Milyen manapság egy különleges lány?

Intelligens, művelt, tájékozott.

Külsőre olyan sokan akarnak kitűnni hogy már megszokottá vált.

Rám néha szokták mondani, hogy különleges, vagy más lány vagyok.

Ami rám jellemző:

Külsőleg nem vagyok olyan hű de szép, de csúnyácska sem. Nem vagyok szőke, nem viselek sminket, a hajamat általában összekötve hordom a munkám miatt.

Szürkészöld/világosszöld szemem van.

Nem vagyok beszédes, de mindenkivel kedves vagyok, igyekszem empatikus lenni.

Nagyon sokminden érdekel, simán elbeszélgetek sportról, zenéről (komolyzene, metál, a mai popnyálon kívül mindent hallgatok), természettudományokról, nyelvekről, irodalomról, stb, szóval szinte bárkivel majdnem bármiről szót tudok érteni.

Általában előzékeny vagyok, odafigyelek arra amit a másik mond, és készséggel végighallgatom, ha valakinek problémája van, rendszerint felajánlom a segítségem, bármiről legyen is szó. Még ha nem is tudok segíteni, örömmel veszik, hogy együttérzésem fejezem ki velük.

Nem szokásom dicsekedni, szerény vagyok. (Tudom, fent csak a jó dolgokat írtam magamról, de a rossz tulajdonságaimat nem szeretem mások elé tárni :) A környezetem felé próbálom a legjobb oldalam mutatni, hogy ne riasszak el magamtól senkit. Általában pozitív visszajelzéseket kapok, de nem tudok emiatt nagyképű vagy hiú lenni. Csendes, visszahúzódó ember vagyok, csakis azért szoktam beszélgetni másokkal, hogy ne nézzenek "ufónak". Ha viszont valakivel megtalálom a közös hangot, akkor azzal azért élvezni szoktam az eszmecserét.

A hobbim: autószerelés, sportfogadás, festészet, olvasás, új dolgok tanulása, állatokkal foglalkozás, kondizás, zenehallgatás, most hirtelen ennyi jutott eszembe. Ó, és imádok aludni :D

Ez alapján kapom meg ha már ismer valaki egy ideje, hogy "különleges" vagyok. Én nem tartom magam annak, jobban illene rám a "nem szokványos" kifejezés.

Én pedig a 3-as vagyok, a zenék téren félreérthetően fogalmaztam, szerintem én is kaptam pár mínuszt:

Szóval helyesbítek: szeretem a metált, a kemény rockot, ugyanakkor szeretem a komolyzenét, előadásokra is szoktam járni, ha játszanak valami nekem tetszőt

Én eléggé annak számítok.

Külsőre: az öltözködésem az 1940-1950-es éveket idézi (ez kiterjed a fehérneműre is, megrögzött vagyok), nincs műkörmöm (viszont ápoltak a körmeim), nem sminkelek olyan erősen hogy fel se lehessen ismerni (legtöbbször csak rúzst és szempillaspirált használok, néha tust).

Belsőre: romantikus vagyok, szeretem a verseket, regényeket (jobban szeretek olvasni mint filmezni), szerény de határozott vagyok, erkölcsös.

Ez pedig megér egy külön pontot hogy régi porcelánbabákat gyűjtök.

#6-os vagyok.

Szeretem a komolyzenét is.

Erre nincs egzakt szabály, de a legfontosabb: ne akarjon különleges lenni. Mindenki különleges a maga módján, aki pedig erre direkt rájátszik, az nem lesz még különlegesebb, sőt, ezzel áll be igazán a sorba.

Amikor én jártam gimibe (nem tegnap volt, de szerintem ez semmit sem változott), mindenki egymásra licitált a nagy "különlegességben". Mindenki punk volt, rocker, alteros vagy diszkós. Azt hitték, marha egyediek, pedig tök egyforma volt az összes. Egyetlen osztálytársam volt, egy fiú, akit ez az egész őszintén és magasról nem érdekelt. Őt egyetlen dolog érdekelte, a lepkék. Halál komolyan. Kockás ingben és kötött mellényben járt, mindenki röhögött rajta, időnként meg is verték, de róla lepergett. Minden szabad idejét különböző erdőkben és réteken töltötte, a lepkéket tanulmányozta. Azt gondolom azóta is, hogy ő volt az egyetlen különleges tini, akivel valaha találkoztam. Pedig egészen biztos vagyok benne, hogy ő ezen soha nem gondolkodott.