civil életben is. A lusta emberek? Hát szerintem valamennyire mind azok voltunk, persze csak amikor lehetett. A gőgös figurákat nem szerettük. De nem is igazán volt ilyen. A seregnek volt olyan hatása, hogy összekovácsolta az embereket. Aki nem bírta azt áthelyezték vagy leszerelték. Én a Baranya felderítő zászlóaljban szolgáltam.

Apám jó helyen volt, úgymond "úri sora" volt, de mesélt cifrákat. Amiket a filmekben látsz, azok nem is állnak olyan távol a valóságban bizonyos esetekben

Voltam sorkatona. A leghatékonyabb fegyelmező eszköz a haza jutás lehetőségének megvonása volt. Másodlagos eszköz a kollektív büntetés volt, - pl. ha volt egy ügyeletes béna az alakzatban, akkor hangulatfüggő időtartamot vett igénybe egy egyszerűnek tűnő alakzatban mozgás is. Ennek az volt a folyománya, hogy minimum cseszegette később az ártatlan hányad az ügyeletes bénát, de inkább kiközösítették és/vagy időközönként maguk között is szívatták a fickót. Szélsőségesebb esetben fizikálisan fegyelmezték meg az illetőt a saját szakasz társai. Történtek igazságtalan túlkapások is, de ez a néhány jelenség együtt fenn tudta tartani a viszonylagos "egyensúlyt". A hazajutás megvonása mindent vitt, - törtek be általa addig beton keménynek mutatkozó, arcos harcosok is. A harmad időszakos katonák már ismerték egymás képességeit és össze tudtak azon a szinten kovácsolódni, hogy jutott ember a katonai szakfeladatok ellátására úgy, mint a fiatalabb korosztályok kontrollálására is - a hazajutás mellett. Voltak alapból embertelen és igénytelen helyek, de voltak olyanok is, ahol nem volt jellemző az emberek úri szeszélyből csesztetése. Én a szerencsésebbek közé tartoztam, mert bár sikáltam eleget, még sem éreztem lehetetlen küldetésnek a sorkatonai szolgálatot Nagytarcsán az MN1941 kötelékében, mint vevőtávírász. Lakos Ottó ezredes volt az alakulat parancsnoka és a helyettese pedig Belső István alezredes.

1987-ben még nem volt jellemző a néphadsereg szociális érzékenysége, - (talán szándékosan) "nem figyeltek" arra, hogy a lakóhelyéhez lehetőleg közeli helyőrségbe sorozzák be az embereket. Az én századomnak is a kétharmada borsodi volt, akiknek hamar kinyílt a bicska a zsebükben, de ha valakit befogadtak, elfogadtak, azért képesek voltak fizikálisan is leöletni magukat. Furcsa, de jó emberek voltak legbelül és ha egy borsodival kialkudtál valamit, akkor az állta a szavát, ellenben el is játszhattad egy életre a becsületedet, ha te nem viszonoztad ezt a szemléletet. Amikor felfüggesztették a sorkatonaság intézményét, a Magyar Honvédség lényegében "agonizált"! A "vízfej" sokkal hatalmasabb volt, mint azt megelőzően volt arányait tekintve, mindenhonnan lefaragták, elvonták a működtetési költségeket, 10000 éves roncsokat próbáltak meg toldozva-foltozva működtetni a még le nem épített, "fanatikus hívő" hivatásosok és ha ez nem lett volna elég, egyáltalán nem volt fejlesztés, - a roncsokat tologatta keresztbe-kasul az akkori "vezérkar" egy egyre kisebb "terepasztalon". A sorállomány gyakorlatilag púp volt egy ilyen honvédség nyakán: ezt értsd úgy, hogy fizikálisan nem voltak képesek már felszerelni a bevonultatott fiatalokat és gyakorlati problémát jelentett az élelmezésük, a laktanyák területén bentlakáshoz biztosítani az alapfeltételeiket a létezéshez, - tehát akit csak lehetett, a legkülönfélébb okokkal hazaküldtek, amikor csak lehetett. Ezért nem éreztél lényegében semmit abból, amiket leírtam - és nagyon szerencsésnek mondhatod magadat, mert voltál ugyan katona papíron, de szinte semmit nem éreztél abból, ami az egész lényege lett volna. Azt, hogy "jobbra szét" meg "hátra át", azt egy csokor uszkárnak is meg lehet tanítani egy cirkuszi porondon, de lényegében semmit nem tapasztalhattál meg az egymásra utaltság érzéséből és a hasonlókból. Örülj ennek - és én sem bánkódom amiatt, hogy ilyen szerencsésen alakult ez a kalandod! Az én időmben, - pedig akkor sem volt már túl komoly a katonai szolgálat - viszont előfordult még, hogy a századparancsnok nem tudta "szintre piálni magát" az adott napon és lelki nyomorában leküldte külső körletezni az egész századát úgy, hogy már kimenőbe öltözött katonákat is visszatartott ezért, akiknek időközben leketyegett a könyvének egy jelentős hányada. Voltak, akik ilyenekre elégültek ki zsebre dugott kézzel a laktanyák udvarán!