Mit láthat bennem? Vagy félreértem?

Volt gimis osztálytársnőmről van szó, akivel közel 7 év után találkoztam újra a hétvégén osztálytalin. Gimiben csak simán köszönőviszonyban voltunk, de nem voltunk annyira barátok, több meg pláne nem.

Most viszont úgy fogadott hogy megölelt, majd a találkozó második felében legalább 15 percet beszéltem vele kettesben, mindenféléről, végig mosolygott, biztatott, a szemembe nézett, többször mondta hogy cuki vagyok meg aranyos, annyira sugárzott belőle a kedvesség, a szeretet, az empátia, mint még soha más embernél nem tapasztaltam. Életem legszebb órái voltak.

Ha nem lennék egy csődtömeg még azt is hihetném van esélyem nála, de tudni kell rólam hogy csúnya vagyok mint a veszedelem, kissé antiszociális, és több éve pánikbeteg, aminek következtében semmit se értem el az életben 25 éves koromra (egyébként mikor ez utóbbit bevallottam a találkozón, ő volt talán aki a leghangosabban támogatott). Ergo nincs esély rá hogy élő ember szimpatikusnak találjon. De akkor miért volt ennyire kedves, ennyire közvetlen, és miért volt ennyire kézzel fogható köztünk a kémia? Nem találom a magyarázatot, ugyanakkor szeretnék benne hinni hogy lehet nála esélyem...