Miért van az, ha megemlítem valakinek a traumámat, nem is beszélek bővebben róla, de lepörögnek előttem a képek?

Mert nem dolgoztad még fel, nem zártad le a traumát, még ragaszkodsz hozzá.

Nem sikerult meg feldolgozni oket.

Iszonyat erő kell ahhoz, hogy ezeket a fel nem dolgozott, a tudatalattiba szorított traumákat lent is tartsuk. (Sok embernél a teljes életenergiát lekötik - ebből lesz a depresszió, a krónikus fáradtság, a szerhasználat,..) Csak ez nem megy örökké. Az, hogy ha beszélsz róluk, és elkezdnek onnan kibújni, szintén erről árulkodik. Keress terápiás közeget, ahol nem csak beszélhetsz róluk, de a feldolgozásukhoz is segítséget kapsz.

Ezért kell kifejezetten traumára specializálódott (tehát nem akármilyen) pszichológushoz menni.

A pszichoterapeuta már valószínűleg jó lesz, mert az már magasan képzett. Rá is lehet kérdezni, de szerintem ha ebben járatos, azt úgyis kiírja.

Egy jól képzett terapeuta ért a traumafeldolgozáshoz is. Pszichiáterhez, akinek nincs terapeuta-képesítése, lehetőleg ne menj, mert ő gyógyszerrel próbálná lenyomni/elnyomni a traumát. (Ezzel nem azt akarom mondani, hogy időnként/átmenetileg egy enyhe gyógyszeres beavatkozásnak ne lenne létjogosultsága)

[link]